Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

4 RÉVÉSZ IMIÎE morva hazájukban, nagyúri pártfogók is tömegesen keveredtek közéjük — de az üldöztetések és bujdosások idején újból erőre kapott. Ez a fegyelem pedig nemcsak élet-, hanem munkaszabályozó tényező is volt közöttük, s ez tette őket (éppúgy, mint a velük párhuzamosan üldözött és bujdosó osztrák-morva anabaptistákat) kiváló munkateljesítményekre képesekké az ipar és a mezőgazdaság terén. Fegyelmezett életükben nemcsak költséges szórakozásoknak, hanem még szerényebb méretű fényűzésnek sem engedtek teret — így a tőkefelhalmozás korán jelentkezett náluk, ennek segítségével kereskedelmi és pénzüzletekét bonyolítottak le, s újabb meg újabb, már kapitalista jellegű vállalkozásokba fogtak. Az abszolutista és merkantilista irányban fejlődő brandenburgi-porosz állam politikai és gazdasági vezetése tehát őket éppúgy" támogatta a saját érdekében, mint a Nagy Választó által befogadott hugenotta réfugié-ket. Jablonski félszázadon át volt szellemi atyja a brandenburgi-porosz államterületeken letelepült cseh-morva testvéreinek, sőt kiterjesztette gondját a szomszédos lengyelországi településeikre is. Itt az atyafi-gyülekezetek különösen ki voltak téve annak a veszedelemnek, hogy felmorzsolódnak az egymással szüntelen (és a jezsuiták vezette ellenreformációs tényezők nem kis örömére) viszálykodó többi protestáns denomináció között. Jablonskinak egyik fő gondja az volt a maga tekintélyes berlini pozíciójában, hogy a lengyel protestáns felekezetek közt már régebben kezdeményezett, de a legsivárabb dogmatikus és egyházpolitikai harcok folyamán újra meg újra felbomlott kölcsönös teológiai türelmet és gyakorlati akcióegységet tető alá hozza és megszilárdítsa. Ez adta neki a közvetlen indítást arra, hogy elfogadja az exulans Unitas legfőbb vezetősége részéről felajánlott püspöki tisztet (1699), mégpedig kifejezetten az Unitas lengyel ágára szólóan — hogy ott annál nagyobb tekintéllyel léphessen föl, s a lengyel protestáns egyházi ügyekkel való állandó és irányadó foglalkozását ne tekintsék kívülről való beavatkozásnak. A fiatal porosz királyság az udvar kegyeit (egy később előadandó rövid kivétellel) állandóan élvező prédikátornak ezt a püspöki címét és rangját jó szemmel nézte. Az egyre áttekinthetetlenebb s különösen az északi háború alatt már végképp zűrzavarosakká vált lengyel bel- és külpolitikai viszonyok között a porosz udvari papnak lengyel püspöksége nem kicsinyelhető lehetőséget nyújtott a lengyelországi porosz befolyás növelésére, ami mögött már ekkor burkolt expanziós törekvések állottak. A- porosz királyság különben maga is ,,püspöktevéssél" kezdődött: I. Frigyes, a maga protestáns „summus episcopus"-i hatalomteljességéből, két másik udvari papját (egy lutheránust és egy reformátust) szintén püspökké nevezte ki, hogy a koronázási szertartás az ő segédletükkel folyjék le mind Königsbergben (a porosz hercegi székhelyen), mind Berlinben — s így ebben a tekintetben se maradjon hátra a katolikus koronázási ritus dísze és fénye mögött. Jablonskinak éppen a püspöki gondolat és hagyomány adta a legerősebb fogózó pontot ahhoz, hogy élete egyik legnagyobb célján: a protestáns felekezetek egyesítésén, közös teológiai platformjuk kialakításán, gyakorlati akcióegységük, az ellenreformációval szemben való közösfrontú védekezésük szilárd kiformálásán, közpályája nagyobbik felében lankadatlanul munkálkodjék. Az a kezdetben teljesen laikus közösség, amelyből ő kinőtt: a cseh-morva Unitas Fratrum, megszilárdulásának első idejétől kezdve következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a legfőbb vezetői papi jellegűek legyenek. Ezeket hol szénioroknak (ami a presbyter-priester-starsi szavakkal szótárilag egyen-