Századok – 1962

Vita - Barta István: Zárószó a vitához 841

BARTA ISTVÁN: ZÁRSZÓ A VITÁHOZ 841 ZÁRŐSZÓ A VITÁHOZ A Századok 1961. évi 4 — 5. számában megjelent vitacikkem fő mondanivalója az volt, hogy az újabb Kölcsey-kiadásokban szereplő „Wesselényi védelme" c. nagyterjedelmű irat nagyobb részben nem Kölcsey munkája, ebben a formájában nincs tehát helye Kölcsey műveinek sorában. Ezt a megállapításomat bizonyítókaim láttán Kölcsey életrajzírója, Szauder József vita nélkül elfogadta (Irodalomtörténet, 1961. évf. 3. sz.), s lényegében egyetért vele Wesselényi életrajzírója, Trócsányi Zsolt is fenti vitacikkében. Trócsányi értékes és hasznos megjegyzései vitacikkemnek ahhoz a terjedelemben és fontosságban is jóval jelentéktelenebb befejező szakaszához kapcsolódnak, amelyben én valószínűnek tartom, hogy a védőirat végső, Kölcsey halála után bekövetkezett megfogalmazásának munkáját Benyovszky Péter, a híres pesti ellenzéki ügyvéd végezte el. Trócsányi gazdag tényismereten alapuló, szakavatott fejtegetéseit vita nélkül elfogadom, s csupán a kérdés pontosabb megvilágítása kedvéért fűzök néhány megjegyzést hozzájuk. Cikkemet vitacikknek szántam, benne a vizsgált mű belső ellentmondásainak feltárása útján jutottam új megállapításokhoz, s Benyovszky szerepét is csupán abból következtettem, hogy hivatalos védője volt Wesselényinek, s hogy hatalmas, rendezetlen irathagyatékában rengeteg, Wesselényi védelmével összefüggő fogalmazvány, tanúvallomás és egyéb bizonyító anyag van. Feltevésem alátámasztására ezen túlmenően nem kerestem sem a szakirodalomban, sem levéltárban bizonyítékokat, hiszen vitacikkemnek nem ez volt a fő mondanivalója. Trócsányi hozzászólása ebben a kérdésben megy. tovább: Wesselényi naplója, Ferenczi Zoltán Deák közreműködését tisztázó megállapításai, s a Wesselényi ügyével kapcsolatos országgyűlési viták anyaga alapján az általam feltételezettnél szűkebb körre szorítja Benyovszky szerepét, döntőnek tekinti viszont Wesselényi közreműködését, kiemelve Deák segítségének jelentőségét is. Megállapításaival teljes mértékben egyet tudok érteni, annak a hangsúlyozása mellett, hogy magam sem gondoltam egy pillanatig sem arra, mintha a hatalmas védőirat részleteinek kidolgozása vagy végső formába öntése Wesselényi igen tevékeny közreműködése nélkül történt volna meg. Hosszabb idő óta dolgozom Kossuth periratainak sajtó alá rendezésén — az ügyvéd itt is Benyovszky, s a per időszaka is egybeesik nagyjából —, bőséges alkalmam van látni, hogy a per bebörtönzött hőse milyen erős-befolyást gyakorolt minden egyes replika létrejöttére, mennyivel természetesebbnek tekinthettem tehát, hogy a szabadlábon védekező Wesselényi még ennél is közvetlenebbül irányította önmaga védelmét. Ha erre külön nem utaltam, csupán azért történt, mert magától értetődő dolgok hangoztatásával nem kívántam vitacikkem terjedelmét növelni. Benyovszky szerepének elfogadásával tehát egyáltalán nem kívántam a védőiratban felhalmozott gondolatkincsek szellemi tulajdonjogát is Benyovszkyra ruházni. Ezek eredetét kielégítően tisztázza Trócsányi, viszont megállapításai sem zárják ki kórábbi — most már világosabban megfogalmazott— feltevésem valószínűségét, azt ti., hogy a „velősvédelem" 1838 december végén és 1839 január elején történt végső megfogalmazásában, jelentős részben „előregyártott elemekből" törtónt összeállításában Benyovszky gyakorlott tollának nagy szerep jutott. Trócsányi megállapításai után azonban tényként kell elfogadnunk Wesselényi és Deák közvetlen, erős közreműködését nemcsak a részletek előzetes, kidolgozásában, hanem a végső összedolgozásban is. Valószínűnek látszik az is, hogy ez a közös munka az erre legalkamasabb helyen, Benyovszky irodájában folyt, mint ahogy a periratok sokszorosításában, a védőírat hamar elkövetkező országos elterjedésében is jelentős szerep juthatott a Benyovszky akkori mértékkel mérve korszerű ügyvédi irodájában dolgozó ellenzéki szellemű fiatal jurátusoknak. Mindezek után úgy vélem, hogy a szerző, helyesebben szerzők, személyének tisztázását illetően elfogadhatjukTrócsányi tényeken és logikus okfejtésen alapuló megállapításait, figyelembe véve az itt általam elmondottakat is. Ennél közelebb már talán csak Benyovszky kéziratos hagyatékának tüzetes, sok fáradságot igénylő feldolgozásával juthatnánk az igazsághoz. Az így elérhető eredmény azonban aligha érné meg a ráfordított munkát, s ezt csak akkor lenne érdemes és szükséges elvégezni, ha új vitaelemek felmerülése a fenti eredmények helyességét esetleg vitássá tenné. BART* ISTVÁN