Századok – 1962
Közlemények - Unger Mátyás: A források felhasználása a középiskolai történelemtanításban 823
826 UNGEll MÁTYÁS Az íratlan szellemi hagyományok felhasználása Az íratlan szellemi hagyományok felhasználására még csak elvétve kerül sor. A tárgyi néprajz emlékeit ugyan sok iskolamúzeumban megtaláljuk, de a folklór — amely egyébként is inkább az irodalomhoz kapcsolódik — középiskoláinkban általában műveletlen t erület. Pedig a helytörténeti kutatásban ós a munkásmozgalom helyi hagyományainak a feltárásában jól fel lehetne használni. Az írott források kormegelevenítö ereje A múlt megelevenítésóhez a leghatásosabb és legsokrétübb eszköz kétségtelenül az írott forrás. Hogy ez mennyire így van, arra vonatkozólag tegyünk egy próbát! Először olvassunk el néhány mondatot a tankönyvből, ahol — a tankönyv jellegéből következőleg — a szöveg összegező, azután egy odavonatkozó forrásrészietet, amely képekben és érzelmekben gazdag tartalmat, hátteret tud adni a tankönyvszövegnek. (A Rákóczi szabadságharc első hadműveletéről, a tiszántúli hadjáratról van szó.) A tankönyvszöveg így szól: „Egy hónap múlva kis seregével (Rákóczi) már kitört a hegyek közül ós átkelt a Tiszán. A t iszántúli hadjárat hozta az első sikert. Esze Tamás és Bóné András felhívására kuruc felkelések előzték meg Rákóczit, s két hét múlva kezében volt Debrecen, Kálló, Váradig az egész Tiszántúl." (Történelem a gimnáziumok IH. osztálya számára, ötödik, átdolgozott kiadás, 68—69. oldal.) Ezután olvassunk el egy rövid kis bekezdést Rákóczi Emlékirataiból: ,,E kedvező sikerek után a vélemények megegyeztek abban, hogy keljünk át a Tiszán. Előreküldtem Esze Tamást a folyó két partján fekvő falvakból gyűjtött seregével, mi pedig követtük őt Namény felé. Az utakat annyira elborította a sár, a víz és a mocsár, hogy a gyalogságnak majdnem egész nap hasig vízben kellett gázolnia. De hol az a nehézség, melyet a bátorság ós a jóakarat ne tenne könnyűvé? Ez a fegyvertelen, félig meztelen nép követte zászlóit, | elhagyta házait ós gyermekeit, mindenfelől hozzám sereglett ós beállt a katonák közé. Amikor a malmok segítségével ós az elrejtett csónakokat összegyűjtve, másfél napi munkával átkeltünk a Tiszán, — olyan sok gyalogos és lovas csatlakozott hozzánk, hogy néhány 1 nap múlva egy nyolcezer emberből álló hadtestté növekedtünk." (II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, Szépirodalmi Könyvkiadó 1951. 48. oldal.) Rákóczi soraiból megelevenedik a Tiszán való átkelés: a hely (Namény), a mód (üszai malmok és csónakok segítségével), az idő (másfél nap). Kitűnik Esze Tamás és a tiszamenti parasztok szerepe, s az a sok természeti nehézség, amellyel meg kellett birkózniuk. Érezzük a fejedelemnek a „fegyvertelen, félig meztelen nép" iránti őszinte szeretetét és meghatódottságát, s még két és fél évszázad után is milyen megindítóan igaznak cseng ez a megállapítása: „De hol az a nehézség, melyet a bátorság és jóakarat ne tenne könnyűvé?" IIa valaki ezekután azt mondaná, hogy ez csak az elbeszélő forrásoknál ilyen szem- | beszökő, azt hadd cáfoljam meg egy közgazdasági vonatkozású példával. A Habsburgok gazdaságpolitikájáról van szó. A tankönyv (Történelem a gimnáziumok III. osztálya számára, ötödik, átdolgozott kiadás, 88—89. oldal) egy-két példával illusztrálva kifejti | a témát: Magyarországnak nincs számottevő ipara. (Mivel a szöveg hosszabb, s tartalmában egyébként is közismert, eltekintek a szószerinti idézéstől.) Olvassunk el egy bekezdést ezek ismeretében Berzeviczy 1797-ben megjelent könyvéből: Magyarország iparáról ós kereskedelméről, s figyeljük meg, milyen döbbenetes erővel lehet kifejezni jól megválogatott puszta tényfelsorolással az előbbi általános tételt: ,,A gyár- és nagy ipartelep oly kevés és jelentéktelen az országban, hogy a külön felvételt alig érdemlik meg. A közönséges fogyasztás céljaira szolgáló munkával néhány üveg- és papírgyár van elfoglalva. Két gyár létezik Holicson és Pongyeleken, hol fayencenak nevezett edényt állítanak elő. Iróngyár van G-ácson. Egy másik halinát; három ipartelep Gácson, Temesvárott ós Podheringen posztót gyárt. Van Óvárott egy gyapjút szövő telep, egv bőrgyár Mosony megyében, kocsigyár Budán és Nagyváradon, harisnyaszövődé Pozsonyban; vas-, rézedények és szerszámok előállításával több ipartelep foglalkozik. Néhány főzőtelep van, melyek salétromot, timsót, lúgot, borkövet termelnek. Nagyjában ezek felemlítésével kimerítettük volna Magyarország iparát." Aligha lehetne az általános tételt ennél kézzelfoghatóbban bizonyítani. Berzeviczy sorra veszi az összes említésre méltó manufaktúrát, s felsorolja egyetlen nem túl hosszú bekezdésben. A végén, az összegezés még ma is megdöbbent: „Nagyjából ezek felemlítésével kimerítettük volna Magyarország iparát."
