Századok – 1962

Közlemények - Unger Mátyás: A források felhasználása a középiskolai történelemtanításban 823

A FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSA A KÖZÉI'ISKOLAJ TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN 825 hogy a tárgyi emlékeket, amelyeket nem lehet az iskolába bevirmi— szervezett formában, tanításunkba tervszerűen beillesztve — tanítványainkkal mi magunk keressük fel. A múzeumlátogatás a történelemtanítás elmaradhatatlan része. Alig tudok elképzelni olyan budapesti történelemtanárt, aki pl. I. osztályos növendékeit ne vinné el a Nemzeti Múzeum őstörténeti kiállítására, ne mutatná meg a Szépművészeti Múzeum egyiptomi és görög-római gyűjteményét, s ne tenne kirándulást a közelfekvő „római városba": Aquincumba. S a többi osztály anyagába ugyanígy illeszkedik a Nemzeti Múzeum más — állandó és alkalmi -— kiállításainak, a Nemzeti Galéria vagy esetleg a Hadtörténeti Múzeum megtekintése stb. (Ha korlátozottabban is, de a legtöbb vidéki városban is megvan ennek a lehetősége.) A múzeumlátogatások jól kapcsolhatók az egyes anyagrészekhez. A legszerencsésebb, ha a nagyobb tematikus egységek összefoglalásainál, ismétléseinél kerül rájuk sor. A tanulók — érthető módon — ilyenkor a legfogékonyabbak a látottak iránt, mert amiről szó esett a tanórákon, amit csak fényképen láthattak, vagy esetleg csak elképzelhettek, az most „fogható" valósággá válik. A múzeumlátogatással kapcsolatban tehát két dolog különösen fontos: egyrészt az, hogy ne alkalomszerűen, hanem tervszerűen beillesztve kerüljön rá sor, mert a múzeumlátogatás „hatásfoka" ilyenkor a legmagasabb; másrészt, hogy a múzeumlátogatás didaktikailag is jól átgondolt formában valósuljon meg. A múzeumlátogatás valóban legyen része a tanítási folyamatnak, s ez jusson kifejezésre abban, hogy ezt — igen gondosan felkészülve — lehetőség szerint maga a tanár vezesse. A vezetés és az előkészítés a múzeumlátogatás kulcskérdése. A tanári munka gyengeségére vall, ha az osztály cél nélkül járja a termeket s nem tud mit kezdeni a látottakkal. A kiállítások értelmét a tanulók segítség nélkül nem érthetik, legszebb és legjellemzőbb tárgyai mellett esetleg érzéketlenül mennek el. A különleges tárlatokat, kiállításokat jobb, ha a múzeumi szakemberek mutatják be, de az állandóbb jellegű kiállításokat a tanári magyarázat tudja közelebb hozni a tanulókhoz. A tanár ismeri igazán tanítványainak szellemi színvonalát, érdeklődését, ós — ami igen lényeges — a kiállított tárgyaknak a tananyaghoz való kapcsolatát. A múzeumlátogatásnak ilyen értelemben való továbbfejlesztése volt az a figyelemre méltó kísérlet, melynek során a tanár szabályszerű órát tartott a múzeumban. Ennek persze az volt a feltótele, hogy a múzeum előadásra alkalmas külön termet bocsásson rendelkezésre, s messzemenően közreműködjék maga is az óra megszervezésében. (A múzeum raktárából ugyanis igen jelentős mennyiségű anyagot kell erre a célra kiválasztani.) Ennek a kísérletnek az általánosítására természetesen nincsenek meg a feltételek, de — ahol lehet — egyszer-egyszer kétségtelenül érdemes kipróbálni. Különösen hasznosnak látszanék ez olyan óráknál, vagy még inkább olyan szakköri foglalkozásoknál, amelyek anyaga elsősorban tárgyi emlékekből áll. Ilyenek pl. az ősközösséggel foglalkozó órák, de a múzeummal való szoros együttműködés esetén egyes középkori, sőt újkori egységek feldolgozásánál is igen gyümölcsözőnek ígérkezik ez a módszer. A kísérlet mellett szól az is, hogy ez a módszer fokozottabb lehetőségeket biztosít — a történelmi fejlődés egyes csomópontjain oly döntő jelentőségű — technika-történeti elemek szemléletes tanítására. A tanítás és az esztétikai nevelés szempontjából egyaránt gyümölcsöző lehetőség: a helyi műemlékek számbavétele, és az adott történelmi korszakoknál az ismertetése. Ennek a gyakorlati megvalósítása a fővárosban nyilván azt követeli, hogy saját kerületük emlékeit a tanulók alaposabban ismerjék, a főváros egészét illetően pedig legyen meg az általános tájékozottságuk, s ne az érettségin kelljen pl. megtanulni azt, hogy hol van az MTA épülete. (Ezt néhány szervezett, magyarázatta] egybekötött sétával lehet a legbiztosabban elérni, melyek során a műemlékekben leggazdagabb vidékeket bejárjuk.) A tárgyi emlékek megismerésének a tanulók által legkedveltebb formája a tanulmányi kirándulás. A tanulmányi kirándulás azonban csak akkor járhat sikerrel, ha három döntő fázisából: előkészítés, helyszíni magyarázat, utólagos számonkérés ós a tananyaggal való összekapcsolás, egyik sem marad el. A tárgyi emlékek felhasználásának legmagasabb fokát a tanulók aktív bekapcsolása jelenti. A tanulók részt vehetnek: a gyűjtésben, a feltárásban, a műemlékvédelemben. Ez persze nem általánosítható követelmény, de hogy milyen lehetőségeket rejt magában, arra vonatkozólag hadd utaljak a hajdúszoboszlói, a püspökladányi,a karcagi stb. példára. Hajdúszoboszlón viszonylag rövid idő alatt olyan iskolamúzeumnak vetették meg az alapját a tanulók — tanári vezetéssel —, amelynek már szűk az iskola, s amely éppen emiatt hamarosan városi múzeummá alakulhat át. S ez nem egyedülálló példa, számos gimnáziumunkra hivatkozhatnék még annak bizonyítására, hogy a helyes kezdeményezések tanárainkban és tanulóinkban egyaránt visszhangra találnak.