Századok – 1962

Közlemények - Unger Mátyás: A források felhasználása a középiskolai történelemtanításban 823

KÖZLEMÉNYEK A FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSA A KÖZÉPISKOLAI TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN Ha a történelemtanítás ós a történettudomány kapcsolatát vizsgáljuk — a dolog lényegét illetően —, azt mondhatjuk: a történelemtanítás alkalmazott történettudomány. Ebből világosan kitűnik egyrészt a tudományos meghatározottság, az, l.ogy a történelemtanítás a marxista történettudományból meríti anyagát, az képezi szilárd világnézeti és tudományos alapját. Másrészt azonban sohasem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a történelemtanítás •— miközben az oktatási rendszer által megszabott keretek között igyekszik a felnövő nemzedéket felvértezni a történettudomány alapigazságaival, a társadalomfejlődós törvényszerűségeinek ismeretével — sajátos, gyakorta ti feladatából adódó diseiplináknak van alávetve. Véleményem szerint azért kell minden történelemtanítással kapcsolatos kérdés felvetésénél ebből a felismerésből kiindulni, mert csak így oldhatjuk meg eredményesen az ifjúság világnézeti neveléséből ránk háruló feladatokat. Éppen ezzel kapcsolatban sok szó esik mostanában a történelemtanítás hatékonyságáról, mégpedig azzal a gyakorlati tapasztalattal összefüggésben, amely azt mutatja, hogy történettudományunk igazságai nem hatnak mindig olyan mértékben, nem válnak annyira a tanulóifjúság gondolkodásának meghatározóivá, mint azt szeretnénk. S ennek a magyarázata nyilvánvalóan az, hogy a történelemtanítás módszertana nem tudott megbirkózni azokkal a fokozott nehézségekkel, amelyekkel az ifjúság tudatának formálásában szemben találta magát. Mindez csak növeli azt a felénk irányzott követelményt, hogy emeljük a történelemtanítás módszertani kultúráját, mert ezzel igen sokat tehetünk a szocialista tudat kialakítása érdekében. Erre azért is fel kell figyelnünk, mert a felszabadulás utáni első évtizedben jóformán minden erőnket az kötötte le, hogy nyomon kísérjük történettudományunk fejlődését, még világosabban megfogalmazva: ebben az évtizedben a történelemtanároknak tulajdonképpen újra meg kellett tanulniok a történelmet. Ez a folyamat persze sohasem záródhat le egészen. A történettudomány gyakorlati munkásainak, a történelemtanároknak mindig lépést kell tartariok a történettudomány fejlődésével. Számos nehéz kérdés vár még megoldásra a tudományban is, amit majd nekünk továbbítanunk kell. Mégis, úgy érzem, végleg eljött az ideje annak, hogy a mit mellett elsősorban a hogyan kérdésére próbáljunk feleletet adni. Történelemtanításunkban új, hatékony eszközök, megoldások után kell kutatni, s aligha járnr к rossz nyomon, hogyha az iskolákkal szemben támasztott általános követelményből indulunk ki: közelebb az élethez! Ezt természettudományos tárgyakat tanító tanártársaink már évek óta úgy értelmezik — bizonyára helyesen —, hogy amit csak lehet, foghatóan igyekeznek bizonyítani, szemléltetnek, kísérleteznek. Saját maguk bemutatják, sőt részben a tanulókkal végeztetik a kísérleteket, miközben szinte élménnyé lesz az igazság. A történelemtanítás nyilván sok mindenben különbözik teszem azt a fizikától vagy a kémiától, de már csak a közös ismeretelméleti alap is feltételezi, hogy lényegében azonos úton kell járni. Nekünk is foghatóvá kell tenni az igazságot ! A legragyogóbb marxista tétel is legjobb esetben üres szó marad, ha nincs mögötte az a meggyőződés, amit egyedül a történelmi múlt és jelen életszerű feltárása és bemutatása alakíthat ki. Ezért nyugodtan állíthatjuk: a történelemtanítás megújhodáfának alapvető követelménye, hogy az eddiginél nagyobb mértékben, új didaktikai elgondolásokat megvalósít va, •szólalta?fa meg a forrótokat. A történetírás atyjaként tisztelt halikarnasszoszi Hérodotosz — Hisztériájának bevezető sorai szerint — múzsáktól ihletett művét azért írta: „hogy az emberek cselekedetei az idő által színüket ne veszítsék". Ma az a nagy kérdés, hogyan lehetne a történelemtanítást elevenebbé, meggyőzőbbé tenni, hogyan lehetne a történelem marxista értelmezését az érzelemek tüzével és az értelem erejóvel tanítványaink szívébe és agyába vésni.