Századok – 1962

Tanulmányok - Jemnitz János: Az anarcho-szindikalizmus franciaországi történetéhez 1914 előtt 748

752 J KM.NITZ JÁNOS értelmiségi rétegekkel nem törődtek. A szindikalista irányzat a nyugati és latin országokban igen elterjedt. Elméleti igénnyel ritkán lépett fel. Fő ereje — mint az egész szakszervezeti mozgalomnak is — a munkások spontán szervezkedése a tőke ellen. A tőke elleni harc folyamán a szakszervezeteken belül önmagától is kialakult a radikális áramlat, amelyet Nyugaton a szindikalizmus fejezett ki. Az anarchizmus sokkal bonyolultabb jelenség. Világszemléletét és gyakorlatát tekintve tekintélyes részének iigyszólván semmi köze sincs a munkásmozgalomhoz. Ez azonban nem mondható el az anarchizmus egészéről. Az anarchisták egy része kommunista-anarchista. A kommunista-anarchizmus a termelőeszközök köztulajdonát, a kapitalizmus megdöntését vallja, azt elvi sikon hirdeti, sőt a gyakorlatban is kész érte harcolni. Az I. Internacionálé idején az anarchistáknak erős befolyásuk volt, és a latin országokban a munkásság tekintélyes része később is az ő zászlajuk alatt lépett fel a tőke ellen. A kommunista-anarchistákat, akik elsősorban elméleti tevékenységet fejtettek ki, az választja el a szocialistáktól, hogy az egyént helyezik vizsgálódásaik és célkitűzéseik központjába. Szerintük a kizsákmányolást is azért kell megszüntetni, hogy az egyén teljes szabadsága megvalósulhasson. E végső cél megjelölésében a marxista és anarchista elképzelések nem térnek el. de míg a marxisták e cél elérésének útjait vizsgálják, s az ideális társadalmi formáció eléréséhez az osztályok kollektív erőfeszítéseiből indulnak ki, aminek szükség esetén az egyének törekvéseit is alávetik, az anarchisták azonnali vívmányokat kívánnak elkönyvelni, az egyének maximális mozgásszabadságát követelik mind a mozgalomban, mind a társadalomban. A jövő társadalmát az egyének önkéntes kooperációja alkotná. Semmilyen centralizált, az egyének korlátlan szabadságát sértő társadalmi köteléket nem ismernek el. (Ez az a másik lényeges elvi eltérés, amely a munkásmozgalomban mindvégig elválasztotta az anarchista és szocialista áramlatot. Az anarchisták azzal, hogy a kapitalista társadalom viszonyai között megtagadták a politikai hatalomért vívott harcot, majd pedig a forradalom győzelme után a politika fegyverének felhasználását, nem akármilyen kérdésben ütöttek meg más hangot, hanem az adott történeti korszakban a ma és a holnap főkérdésében siklatták volna vakvágányra a szocialista törekvéseket.) Az ideális társadalom gyakorlati megvalósításáról nem szólnak, ezt a problémát a gazdasági-társadalmi rendtől teljesen elvonatkoztatva vizsgálják. A filozófiai és történeti idealizmus alapján állnak. A gyakorlati osztályharcban a „tekintélyek" ellen harcolnak, elvetik a szervezkedés kereteit, pártokat és szakszervezeteket egyaránt.4 A vezetők 4 Mindez a régi típusú, XIX. századbeli un arch izmusra áll. A századforduló nagy belső átalakulásai után a helyzet változott. Az 1907. évi amszterdami nemzetközi anarchista kongresszuson csak elenyésző kisebbség tart ki az anarchizmus régi értelmezése mellett. A kongresszus nagy többséggel szavazza meg azt a határozati javaslatot, amely a szervezkedés célszerűségét szegezi le. Szinte valamennyi hozzászóló abból indul ki, hogy a kizsákmányoló társadalom felszámolását a munkásosztály harcához kell kötni. A vita már arról folyt, hogy az anarchizmus mennyiben olvadhat fel a „forradalmi szindikalista" mozgalomban. A fiatal antyehisták a gyakorlati küzdelmeket szorgalmazzák és megvetéssel beszélnek az üres teoretizálásról. P. Monatte és A. Dunois anarchoszindikalista platformját az anarchisták egyik legkiemelkedőbb élő „öreg harcosa", E. Malatesta opponálta, szintén teljesen korszerűsített talajról. Malatesta hangsúlyozta, hogy az anarchistáknak szervezkedniük kell, részt kell venniük a szakszervezet-szindikalista mozgalomban, mint amely hatalmas lendületet tud adni a forradalmi akciónak. Egyben azonban megjegyzi, hogy az anarchistáknak nem szabad felolvadniok a szélesebb, és nem eleve forradalmi szakszervezetekben, ezeket állandóan sarkallniuk kell,