Századok – 1962

Tanulmányok - Jemnitz János: Az anarcho-szindikalizmus franciaországi történetéhez 1914 előtt 748

AZ ANARCHÖ-SZINDJKAI.JZMUS FRANCIAORSZÁGI TÖRTÉNETÉHEZ 753 elleni harc, az emberek teljes egyenlőségének hirdetése hosszabb-rövidebb ideig, az illető ország adottságaitól, a történeti helyzettől függően, a munkások egyes csoportjaira is befolyást gyakorolt. Az anarchizmus jelentkezése összefüggésben van a burzsoázia politikájával is. Lenin rámutat, hogy ahol a burzsoázia a munkássággal szemben a terror eszközéhez nyúl, ott rendszerint elemi erővel tör utat magának a munkásmozgalomban is az anarchista tendencia.5 így a Bismarck-féle „kivételes törvény" idején. Most anarchista irányzata erősödött meg (természetesen opportunista felfogások is lábra kaptak), míg a prosperitás és liberalizmus korszakát a munkásmozgalomban sokkal inkább az opportunizmus veszélyes elharapódzása jellemzi. Lenin a burzsoázia munkáspolitikájánál a két hagyományos módszert a korbácsban, illetőleg a mézesmadzagban látja. A munkásság reagálása összefüggött a burzsoázia által választott, illetőleg a történeti helyzet által rákényszerített módszer igénybevételével. A burzsoázia terrorisztikus fellépése rendszerint lerombolja a munkásság legalitás-illúzióit. A forradalmi gondolat megerősödésével azonban melléktermékként anarchista, minden uralmat, centralizációt tagadó, egyéni akciókat megengedő vagy hirdető elképzelések is felszínre törtek. A szindikalisták a munkások gazdasági harcaival akartak eredményt elérni, az anarchisták, elsősorban az értelmiségi anarchisták, viszont hittek abban, hogy meggyőzéssel rá tudják venni az embereket a tökéletes igazságos társadalmi rend önkéntes elfogadására. Másik iskolájuk pedig, Bakunin és követői ismételt puccsokkal próbálták megdönteni az államot, amely szerintük egyetlen akadálya az anarchista eszmék megvalósulásának. A gyakorlat azonban rácáfolt az anarchisták mindkét elképzelésére, és a 70—80-as évektől kezdve befolyásuk erősen csökkent. Miután az 1880-as években az anarchisták megszakították kapcsolataikat a guesdeistákkal, egyéni terorral, merényletekkel kísérleteztek. Az 1890-es évek elején Párizsban kerül sor a Ravacholféle bombamerényletre, majd 1893-ban az anarchista Vaillant vet bombát a Palais Bourbonra. A Vaillant-merényletben a rendőrség keze is benne volt; az anarchisták egész sorát tartóztatták le, s ez bomlást idézett elő a mozgalomban. 1894-ben az anarchisták áldozata lesz Sidi Carnot köztársasági elnök, s ezután a parlament rendkívül szigorú intézkedéseket foganatosít az anarchista mozgalom ellen. A rendőri-bírói üldözés, a rendőrségnek ezzel egyidejűen a mozgalomba spiclik útján való beépülése s nem utolsósorban a mozgalom elszigeteltsége, politikai-társadalmi hatástalansága az anarchisták szervezeteinek szétesésére, a mozgalom összezsugorodására vezetett. Az élet meggyőzte az anarchista munkásokat a szervezkedés szükségességéről, és kapcsolatot kezdtek keresni a szindikalistákkal. Ugyancsak ebbe az irányba hatottak Marx és Engels művei, cikkei, a. későbbiekben a II. Interutal a szindikalisták gyakorlatának néhány gyenge pontjára ós arra, hogy az anarchisták elméletileg messzebb látnak. A kongresszuson több kérdésben belső viták támadtak, rendszerint akörül, hogy az elvi tisztaság mennyire egyeztethető össze a szélesebb tömegmozgalomban való felolvadással (antimilitarizmus, forradalmi szindikalista mozgalom), illetőleg ezek a tömegmozgalmak mennyiben azonosak az anarchizmus eredeti elveivel. A nézeteltórések ellenére a kongresszuson szakadásra nem került sor. A viták, érvek hangja, kongresszus felfogása mind azt mutatta, hogy ezek a kommunista-anarchisták szocialista igényeikkel ós állam-, pártellenessógükkel szintén az anarcho-szindikalizmus felé tolódtak. (Congrès anarchiste tenu à Amsterdam. Août 1907. Paris. 1908. 34—51., 62—96. 1.) 6 Ld. : Lenin Művei 16. köt. Bpest, Szikra. 1955. 363. 1. 4 Századok