Századok – 1962
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1870. július 18-i közös minisztertanács 705
738 DIÓSZEGI ISTVÁN hetetlen volt; a jegyzőkönyv homályos volta és a polgári történetírás zavard tevékenysége következtében először azt kellett tisztázni : ki milyen álláspontot képviselt? Csak ez után a kitérő után tehetjük fel a miért? kérdését és kezdhetjük vizsgálódásainkat a dolgok logikus rendjében. Nem nehéz belátni, hogy az „udvari párt" júliusi elgondolása a nagy koncepció: a német hegemónia visszaszerzésére irányuló politikai terv gyakorlati alkalmazása. Három szakaszos terv-féléről van itt szó. Az első etapp: ideiglenes, főleg katonai okokon (mozgósítás nehézségei) és bizonyos katonapolitikai elgondolásokon (francia győzelem kivárása) alapuló várakozás. A második lépés (ami időben egybeesik az elsővel) az általános mozgósítás végrehajtása. Végül a harmadik: Franciaország oldalán háborúba-avatkozás Poroszország ellen. A beavatkozásnak két variánsa volt (amint két különböző személy is képviselte): Franciaország első döntő győzelme után beavatkozni (Albrecht), a felkészülés (a mozgósítás végrehajtása) után azonnal beavatkozni (Kuhn). Az eltérés onnan adódott, hogy Albrecht biztosra vette a franciák győzelmét (a döntő ütközetet Szászországban várta), Kuhn számolt Poroszország győzelmének lehetőségével, sőt azt valószínűnek tartotta; a gyors osztrák beavatkozással a porosz győzelmet akarta megakadályozni. A katonai erőviszonyok tekintetében Kuhn kétségkívül reálisabban (s az összes résztvevők közül egyedül józanul) ítélt, de politikai számításaiban (mint majd látni fogjuk) ő is durva hibákat követett el. Az „udvari párt" tervezetébe sehogy se illett a semlegességi nyilatkozat, mert megítélésünk szerint az Poroszországnak lett volna hasznára — innen a rosszallással egyértelmű hallgatás a kérdés tárgyalása alkalmával. De még kevésbé az Andrássy-féle részleges mozgósítás, hisz ez végeredményben a tervezett beavatkozást nehezítette — innen van az, hogy az „udvari párt" képviselői a tanácskozáson az Andrássy-féle „garanciális csapatfelállítás" ellen irányítják a fő tüzet. Ami a terv realitásait illeti, először is rá kell mutatnunk arra, hogy nem teljes, hiányzik befejező része: mi legyen a győztes revansháború után Németországgal? A pártnak nem volt pozitív német programja a „nagy koncepción'* belül sem, ilyet most a taktikai terv számára sem tudott produkálni. De a német hegemónia visszaállítása (akár a metternichi dualizmus, akár a schwarzenbergi Mitteleuropa formájában) 1866 után különben is irreális vállalkozás volt; az Északnémet Szövetséget egy győztes háború után sem lehetett volna megsemmisíteni. A terv külpolitikai vértezete is rendkívül hiányos. Általános mozgósítás valamiféle diplomáciai fedezék nélkül Oroszország és Poroszország szomszédságában rendkívül kockázatos játék, hisz a már mozgósító Poroszország bármikor rátörhet a Monarchiára, és Oroszország is megszállhatja Galíciát. S a Poroszország ellen történő beavatkozás alkalmával nincs semmi elképzelés arra, hogy Oroszországot hogyan kapcsolják ki a játékból: Kuhn terve arra nézve, hogy majd fellázítják Lengyelországot174 , nagyon esetleges. A terv belpolitikai bázisai méginkább bizonytalanok: Poroszország elleni háborúra készülni a háborúellenes osztrák és magyar lakossággal a hátországban semmiképp sem okos vállalkozás. Egyoldalú is a terv, amennyiben kizárólag Franciaország győzelméből indul ki. „Jól informált katonai körökben azt hiszik, hogyha csak nagy stratégiai hiba el nem követtetik, a franciák győzelme biztos"17 5 — ez 174 Wertheimer : i. m. 015. 1. 175 Lónyai Csengeryhez, Bécs. 1870. júl. 30. O. Sz. K. Kézirattár. Quart. Hung.. 2421.
