Századok – 1962
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25
A „METODIZMUS" ÉS A ZRlîTYI—MONTECÜCCOLI-VITA 37 esik, az esik penig kár nélkül, a kit fegyver nélkül vihetsz véghez; ez penig az éhség és szomjúság."74 Tehát ebben a kérdésben sincs különbség a két író között. 4. A hadműveleti célok jelentéktelensége. A bécsi udvarban kevesen voltak, akik jobban sürgették volna a törökkel való leszámolást, mint Montecuccoli. A török háború gondolatát szóban és írásban terjesztette, ezt tartotta a Habsburg-ház legfőbb hivatásának. És, amint láttuk, nem akármilyen tesséklássék, kicsinyes hadjáratra gondolt, hanem a török hatalmának végleges megtörésére irányuló nagy háborúra. Akár Zrínyi is írhatta volna ezeket a sorokat: „A halálnál is nehezebb elviselni a török zsarnokságát... A leigázottak példája fájdalommal tölti el az ember szívét és könnyeket fakaszt. Felülni az édesen hangzó Ígéreteknek és engedni elámítani magunkat, hogy csak enyhe adó fizetéséről van szó, nem más, mint nyitott szemmel aludni. Itt csak győzni lehet, vagy nyakunkat igába hajtani, középút nincs. Ezért jobb méltón ellentállni és egyenlő hadsereggel szembeszállni, mint megadni magunkat."7 5 5. A csaták kerülése. Erről Montecuccoli műveinek elemzésénél több alkalommal volt szó. Amint láttuk, nem elvileg ajánlotta a csata kerülését. Mindenesetre, ha a háborús célt csata nélkül is el lehet érni, a csatakerülést ajánlja. Azonban Zrínyi is pontosan ezen a véleményen volt: „Az kapitánnak nem kell mindjárt a harcrul gondolkodni, hanem minden módot előbb próbálni mást, hogy az ellenséget megverhesse, avagy éhséggel, avagy más csalárdsággal, mert a harc nagy szeréncsével jár; a szerencse bizonytalan."7 & 6. A hadjáratok céltalansága és eredménytelensége. Amint láttuk, a. korban a hadviselés tárgyi körülményeiből eredt a háborúk „céltalansága". Nem a „metodizmusból" fakadt; metodizmussal vagy anélkül, a háborúknak szükségképpen így kellett lefolyniok. Hogy Magyarországon ez a kérdés élesebben vetődött fel, és hogy a XVII. századi valamint a Rákóczi-kori magyar közvélemény lenézte a lassúnak látszó nyugati reguláris hadviselést, annak oka a nagy váradalom volt, amit a magyarság a nyugati segítséghez fűzött. Az 1661 — 64. évi háború dicstelen lefolyása általában mély lenézést váltott ki a magyar közvéleményben a reguláris hadviseléssel szemben. Arra nézve azonban, hogy a császáriakat eljárásukban valamilyen hibás elmélet vezstte volna, és ezt a magyarok egy másik elmélet alapján kritizálták volna — nincs adatunk. Hogy a magyar nemesség egyedül üdvözítőnek a „magyaros" portyázást tartotta, az nem elvi állásfoglalásból, nem valaminek a tudásából, hanem éppen a nemtudásból származott. Hiszen a portyázó taktika, lényegénél fogva a döntést kerülő, kifárasztó stratégia eszköze, mely célját nem a csatával, hanem csipdesóssel, apró rajtaütésekkel oldja meg. És ez ellen senki nem hadakozott élesebben, mint Zrínyi. És a császári hadak eredménytelen hadjáratainak nem valamilyen helytelen hadtudományi elmélet volt az oka, hanem a bécsi udvarnak Európa-szerte közismert tehetetlensége és balkezessége. És kevesen kritizálták ezt élesebben, mint éppen Montecuccoli. A metodizmusnak R. Horváth által mégadott ismérveit sorravéve, tehát Zrínyi és Montecuccoli között teljes megegyezést találunk. Azonban ezen túlmenően, a nagy török háború konkrét kérdéseiben is egyeznek véleményeik. Láthattuk, hogy a török kiűzésének alapfeltételét Montecuccoli az állandó hadseregben látta, éppúgy, mint Zrínyi, aki a Törölc Áfium-ba,n fejti ki az 76 Delia Guerra col Turco. Lib. III., cap. XXV. 76 Vitéz Hadnagy. 79. aphorisma.
