Századok – 1962

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25

A „METODIZMUS" ÉS A ZRÍNYI—MONTECUCCOLI-VITA 35 ságilag adott hadviselés anyagából kiindulva vegye vizsgálat alá ezeket a kérdéseket. Mindehhez járult, hogy kutatásaiban túl nagy hangsúlyt kapott az irodalomtörténész filológus módszere. Az irodalomtörténetben szellemi hatások, iskolák és irányzatok, valamint szövegszerű átvételek funkciójának vizsgálata indokolt és gyümölcsöző módszer lehet. A hadtörténetben azonban ezt a módszert csak nagy óvatossággal lehet alkalmazni. Ez a hadtudomány lényegéből következik, mely — s ezt nem győzzük eléggé hangsúlyozni — nem deduktív, hanem induktív diszciplína, és amely anyagát nem gondolati tartalmak és eszmék szellemi átörökítésének formájában építi fel, hanem a hadviselésnek a mindenkori társadalmi viszonyok által adott tárgyi körülményeiből. Az iskolák, irányzatok, hatások funkciójának vizsgálata még az irodalom-és művészettörténetben is merő absztrakció, ha eltekintünk azon reális gazdasági és társadalmi folyamatoktól, amelyek ilyen iskolák és irányzatok létrejöttét, hatását és kontinuitását egyáltalán lehetővé teszik. Mennyivel inkább így van ez a hadtudományban, ahol a „műben", a háborúban a társadalom a maga anyagával — embereivel, gazdaságával, technológiájával és ideológiájával — sokkal közvetlenebbül hat és nem oly messzi áttételeken keresztül, mint az irodalomban és a művészetekben. Amint láttuk, a metodizmusnak mint a hadviselést befolyásoló irányzatnak feltételezése merő absztrakció, a szövegszerű hatások és átvételek funkciójának filológiai vizsgálata pedig a hadtudományban problematikus. Bár Klaniczay alapvető feltevése, mondhatnók munkahipotézise nem nyert bizonyítást, annak igazsága mégsem dőlt meg, és vele együtt kijelenthetjük, hogy Zrínyi hadtudományi elveit valójában a társadalmi valóság határozta meg, ugyanúgy, ahogyan politikai elveit. De ebben az összefüggésben a metodizmus létének elfogadása és Zrínyinek Machiavellinél való legyökereztetése egyaránt félrevezető. Hiszen Zrínyi még politikai szempontból is megőrizte önállóságát Machiavellivel szemben, és annak egy alapvető tévedését nem vette át: nem hitte, hogy a „Principe" önként fogja átadni a helyét a polgárságnak. О a nemzeti abszolutizmust véglegesnek gondolta, és ha ez történetfilozófiai szempontból szerényebb elképzelés is volt, de reálpolitikailag feltétlenül helyesebb. Ugyanez a reális látásmód őrizte meg attól is, hogy átvegye Machiavelli hadtudományi elveit, és semmi sem bizonyítja jobban katonai szakértelmét, mint éppen ez a tény ! Van tehát összefüggés Zrínyi politikai és hadtudományi elvei között, de ennek az összefüggésnek a szálai az alépítménybe nyúlnak le, és annak kimutatása csakis ennek az alépítménynek gondos vizsgálata útján sikerülhet. Bár tanulmányunkban többször is hangsúlyoztuk, hogy a hadtudományban a szövegösszehasonlító módszernek csak módjával van helye, most érvelésünk zártságának fokozása céljából ezt a módszert is felhasználjuk. Célunk az, hogy Zrínyi és Montecuccoli szövegeinek összehasonlításával bizonyítsuk be, hogy közöttük hadtudományi ellentét nem

_volt. Nézzük meg, hogy a R. Horváth által a metodizmusnak tulajdonított ismérvek tekintetében milyen eredménnyel jár az összehasonlítás. Vegyük sorjába ezeket az ismérveket: 1. A hadműveleti vonalak biztonságáért yaló „túlzott aggályoskodás". Ezen R. Horváth azt érti, hogy a metodisták, attól való félelmükben, hogy az ellenség elvághatja utánpótlásukat, csak a legnagyobb óvatossággal nyomultak előre, tartózkodtak a lendületes hadműveletektől, félszemmel mindig hátra tekintgettek, ami teljesen kizárta, hogy döntő eredményeket érhessenek el. Montecuccoli valóban óva intett minden meggondolatlan előrerohanástól és 3*