Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360

360 KRÓNIKA Károly, Kumorovitz Lajos, Laczkó Miklós, Lederer Emma, Makkai László, Maksay Ferenc, Markó Árpád, Mályusz Elemér, Mérei Gyula, T. Mérey Klára, Milei György, Mód Aladár, Molnár Erik, Molnár János, Nemes Dezső, Niederhauser Emil, Oltvai Ferenc, Pach Zsigmond Pál, Pamlónyi Ervin, Paulinyi Oszkár, Pálffy Ilona, Perényi József, Pölöskei Ferenc, Ránki György, Révész Imre, Ságvári Ágnes, Sándor Vilmos, Simon Péter, Sinkovics István, M. Somlyai Magda, Soós Imre, Szabad György, Szabó István, Szabolcs Ottó, Szakács Kálmán, Szántó Imre, Székely György, Szuhay Miklós, Szűcs Jenő, Tibori János, Tokody Gyula, Tóth András, Varga Endre, Varga Zoltán, Vass Henrik, Váczy Péter, R. Várkonyi Ágnes, S. Vincze Edit, Waczulik Margit, Wellmann Imre, Wittman Tibor, Zsigmond László. A tisztikar tagjai : Elnök : Molnár Erik Alelnökök : Ember Győző, Révész Imre, Pach Zsigmond Pál. Elnökségi tagok : Elekes Lajos, Lederer Emma, Mályusz Elemér, Mérei Gyula, Molnár János, Nemes Dezső, Pölöskei Ferenc, Szabó István, Székely György, Tokody Gyula, Vass Henrik, Zsigmond László. Főtitkár : Székely György Titkárok : H. Balázs Éva, Borús József, Korom Mihály, M. Somlyai Magda, Szabad György. (Utóbbi a megválasztás elfogadását egyéb elfoglaltságéra hivatkozva, levélben elhárította.) Számvizsgáló bizottság : Paulinyi Oszkár (elnök). Szűcs Jenő, Tóth András. A Századok szerkesztőbizottsága : Balogh Sándor, Benda Kálmán, Elekes Lajos (elnök), Ember Győző, Erényi Tibor, Molnár Erik, Nemes Dezső, Pach Zsigmond Pál, Pamlényi Ervin (felelős szerkesztő), Ránki György, Simon Péter, Sinkovics István, Szakács Kálmán, Székely György, Zsigmond László. A választás után az elnöklő Molnár Erik az új tisztikar nevében megköszönte a tagság bizalmát és a közgyűlést bezárta. FÜGEDI ERIK BESZÁMOLÓ LACKÓ MIKLÓS ÉS ERÉNYI TIBOR KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Lackó Miklós „Ipari munkásságunk összetételének alakulésa 1867—1949" c. kandidátusi disszertációja a magyar történetírásban mind ez ideig meglehetősen elhanyagolt terület feltárására vállalkozik, amikor az ipari munkásság kialakulásától egészen a felszabadulást követő évekig vázolja a magyar proletariátus különböző rétegeinek eredetét, összetételét és korszakonként változó arculatát. Tanulmánya nemcsak újszerű eredményeivel gyarapítja a magyar munkásosztály történetére vonatkozó ismereteinket, de számos olyan módszertani tanulságot is nyújt, amelyek jelentősen előreviszik e speciális kutatási terület sajátos metodikájának kialakítását. A disszertáció első fejezete a magyar munkásosztály kialakulásától 1890-ig tárgyalja ipari munkásságunk eredetét és társadalmi forrásait. Rávilágít többek között arra, hogy a magyarországi gyáripar sajátos struktúrája hogyan befolyásolta gyári munkásságunk összetételét. Az élelmezési ipar, a vas- és gépgyártás túlsúlya, illetve a textil- ós tömegcikkipar teljes hiánya a múlt század második felében Magyarországon erős szakmunkásréteget és viszonylag szűkebb napszámos-idénymunkás réteget hozott létre, azt viszont megakadályozta, hogy a nyugati országok munkásmozgalmában nagy szerepet játszó betanított gépmunkásréteg hazánkban a századforduló előtt létrejöjjön. Társadalmi eredetét illetően a szakmunkásréteg nálunk főként a külföldről bevándorolt, ún. kolonizált munkásságból toborzódott. A napszámos-idénymunkás réteg fő társadalmi forrása az agrárproletariátus volt, de részben a hazai gyáripar kis felszívó ereje, részben pedig a „porosz" utas mezőgazdaság kötöttségei következtében nálunk erősen leszűkültek az agrárproletariátusból az állandó gyári munkásságba vezető utak. Ez természetesen gátlólag hatott az agrár-népesség és az ipari proletariátus közötti kapcsolatok fejlődésére. A második fejezet ipari munkásságunk történetének 1890 és 1914 közötti korszakát tárgyalja. E periódus főjellegzetességeit Lackó Miklós abban állapítja meg, hogy 1. egyre jobban megnyílnak a szakmunkásság hazai forrásai (a kézműves-kisiparos népességből), 2. a mezőgazdasági proletariátusból gyorsan növekszik a nap-