Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 360

KRÓNIKA 361 számos-segédmunkásság, 3. nagyobb számban jelenik meg a betanított gópmunkásság, amelynek nagy többsége a városi és falusi proletariátusból származott. A proletariátus tömeges megjelenése a munkásmozgalom nagyméretű fellendülését eredményezte. Végül a disszertáció harmadik fejezete ipari munkásságunk történetének 1919 és 1949 közötti korszakával foglalkozik. Rámutat arra, hogy 1919-től az 1930-as évek közepéig az ország ipara és ipari munkássága igen lassan és egyenetlenül fejlődött. Az 1930-as évek közepétől a második világháború végéig terjedő időszakban — a háborús konjunktúra hatására — az ipar fejlődése fellendült, s a magyar gyáripari proletariátus legnagyobb rétegévé a betanított gópmunkásság lett. A felszabadulástól 1949-ig terjedő időszakban a munkásság létszáma gyorsan emelkedett és nagymórtékben megnőtt a szakképzett munkások száma és aránya. Az 1930-as és 1949-es népszámlálási származásstatisztikák egybevetése alapján a disszertáció fontos következtetésekre jut ipari munkásságunk származásának földrajzi megoszlására vonatkozólag, s többek között kimutatja, hogy a Horthy-korszak kasztszerű társadalmában milyen kevés lehetőség nyílt a proletársorból való kiemelkedésre. Lackó Miklós végül rámutat arra, hogy a munkásság eredete, származási összetétele csak befolyásolta, de nem határozta meg a munkásosztály magatartását. A disszertáció kijelölt opponensei — Ránki György kandidátus és S. Vincze Edit kandidátus — rámutattak a dolgozat több szempontból úttörő jelentőségére és hézagpótló voltára. S. Vincze Edit különösen a disszertáció finoman elemző módszerét emelte ki, amely — mint mondotta — iskolapéldája lehet a legújabbkori történetírásnak. Hangsúlyozta, hogy a disszertáció témája nemcsak újkori társadalomtörténetünk szinte legfontosabb ága, de alapja a munkásmozgalom, a párttörténet tudományos feldolgozásának is. — Ránki György rámutatott arra, hogy a disszertációban két, egymástól messzeeső forrásanyag, a történeti statisztikai és a szociológiai jellegű források szerencsés szintézise valósul meg. A disszertáció új eredményei közül többek között azt az elemzést emelte ki, amely rávilágít arra: miért a kisipari munkásság képezte nálunk kezdetben a munkásmozgalom bázisát, s mi volt a szerepe a vas- és gépipar szakmunkásrétegének a századforduló után a munkásmozgalom kiterebélyesedósében. Áttérve a disszertációval kapcsolatos kritikai észrevételekre, az opponensek nagy figyelmet fordítottak a tanulmány egyes módszerbeli problémáira. S. Vincze Edit hangsúlyozta, hogy olyan alapvetően fontos témák esetében, mint amilyen Lackó Miklósdisszertációjáé is — már a részletfeldolgozások elkészülését megelőzően is — indokoltnak tartja, sőt elkerülhetetlen lépcsőfoknak tekinti átfogó szintézisek megírását, kétségtelen viszont — mondotta —, hogy az ilyen korai szintézisek szükségszerűen a hipotézisek sokaságát foglalják magukban. Vincze Edit hiányolta egyes üzemek, gyárak ós hatóságok levéltárainak áttekintését. A felhasznált forrásanyag egyoldalúságára vezette vissza, hogy a disszertáció viszonylag keveset foglalkozik a vidéki ipari centrumok kialakulásával és a vidéki munkásság összetételével. A módszerbeli kérdésekről szólva, Ránki György azt kifogásolta, hogy a magyarországi munkásosztály fejlődését a szerző csupán az angol fejlődéssel hasonlítja össze, viszont mellőzi a fejletlen, illetve későn iparosodó országok munkásosztályával való egybevetést. A felhasznált források tekintetében ő is bizonyos egyoldalúságot állapított meg a disszertáció harmadik fejezetében, ahol a rendelkezésre álló bőséges statisztikai anyag felhasználásán túl a szerző nem tartotta szükségesnek az apparátus bővítését. Az opponensek észrevételeire adott válaszában, a módszertani kérdésekkel kapcsolatban Lackó Miklós elismerte a bírálatok egy részének jogosságát. Ugyanakkor elmondotta, hogy az ipari üzemek általa átnézett iratanyaga kifejezetten csalódást okozott, mert alig adott támpontokat a kérdések társadalomtörténeti megközelítéséhez. Sokkal hasznosabb forrásoknak bizonyultak a demográfiai anyagok, a munkáskérdóssel foglalkozó különböző állami és testületi szervek iratanyagai, valamint öreg munkások személyes visszaemlékezései. Ránki Györgynek válaszolva, Lackó Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a disszertáció számos vonatkozásban kísérletet tesz az oroszországi viszonyokkal való egybevetésre. Magyarországgal ellentétben, Oroszországban nem maradt ki a manufaktúra-korszak, s részben ezért az ipari proletariátus formálódása ott a szerves belső fejlődés eredményeként könnyebben ment végbe. Ezzel függ össze részben az is, hogy, Magyarországgal ellentétben, Oroszországban a nagyipari proletariátus állandó törzse és a paraszti dolgozók között kezdettől fogva igen szoros kapcsolatok voltak. Ami már most a disszertáció egyes tartalmi kérdéseit illeti, Ránki György annak a véleményének adott kifejezést, hogy Lackó Miklós nem szán elég teret a kisipari munkásság kérdéseinek. A tanulmányból úgy tűnik ki — mondotta —, mintha az ipari forradalom időszakának lezárulása után a kisipari munkásság már csak a stagnálás ós konzer-