Századok – 1962
Történeti irodalom - Erdélyi János levelezése I. köt. (Ism. Mályuszné Császár Edit) 342
306 TÖRTÉNETI IRODALOM 343 következik azonban, hogy Erdélyi maga itt is többnyire — hallgat. Hiszen a publikált anyag főforrása, az Erdélyi Tár, a hátrahagyott levelezést tartalmazza, ezek pedig túlnyomó többségben a költőhöz intézett levelek, csak kivételesen akad egy-egy visszamaradt saját írás közöttük. Ezeknek az idegen leveleknek mégis nagy becsük van, hiszen a kort és annak számos szereplő egyéniségét ismertetik meg az olvasóval. A kiadott levelek mellett régészt agy űjteményt is találunk a kötet 486 — 499. lapján. Itt rövid ismertetést olvashatunk a kevésbé fontos írásokról. A válogatás általában ügyes. Nagyon helyénvaló a szülők néhány levelének közlése: ezek világítanak rá legjobban arra a küzdelmes útra, ami a „pórkunyhó" „rideg" életétől a hegeli dialektikáig vezetett el. A barátok közül Mecsey Mihály mintha a szükségesnél többet szerepelne. Sem Erdélyi, sem a magyar művelődés életében nincs ennek a névnek semmi fontossága. Legföljebb annak az illusztrálására alkalmas, hogy ha volt Patakon tantárgy, amit elhanyagoltak, akkor az a magyar nyelvű fogalmazás lehetett. Helyette inkább Vachott Kornéliának kellett volna teret adni. Mint az író szerelme, majd felesége, Sándor és Imre nővére, a Kössuth-ház neveltje, egyaránt számot tarthat érdeklődésünkre. Leveleinek korfestő jelentősége lett volna, mellőzésük hiba. A publikáció egyébként gondos, mind T. Erdélyi Ilona, mind az Irodalomtörténeti Intézet becsületére válik. A betűhíven közölt és pontosan korrigált szövegek őket dicsérik, a szép nyomás és a kitűnő minőségű papír pedig a nyomdát. A költő iránti kegyelet és a kiadás tényében rejlő, készségesen elismert érdem nem mentheti fel azonban a könyv ismertetőjét az alól a kötelessége alól, hogy a kiadvány hibáira is rámutasson. Sajnálattal kell megjegyeznie, hogy a jegyzetek nem illenek az értékes szöveghez. Irodalomtörténeti szempont ból hiányosnak érezzük Erdélyi ós a Triász viszonyának megvilágítását. Ellentétükben bizonyára érzelmi okok is közrejátszottak, ezek mellőzhetők. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Erdélyi esztéta és kritikus is volt, elméleti síkon gyakran került ellentétbe Bajzával. Összeütközésük többször a korabeli drámák és a Nemzeti Színház műsora megítélésében zajlott le. Erdélyi esztétikai mércéje magasabb volt, műveltsége mélyebb, mint Bajzáé, de Bajzában több rátermettség volt a gyakorlati színházvezetésre. Minderről a jegyzetekben semmit sem hallunk. A Triász iránti ellenszenvben egyébként, úgy látszik, a kiadó is osztozik Erdélyivel: Vörösmarty Marót bán-ját „vadromantikus drámának" minősíti. Hogy Vörösmarty színművei kevéssé színszerűek és eljátszásuk nagy megterhelést jelentett a kortárs-színészek számára, az nem vitás. De éppen a Marót bán-ban olyan szép, finom lírai részletek vannak, amelyek jóvátesznek minden színpadi járatlanságot. A „vadromantikus" jelző (32. jegyzet) tehát alighanem erős. Feltűnő hiány, hogy Erdélyi, noha Pap Endrével baráti viszonyban volt (Nb. a Pap Endre kisfiának születését jelentő levél magyarázó jegyzete — 210. sz. — enyhén szólva, meglepő !), mindössze egy, teljesen hivatalos hangú levelet kapott Obernyiktől. Obernyik ugyanis jó barátja volt Papnak, s ráadásul ugyanolyan plebejusi öntudat hatotta át, mint Erdélyit, tehát joggal feltételezhetnénk az írásbeli emlékekben is jelentkező kongenialitást. Nagyon helyes, hogy a népköltészeti gyűjtéssel kapcsolatos levelezés olyan szép számban került közlésre, de valamivel többet hallhatnánk magukról a levelezőkről. A kiadó visszalapozhatott volna K. Posonyi Erzsébet több évtizede megjelent, de ma is értékes Erdélyi-tanulmányára (Erdélyi János és a népköltészet. Ethnographia-Népélet, 38. évf., 1927), és hozzá hasonlóan adhatta volna megminden egyes esetbena felvilágosítást. Bővebb jegyzet-anyagot igényelne Erdélyi hosszú külföldi útja. Arra gondolunk, hogy az igen gazdag francia irodalomtörténeti forrásokban pl. utána lehetett volna kissé nézni az említett időszak könyvujdonságainak, színpadi eseményeinek, nem utolsó sorban politikai hangulat-nyilvánításainak. A politikai események magyar viszonylatban is erőteljesebb kiértékelést kívánnának. A jegyzetek csak adatokat közölnek, mintegy visszavonulva az objektivizmus fellegvárába. Nagyon halvány, noha ugyancsak bő a Kazinczy Gáborral foglalkozó magyarázat . A nagy nevet öröklő, magát vezérnek érző, de az élvonalat sem tehetséggel, sem jellemmel nem győző irodalmár-politikus alakja megköveteli a nyílt állásfoglalást. Az egész reformkor természetesen nem kerülhet egy Erdélyi-kötet jegyzeteiben tisztázásra, de valamivel behatóbb kutatómunka jót tett volna a költő alakjának felvázolása szempontjából is. A legelhanyagoltabb tér azonban Erdélyi, a színházvezető, kritikus, dramaturg működésének tere. Erdélyi életének a Nemzeti Színházzal kapcsolatos eseményei továbbra is tisztázatlanok maradnak, holott tizenhárom hónapon keresztül állt az élén. Nehéz időkben töltötte be a színházvezető szerepót, s így nagy irodalmi események nem fűződnek