Századok – 1962

Történeti irodalom - Guesde; Jules: Textes choisis (1867–1882) (Ism. Jemnitz János) 333

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 333 életrajzok már túlhaladott, de még gyakran felbukkanó hibája —, hogy hősnőjót feltótlenül jó színben tüntesse fel. Fiatal korával és a vele foglalkozó leírások szerzőinek túlzott szigorával vagy éppen ellenséges érzületével magyarázza azt a kedvezőtlen képet, amelyet a velencei követek, Burgio pápai nuncius egyértelműen festenek magyarországi szerepléséről. Ezek a hibák, a lényeges események áttekinthető összefoglalása ellenére, a könyvet hiányossá, sőt koncepciójában elhibázottá teszik. HERMANN ZSUZSANNA JULES GUESDE: TEXTES CHOISIS (1867—1882) (Claude Willard bevezetőjével és magyarázataival) (Paris, Editions Sociales. 1959. 158 1.) VÁLOGATOTT SZÖVEGEK (1867—1882) A kötet 15 évet ölel fel Guesde életéből, Guesde politikai pályafutásának csak egy töredékét és méginkább töredéke ez a francia munkásmozgalom történetének. Másfelől viszont ez a tizenöt év számos sorsfordulót tartalmaz, olyan évek ezek, amikor a könyv hőse és maga a francia proletariátus kísérletek, erőfeszítések, sikerek és vereségek, majd szinte teljes megsemmisülés után magáévá tette a marxizmust. És ha ez utóbbi megállapítást csak számos fenntartással tehetjük meg, mégis ez a korszak a Francia Munkáspárt születésének ideje. A Parti Ouvrier Français létrehozásában az érdem oroszlánrésze kétségtelenül Guesde-et illeti. Nélküle a párt nem jött volna létre (legalábbis akkor nem), és az ő markáns egyénisége nyomta rá bélyegét az új pártra, mind jó, mind rossz értelemben. J. Guesde még sokáig nagy szerepet játszott a francia munkásmozgalom életében, de mirden bizonnyal a hetvenes—nyolcvanas évek azok, amelyeket,,Guesde korszakának" nevezhetünk (bár ebből a szempontból a könyvnek 15 évvel később kellene kezdődnie, a h tvenes évek végén, és a 90-es évek elején, talán éppen 1893-ban Carmaux-nál, Jaurès feltűnésénél, zárulnia). A kötet a szövegválogatás előtt, amelyet igen jó tematikai bontásban ad meg, C. Will ii'd tollából közöl elemző életrajzi összefoglalót J. Guesderől. Az életrajz alapján az olvasó maga előtt látja a fiatal Jules Bazille-t (az anyai Guesde-nevet újságíróskodása idején vette fel) a II. császárság korában (1845-ben született), ahogy a szülői tanári házban magába szívja Victor Hugo írásai s a szabadság levegőjét. A fiatalember mostoha anyagi viszonyai folytán nem juthat egyetemre, tisztviselő lesz, de a császárság belső bomlásának éveiben 1867 —68-ban már ott találjuk nevét a köztársasági ellenzék lapjainak cikkírói között. (Guesde e fiatalkori éveiből a kötet néhány rövid részletet közöl, amelyet részint a császárság ellen, részint az amerikai polgárháború másnapján a négerek védelmében írt). A forradalmi-köztársasági erjedés azonban nem egy nagyszerű felkelésbe torkollt (legalábbis egyelőre nemi, ahogy sokan várták, hanem a porosz — francia háborúba. A soviniszta őrület sok embert magával ragadott. Guesde azokhoz tartozott, akik „tiszták" maradtak. A kötet által idézett júliusi cikkében Guesde nem alkuszik és nem köt szövetséget a császársággal. Hangsúlyozza, hogy e háború „nem nemzeti ügy", és a bevonultatott katonák nem a poroszokra, hanem „a születő szabadságra" tüzelnek. A cikk visszatérő gondolata: a franciákat nem Bismarck, hanem Napoleon, a „Cézár", és a korrupt, terrorista,adminisztráció fosztotta meg a szabadságtól, juttatta csődbe. A jakobinus, forradalmi-demokrata Guesde szavain a társadalmi ellentétek nyomása alatt ugyanúgy, mint sok más tollforgatóén is, már a szocialista eszmék hatását érezhetjük, amikor a népnek azt kiáltotta: ez nem a ti háborútok, menjenek azok, akiknek valóban van mit megvédeniük. Szeptember 4. változást hozott a francia közéletben, és egyben Guesde életében is. Guesde ott van a Hérault megyei forradalom élén. A hivatalos megbízatást azonban visszautasítja, és megmarad független újságírónak, „a közvélemény mozgósítójának". Ő is, mint a köztársasági baloldal más hősei, a „nemzeti honvédelmet" hirdeti meg, Gambettában hisz, a monarchisták megerősödésétől tart, a népi akciók elhanyagolását kéri számon. (Claude Willard erre vonatkozóan is dokumentumot közöl.) A nemzetárulók-