Századok – 1962

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25

26 PEIÍJÉS GÉZA olyan is alig akad, mely címszavai közé felvette volna, mégis a metodizmus fogalmával igen gyakran találkozhatunk, különösen a német és természetesen a magyar hadtörténeti és történeti irodalomban. A fogalom valamikor pusztán módszerességet jelentett, olyan hadviselési rendszert, mely a háború vezetésében nem rögtönöz, rendszabályait nem ötletszerűen hozza, minden előretett lépését gondosan leméri és azt stratégiai és ellátási szempontból alátámasztja. Jellemző, hogy a metodizmus értelme valamikor menynyire nem volt elítélő, hogy Napoleon önmagát metodikusnak tartotta, és élesen visszautasította egyik kritikusa ama vádját, hogy ő nem vezette volna hadjáratait metodikusan; „minden jól vezetett háború — írja Napoleon — metodikus háború. Napoleon tizennégy hadjáratának terve mind megfelelt a háború igazi elveinek. Háborúi merészek voltak, de metodikusak."47

A fogalom teljesen önkényes használatára jellemző,, hogy a Napoleon bukását követő évtizedekben éppen az ő mintának tekintett hadvezetésének ellentetjét, a túl körülményes, aggodalmaskodó, a csatákat kerülő hadvezetést kezdik metodikusnak minősíteni. Pontosan nem állapítható meg, hogy ki és mikor használta először elítélő értelemben a metodizmus fogalmát. Kétségtelen, hogy Clausewitz nem ilyen értelemben használta, és nála a „Methode der Kriegführung", a „Methodismus" fogalom igen lényeges, használható és pozitív értelemben vett * kategória. Mégis a fogalom pejoratív alkalmazására ő adott indítást. Hadtörténeti tanulmányaiban, szembeállítva a régi idők hadviselését a francia forradalmi és napoleoni hadvezetéssel, azt állandóan lekicsinyelte, és jelentéktelennek tartotta. Már láthattuk az előzőekben is, hogy éppen eme eleve lekicsinylő véleménye milyen tévedésekre vezette Montecuccoli és Turenne hadjáratainak vizsgálatánál. Tulajdonképpen mind ama balhiedelem tőle származik, ami még manapság is uralkodik különösen a német nyelvű irodalomban a XVII — ' XVIII. századi hadviselésre vonatkozóan. Súlyosbította a helyzetet, hogy hatalmas művében, a Vom Kriege-ben, a hadviselésnek csak egyik fajtáját dolgozta ki részletesen, a döntő csatát kereső és az ellenség teljes megsemmisítésére törekvő hadviselés stratégiáját, de nem fogalkozott részletesen és rendszeresen az általa „korlátozott célú"-nak nevezett stratégiával. A porosz katonai elmélet, mely Clausewitz művét Bibliának tekintette, ettől fogva egyetlen helyes és célravezető stratégiának az ellenség megsemmisítésére irányuló stratégiát tartotta, és annak fejlődésében felfelé ívelő vonalat vélt felfedezni Nagy Frigyes, Napoleon és Moltke hadvezetésében. Minden más stratégiát, így a XVII—XVIII. századi stratégiát is — Nagy Frigyesét kivéve — aberrációnak, a háború alapvető, természetes elveitől való eltérésnek, azaz „metodizmusnak" tekintett. A múlt század utolsó évtizedeiben Delbrück német hadtörténész elindította a híres „stratégia vitát", rámutatván arra, hogy teljesen helytelen az „ancien régime" hadművészetét szembeállítani a napoleoni hadvezetéssel és úgy felfogni, mint egy hamis hadtudományi elméleten alapuló hibás stratégiát. Delbrück elvetette a „metodizmus" kategóriáját, mint rosszul definiált és elítélő értelemben vett fogalmat. Hangsúlyozta, hogy a kor hadviselését az adott politikai, társadalmi és gazdasági körülmények határozták meg, és ha az el is tért a XIX. századi hadviseléstől, ez nem a hadművészet elveinek hiányosabb felismeréséből eredt. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a stratégiá-47

Napoleon mondását kritikusa, Bogniat idézi: Réponse aux notes critiques de Napoléon. Paris, 1823. 99. és 101. 1.