Századok – 1962
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25
A „METODIZMUS" ÉS A ZRÍNYI—MONTECUCCOLI VITA (П. rész)* III. Montecuccoli és Zrínyi Montecuccoli és a magyarság ellentéte A magyar történetírásnak alapvető, úgyszólván további bizonyításra nem szoruló alaptétele, hogy a Zrínyi—Montecuccoli vitában hadtudományi elvi ellentétekről van szó, nevezetesen arról, hogy Montecuccoli egy téves hadtudományi elmélet, az ún. „metodizmus" szellemében vezette hadjáratait, és hogy az 1661 — 64. évi balsikerekért, valamint a szégyenteljes vasvári békéért személy szerint Montecuccoli és hamis hadi elmélete a felelős. Ugyanakkor — állítja a magyar történetírás — Zrínyi képviselte az egészséges, a háború valódi törvényeit felismerő „antimetodista" hadművészeti irányt, hadjárataiban ezt alkalmazta, sőt ki is dolgozta annak rendszerét. Már az eddig elmondottakból is láthatjuk, hogy ez a felfogás alapjában helytelen. Montecuccoli hadvezetését vizsgálva, abban nem találhatunk semmilyen mesterkéltséget, semmi olyat, ami a józan ésszel és a hadművészet „örök elveivel" ellenkeznék. Sőt, láthattuk, hogy az igen mostoha körülmények, a török számbeli túlsúlya és a bécsi udvar hallatlan mulasztásai ellenére is feladatát végrehajtotta. És ugyanezt láthatjuk a franciák ellen vezetett hadjárataiban is. A másik oldalról, műveit olvasva, azokban nem találhatunk valamilyen, a valóságtól elrugaszkodott „agyafúrt" módszert. így nézve a dolgot, tulajdonképpen ki is jelenthetnénk: miután Montecuccoli nem dolgozott ki semmiféle különleges hadtudományi rendszert, és hadvezetésében sem követett a kor hadviselésének tárgyi körülményeivel ellenkező elveket, Zrínyi se dolgozhatta ki ennek az elméletnek az ellenkezőjét. Tehát — mondhatnók — Montecuccoli nem lévén „metodista", sőt metodizmus nem is létezett, Zrínyi sem lehetett „antimetodista", — így köztük az ellentét nem ezen a síkon keresendő. Azonban a kérdés hadtörténeti módszertani jelentősége és általában az egész XVII. századi történetünk szempontjából való fontossága megköveteli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. Vizsgálatunkban először arra akarunk választ kapni, hogy tulajdonképpen miként is keletkezett a „metodizmus" kategóriája, és eme helytelen kategória alkalmazása hogyan idézett elő torzulást az egész XVII. századi hadviselésnek és ennek folyományaként Montecuccoli életművének megítélésében is. Ezt követően szövegösszehasonlítások és egyéb adatok alapján bebizonyítjuk, hogy Zrínyi és Montecuccoli között hadtudományi elvi ellentét nem volt, sőt a leglényegesebb kérdésekben teljes egyezés volt közöttük. Utoljára' arra igyekszünk választ kapni, hogy végül is miben állt a két férfiú kiegyenlíthetetlen ellentéte. Noha nincs lexikon, kézikönyv, katonai vagy civil, polgári vagy szocialista, régi vagy új, mely a fogalmat nemhogy pontosan definiálná, de még * A tanulmány I. részét a Századok 1961. évi 4 — 5. számában közöltük.