Századok – 1962

Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275

288 TÖRTÉNETI IRODALOM 288 összefoglalását, amelyből ugyan hiányzik a feudalizmus válságának, a kapitalizmus feltételei kialakulásának a marxista irodalomból ismeretes elemzése, és amely Széchenyi vallásos motívumait illetően most is Szekfű Három Nemzedékének „klasszikus analízisére" hivatkozik, de amely néhány újabb (részbenmarxista) tanulmányt is figyelembevesz, és azt vallja, hogy Széchenyinek a feudalizmustól való elfordulását alapvetően a hazai gazdasági feltételek határozták meg, ennek nyomán vette figyelembe a kapitalizmus külföldi mintáit. E kissé magános benyomást keltő cikken túl hiányzik a lapból Széchenyi tulajdonképpeni reformprogramjának és ezzel összefüggésben kora társadalmi problémáinak, osztályviszonyainak mindennemű behatóbb elemzése. Pedig ez a nemzetiségi kérdés megvilágítása szempontjából is kívánatos lett volna. Wagner Ferenc, jelenleg a Library of Congress munkatársa, felhasználja a közelebbi témájába vágó újabb irodalmat, és jegyzeteiben sorra idézi a legfrissebb magyar marxista tanulmányokat is Széchenyiről és a nemzetiségi kérdésről, de az utóbbinak társadalmi alapjait, feltételeit nem kísérli meg ismertetni. Megelégszik azzal, hogy röviden, lehetőleg pártatlan hangnemben vázolja a magyar és a szomszédos nemzeti mozgalmak fejlődésének, ellentéteinek néhány jellemzőbb, külső mozzanatát. Azt hangsúlyozza, hogy Széchenyinek volt igaza, elvileg is, az erőviszonyok felmérésében is, az erőszakos magyarosítás elleni fellépésében is, helyteleníti Kossuth türelmetlen politikáját (szerinte Kossuth a pánszlávizmust, Széchenyi a germanizációt tartotta akkor a főbb veszélynek, ami magyarázatnak aligha meggyőző), de azt is, hogy a szlávok nem követték Széchenyi példáját az önkritikában és nem segítették elő a közeledést, sőt addig megy, hogy I. Tóth Zoltánnal szemben nem tartja főbenjáró hibának magyar részről a nagyvonalú, haladó pozitívumokat nyújtó nemzetiségi politika hiányát 1848-ban, azon érv alapján, hogy a nemzetiségi vezetőket amúgy sem igen lehetett volna engedményekkel megnyerni — ennek cáfolására szükségtelen itt megállnunk. A lényeg nem itt van. Wagner utal még (helyesen) arra, hogy Széchenyi nemzetiségi álláspontjának milyen messzehatóan kedvező nemzetközi visszhangja volt: Dickens hetilapja75

(R. Saint Taillander, illetve részben Palacky nyomán) még 1870-ben is úgy nyilatkozott, hogy Széchenyi ebben nemcsak saját honfitársait előzte meg, hanem „azon nézeteket is, amelyek most is uralkodnak Angliában az idegen népfajokkal való bánásmód tekintetében". Majd mindebből levonja szerzőnk a konklúziót: Széchenyi „tételei a nemzetiségi kérdésről kiállották korunk változásainak minden keserves próbáját", nála megtalálható „a nemzetek bókós együttélésének modern eszméje". Es másutt még határozottabban leszögezi: „Megállapított tény, hogy Széchenyi István nézetei a nemzetiségi kérdésről alkalmazhatók a soknemzetiségű állam (multinational state) szerkezetére."76

A dolog itt már kezd ismerős lenni. Csak arra kell a figyelmet azonnal felhívnunk, hogy Széchenyinek a maga idejében csakugyan haladó, a maga nacionalizmusához illően türelmes nemzetiségi álláspontját nagy hiba volna valahogy így hirtelenében abszolút eszménnyé, időtlenné emelni, hiszen annak konkrét tartalma (magyar államnyelv, „olvasztói felsőbbség" stb.) nyilvánvalóan akkor adott és idővel változó történelmi feltótelekhez volt kötve. Az előzőkben kifejtettek alapján több mozzanat válik könnyebben érthetővé Bárány cikkében is. Ennek gondolatmenetét kissé rapszodikussá teszi, hogy többféle téma fonódik össze és váltakozik benne. Először is Széchenyi egykorú és későbbi irodalmi visszhangjának bemutatása, amely néhány kevésbé ismeretes mozzanatra is felhívja az olvasó figyelmét (251 — 259. 1.). Azután a hazai Széchenyi-irodalom és Széchenyi-értékelés történetének rövid, de a jegyzetekben elég bő címanyaggal kísért áttekintése, a végén a marxista irodalom ellen forduló éllel (252, 258-260, 262-265, 267. 1.). Ezenkívül Széchenyi életének rövid összefoglalása (257, 266 — 267. 1.), valamint az életművében feltűnő, ellentmondásos mozzanatok kissé dramatizált szembeállítása (260 — 262. 1.). De mindezek közben először is világosan, a Kann-féle cikken túlmenően elhatárolja magát a konzervatív Metternich legendától, kiemelve, hogy Metternich sohasem bízott Széchenyiben, és forradalomhoz vezető mozgalom megindítójának tekintette őt (254. 1.) Srbik tekintélyes könyvének kritikáját ugyan udvarias fordulattal megkerüli (259 1.), de annál határozottabban megbírálja Menczer cikkét, amely szerinte túlhangsúlyozz a a Metternich — Széchenyi viszony pozitív vonásait 1840 előtt, és figyelmen kívül hagyja a magyar történetírás fontos eredményeit „azért, hogy igazolja a kancellár önkényes és rövidlátó magatartását Magyarországgal ós Széchenyivel szemben" (259. 1.). Nem azonosítja magát az 75

Dickens : AU the Year Round с. hetilapjában 4 névtelen eikk jelent meg Széchenyiről The Great Magyar címen (1870, New Series, vol. III. 1870. ápr. Я—30, 71—74. sz.. 450—456., 476—480., 498—504., 522—528. 1.). E cikkek René Saint TaiUander Széchenyi-tanulmányán alapultak: Hommes d'État de Hongrie. Revue des Deux Mondée 1867. aug. 1., okt. 15., 70. kötet, 628—661. 1.; 71. kötet 864—903. 1. A szerző itt elmondja, hogy Palack^ mily elismeréssel nyilatkozott előtte Széchenyiről (653—654. 1.). 71

H. Steinacker id. előadásának bírálatában. Journal of Central European Affairs 1960, 3. sz. 317. 1.