Századok – 1962

Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275

TÖRTÉNETI IRODALOM 287 magyar történetírás álláspontjával nem tud teljesen egyetérteni, főleg egyes nagy egyéniségek megítélésében nem. Széchenyi és Kossuth értékelésében mindenesetre közelebb áll Szekfűhöz, mint a marxista történészekhez, bár Szekfű Széchenyijének vallási-erkölcsi motiválását elhagyja, és helyette a gyakorlati reformert állítja előtérbe. Szerinte Magyarország a török idők kezdete óta senkinek nem köszönhet annyit, mint Széchenyinek, elsősprban gyakorlati jellegű kezdeményezéseinek, amelyeket e „rendkívüli géniusz" reformtevékenysége az élet legkülönbözőbb területein felmutatott. „Széchenyi nem volt politikus", — teszi hozzá, hanem úgy vélte, „ós talán helyesen", hogy Magyarország bajai „gazdasági és társadalmi természetűek, és a fennálló politikai keretek közt is megorvosolhatók". A magyar marxista történetírás ezt a nézetet nem látja ilyen „helyesnek", mint ahogy Kossuth tevékenységében is többet fedez fel, mint a tetszetős, de megvalósíthatatlan elképzelések, „látványos és hatástalan" vállalkozások (Védegylet), ~Tengerre-magyar-féle téves jelszavak (nonsensical slogans) sorozatát. A szerző szerint Kossuth egyéniségét nehéz megérteni: népszerű volt, hatása volt, de „bukásba vitte hazáját", 1848-ban oly energiával készült a kikerülhetetlennek tartott, nagy összecsapásra, „hogy az összecsapás kikerülhetetlenné vált", márpedig a szabadságharcot, miután megnyerni lehetetlen volt, mindenáron el kellett volna kerülni. Mindezt nem elemezhetjük itt bővebben — az egyik eljövendő, idegen nyelvű monográfiának kellene azt inkább megtennie —, de azt még megfigyelhetjük, hogy a szerző érdekes módon nem tulajdonít különösebb jelentőséget a nemzetiségi kérdésnek, még a megfelelő magyar nemzetiségi politika hiányának sem 1848-ban, inkább Bécsre hárítja a felelősséget, és az előző évtized éles harcai után alighanem kissé optimistán ítéli meg a magyar —horvát viszonyt: szerinte Bécs Jellacié kinevezésével annak akart elébe vágni, nehogy a magyarok engedményekkel újra megnyerjék a horvátokat és a régi barátság ismét helyreálljon a kót nemzet között.71

E dolgokban Sinor nyilván egészen mást képvisel, mint a Kann-féle irányzat, bár a Habsburg-monarchiát ő is szükségesnek tartja, sőt Kossuth dunakonföderációs tervét is azzal tolja félre, hogy az együttműködésre biztató érveket helyesebb lett volna egy „a meglevő Habsburg-kereten belüli konföderáció" létrehozása érdekében felhasználni. Szerinte „a történelem azóta megmutatta, hogy a Habsburg-monarchia volt, feltűnő gyengeségei ellenére, az egyetlen kormányzati forma, amely képes volt valamiféle egyetértést fenntartani a Duna völgyének heterogén népei között".7

2 Egyelőre nem tudjuk még pontosan megállapítani, hogy mindez lényegében egyéni álláspont-e csupán, a Szekfű-féle régebbi változat továbbalakítása, vagy valami olyan irányzatot jelöl, amelyhez az angol irodalomban persze nem volna nehéz konzervatív-liberális előzményeket találni. A londoni Slavonic and East European Review újabb köteteiben eddig hiába kerestünk bármi Széchenyivel kapcsolatos, e kérdésben is támpontot nyújtó megnyilatkozást. Nem foglalkozott Széchenyivel e folyóirat amerikai megfelelője, az American Slavic and East European Review 1960-as évfolyama sem. Egy másik, a kelet-középeurópai népek történetére specializált amerikai folyóirat: a Journal of Central European Affairs azonban 1960 októberi számát külön Széchenyi emlékének szentelte. E lap két évtized óta jelenik meg S. Harrison Thomson, a coloradói egyetem tanára szerkesztésében, aki maga is foglalkozott Kelet-Európa, különösen Csehszlovákia történetével, jelenlegi szerkesztő bizottságában pedig ismertebb emigráns történészek (a csehszlovák O. Odlozilik, a lengyel O. Halecki) is részt vesznek. Hogy a címlapra írt „Stephen Széchenyi" ezúttal mit jelent, arra három cikk válaszol. Az egyik a „Szóchenyi-problémát" tárgyalja, a másik Széchenyi reformjának gazdasági hátterét, a harmadik Széchényi álláspontját a nemzetiségi kérdésben.73 Vegyük előre a középsőt, az 1938 óta Londonban élő Iványi-Grünwald Béla tollából,7

4

aki annak idején, a Hitel új kiadásának bevezetésében a magyar polgári történetírásban mondhatni úttörőként utalt a XIX. század eleji konjunktúra, majd agrárválság kihatásaira, kiemelve, hogy a Hitel nem légüres térben, hanem a hazai birtokosok konkrét gazdasági, pénzügyi problémáinak talaján született meg. Történészeink könnyen felismerhetik jelen cikkében egykori eredményeinek új (a külföld számára mindenképpen i'ij ) " Uo. 259—260. 1. " Uo. 272. I. " George Bárány : The Széchenyi-problem. Journal of Central European Affairs XX:1960, 3. sz. 251—269. 1.: — В. в. Ivanyi : From Feudalism to Capitalism: The Economie Background to Széchenyi's Reform in Hungary (uo. 270—288. 1.). — Francis S. Wagner : Széchenyi and the Nationality Problem in the Habsburg Empire (uo. 289—311. D.Végül ugyancsak в. Bárány közli még, angol fordításban, Széchenyinek 1833-ban a philadelphiai American Philosophical Society elnökéhez írt levelét: Document. Széchenyi and Cultural Exchange (uo. 312—313. I.). TM Ugyanő egy emigráns lapban megjelent másik centenáris cikkében lélektani problémát elemez, és Szé- » chenyi önvádját apjával való ifjúkori, elfojtott konfliktusára vezeti vissza. Iványi-Grünwald Béla : Széchenyi amulettje. Űj Látóhatár, 1960. márc.—ápr. 111—116. 1.