Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
284 TÖRTÉNETI IRODALOM 284 legmesszebbmenő felújítására azonban azon cikkek egyike6 5 tett kísérletet, amelyek66 Széchenyi-megemlékezésként az 1954-ben alapított bécsi Forschungsinstitut für Fragen des Donauraumes folyóiratának, a Der Donauraum с. lapnak hasábjain láttak napvilágot. A cikk szerzője, Menczer Béla, éppen Metternich és Széchenyi viszonyát vizsgálja, mint európai érdekű kérdést, ehhez elmondja a már ismert dolgokat a kancellár és Széchenyi közeli kapcsolatáról, hozzátéve, hogy Metternich azért foglalkozott annyit Széchenyivel, mert 1825 után szüksége volt valakire, aki a magyar nemességet vezesse, hiszen erős Magyarországot akart Oroszország ellen biztosítékul. Szerinte Metternich nem akadálya, hanem elősegítője volt a magyar törekvéseknek, fejlődésnek, „igazi Metternichrendszert" csak 1845-ben kapott Magyarország, Apponyi György kormányzatával, Széchenyivel a közlekedésügy élén. (Miért nem előbb, ha ilyet akart? Miért éppen akkor, amikor Srbik szerint már erősen csökkent befolyása a belkormányzatra, és amikor oly erőssé nőtt a reformellenzék?) Mindez elég is volna, ha a szerző nem hivatkoznék Metternich ismeretes nyilatkozatára a döblingi időszak elején arról, hogy ő Széchenyit mindig őszinte és lojális politikusnak ismerte. A nyilatkozat persze hiteles, Széchenyiné szerezte, valószínűleg az önvád enyhítésére. A teljességhez azonban Metternich másik, itt nem idézett nyilatkozata is hozzátartozik, egy 1848 őszén, angliai száműzetésében írt levelében, amelyet Széchenyi tragédiájáról értesülve intézett az angol konzervatívok jövendő vezéréhez, Disraelihez. Talán ismeri Széchenyit, írja, hiszen ő volt „egyik legfőbb szítója" az elmúlt időszak magyarországi változásainak. Majd hozzáteszi: Széchenyi most összeroppant, elmegyógyintézetben ápolják, de „világos pillanataiban" felismeri a tényeket, azt emlegeti, hogy „Metternich herceg mindig figyelmeztetett, milyen bajt csinálok. Azt mondta: ne nyúljon az épület alapjaihoz, mert összedűl az egész. Nem fogadtam meg a tanácsot; megöltem hazámat!", — s azzal ismét dühöngeni kezd. Fölösleges volna azt elemezni, hogy „nagyvonalúság" vagy elfogult hiúság szólal meg itt inkább. A lényeg nyilvánvaló: Metternich ekkor, a forradalom után, utólag is elveti a reformer Széchenyit, és annak egyéni tragédiáját szinte elégtételnek tünteti fel, persze a valóság kifordításával: mintha Széchenyi nem őrjöngésében, hanem világos pillanataiban vádolná önmagát és — mi fő — igazolná Metternichet. Disraeli nem is késett válaszában levonni a levél ki nem mondott tanulságát: „Széchenyi sorsa, akit csak hírből ismertem, drámai és eleget tesz a költői igazságszolgáltatás törvényeinek."67 Ennyi elég is. egyelőre, a konzervatív urakból. III A harmadik itt körvonalazandó irányzat is pozitívumként értékeli a Habsburgmonarchia szerepét, de más, modernebb érvek alapján. Ennek fő képviselője is Ausztriában, Bécsben kezdte pályafutását, de jóideje Amerikában folytatja azt. A központi téma itt már nem a feudális-dinasztikus nagyhatalom, hanem a soknemzetiségű, nemzetfölötti államkeret. Az e felfogás körébe Sorolható szerzők felismerték, hogy egy metternichi program alapján, bárhogy próbálja azt valaki csak külpolitikai síkon, izolálva szemlélni, nem lehet megfogni azokat a problémákat, amelyeken annakidején is hajótörést szenvedett. Végső fokon a némst, olasz, migyar és más kelet-középeurópai polgári nemzeti mozgalmak kibontakozása történelmi tény, amelyen nemigen változtat az, hogy tetszik-e valakinek vagy nem. Mégsem lehet megállni egy olyan mintaképnél, aki a feudalizmust védte, nyilvánvalóan a végső siker minden reménye nélkül. E szerzők tehát a Monarchiát elsősorban úgy tekintik, mint nagyszabású történelmi kísérletet soknemzetiségű állam (multinational state) megteremtésére Európának egy olyan területén, ahol valamiféle változatban soknemzetiségű államra van szükség. Vizsgálatuk így túllép a feudális diplomácia problematikáján ós eljut a soknemzetiségű államkeret és a polgári-nemzeti mozgalmak viszonyának (s egyúttal e nemzeti mozgalmak egymás közti viszonyának) problem atikáj ához. Robert A. Kann, akire fentebb utaltunk, jelenleg a Rutgers University tanára, nemrég bírálta meg, bár igen tapintatos formában, a Metternich-irodalom avultabb ís Beta Menczer : Metternich und Széchenyi. Der Donauraum V:106O, 78—88. I. E szerző másik cikkét; Stephan Széchenyi: die Romantik in der Politik. Wort und Wahrheit XV:1960, 6—7. sz. 445—450.1. nem volt alkalmam megtekinteni. A másik megemlékezés: A. Badvánszky : Das ungarische Széchenyi-Bild. Der Donauraum 1960, 4. füzet, 207—212. 1. " IV. F. Monypenny—О. Е. Buckle : The Life of Benjamin Disraeli. III. New York. 1914.188—190.1. Metternich levelét némi mentegetéssel idézi Srbik : i. m. II. 312. 1. Széchenyi önvádjában egyébként valóban felbukkant e motivum, ami szintén mutatja, hogy Metternichnél nem a jólértesültséggel voit a baj; vö. Károlyi Árpád : i. m. I. В pest. 1921. 371. 1.
