Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
280 TÖRTÉNETI IRODALOM 280 listák, holott a „demagóg" Kossuth hagyománya helyett jobb volna azt a minden irányban szerényebb Volkstum-megoldást követniök, amelyet ő Széchenyiének nevez, és amely — feltehetően — összefér a soknemzetiségű állam általa elképzelt, mondjuk: müncheni változatával. II A második ilyen főbb tendencia ismertetésénél már több műről kell beszélnünk, sőt túl sokról kellene. Az újabb Metternich-irodalomról van szó, amelynek — bár összefüggő bírálata sem volna tanulság nélkül — itt természetesen csak Széchenyi-vonatkozásaira térhetünk ki elsősorban. Ismeretes, hogy a liberális történetírás mindenütt elítélte Metternichet, mint a haladás és a nemzeti szabadságmozgalmak ellenségét.27 Ez az ítélet igen jó emlékezeten alapult, ha nem is teljes forrásanyagon. Mint mondani szokás: aligha volt véletlen, hogy Metternich „rehabilitálására" éppen az első világháború és a forradalmak után, a húszas évek közepén tett kísérletet Heinrich v. Srbik, akinek kétkötetes, nagy munkáját28 anyaggazdagsága, a részletek tömege következtében azok sem nélkülözhették többé, akik egyáltalában nem értettek egyet a szerző konzervatív értékelésével. Sbrik Metternichet mint nagy politikai gondolkodót és rendszeralkotót magasztalta, és ehhez nyilatkozataiból meg is próbált egy összefüggő elméleti rendszert konstruálni; az ő Metterniche a fennálló rend védelmezője volt ugyan, de ugyanakkor — s ezen van a hangsúly — az európai béke, rend, stabilitás, általános egyensúly elvi alapvetésének maradandó emlékű megalkotója ós kivitelezője. Ez a kifordított, konzervatív Metternich-legenda persze több oldalon nagy vitába, helyenként viharos tiltakozásba ütközött, de volt, ahol kedvező táptalajra talált: főleg a saját koruk „stabilitását" féltők, ahhoz receptet keresők körében. így lett Srbik munkájából egy olyan irányzat kiindulópontja, amely a kelet-középeurópai népek fejlődését és a Habsburg-monarchia szerepét a metternichi politika és a Bécsi Kongresszust követő nemzetközi politikai rendszer Srbik-féle elemzésének tanulságai alapján szemlélte. Földrajzi kiindulásában, születési helyében és bizonyos elemeiben, ez az irányzat igen közel áll az előzőhöz, de a német Südost-irodalomtól mégis megkülönbözteti egyebek közt főleg az, hogy általánosabb európai, nemzetközi érdekű problémáidhoz kapcsolódik, ezeket magasabb szinten, kevésbé provinciális (ha nem is kevésbé retrográd) szellemben tárgyalja, és így az elmúlt évtizedek során világviszonylatban is több visszhangja volt. Konzervatívok mégis inkább akadtak a nagyvilágban, mint német nacionalisták. Az eltérést ne képzeljük persze áthidalhatatlannak: maga Srbik, az osztráknémet konzervatív történetírás tekintélyes alakja, figyelemre méltó, bár vitatható művek alkotója, az Anschluss után a hitlerista Reichstagban is hajlandó volt helyet foglalni, és csak utóbb tért vissza konzervatív álláspontjához, e szomorú kaland után öregkori visszavonultságában, halála előtt egyebek közt ismét a Metternich-kérdéssel foglalkozva. Negyedszázad előtti munkájának késői, harmadik köteteként összeállította ós folyamatos szövegben elemezte, bírálta az 1925 óta megjelent, Metternichhel is foglalkozó irodalmat, lényegében véve most is (bármi „önfegyelmet ígér") a régi, konzervatív szempontból, hiszen a „Harmadik Birodalom" epizódja, amely 1925-ben még nem hathatott az első két kötetre, most már hiányzik a harmadikból. Srbik 1950-ig jutott el, halála után a kötetet az 1950 — 52 között megjelent anyaggal kiegészítve egyik volt tanítványa adta ki.2 9 A postumus műben a szerző visszamenőleg saját egykori kiindulására is rávilágít, amikor a „Metternich-korszak" iránt megnőtt angol és amerikai érdeklődést egyebek közt arra vezeti vissza, hogy az első világháború után ott „is" megingott a liberalizmusba vetett hit, ott is keresni kezdték a „stabilitáson" nyugvó békét. Kétségtelen, azóta a nyugati diplomáciatörténeti irodalom egyre több elismeréssel kezdte emlegetni, hogy 1815-ben mily tartós békét, egyensúlyt biztosítottak Európának, a legyőzött felet sem akarták tönkretenni, és az egyes államok hatalmi igényeit egy összefüggő európai rendszer ós közös béke magasabb érdekei alapján igyekeztek összehangolni. Ez az átszíneződés megint nem ok nélkül történt. 1815 az ancien régime restaurációs kísérlete volt, de új helyzetben, amely a nemzetközi politikában sem tette lehetővé egyszerűen a régihez való visszatérést. A restauráció külpolitikai irányítóinak némileg új módszerekhez kellett folyamodniok, nemcsak egy esetleges új napoleoni hatalom, hanem alapvetően új forradalmak fenyegetésével szemben. Nehéz attól a 17 Nem térünk itt ki arra, hogy Metternichet más szemponthói, nem egészen a haladás oldaláról, a porosz nacionalista történetírás is elítélte. " Heinrich Ritter v. Srbik : Metternich der Staatsmann und der Mensch. I—II. München. 1925. •• Heinrich Ritter v. Srbik : Metternich der Staatsmann und der Mensch. III. München. 1954. Hrg. v. Taras v. Borodajkewycz.
