Századok – 1962

Történeti irodalom - Révész Imre: Fejezetek a Bach-korszak egyházpolitikájából (Ism. Lukács Lajos) 264

266 TÖRTÉNETI IRODALOM 266 vállalták. A tragédia viszont abból fakadt, hogy a Bécsből érkező reformok eleve ellenérzésre, visszautasításra találtak a magyarországi protestánsok jelentős részénél, és nagyok is háttérbe szorultak az egyházszervezet átalakításával járható kedvezmények és előnyön amellett az aggodalom mellett, hogy végeredményben a hatalom végképp fel akarja számolni az autonómiának még a látszatát is, és a protestáns egyházakat a maga közvetlen irányítása alá akarja vonni. Korántsem arról van szó, hogy 1859 szeptemberében, mikor közzétették a protestáns pátenst, gyakorlatilag új helyzetet hoztak volna létre, mely a protestánsok számára elviselhetetlen lett volna. Hiszen már 1849-től kezdve, Haynau első rendeletei között felfüggesztette a protestáns egyházak autonómiáját és osztrákhü személyeket ültetett a protestánsok nyakára. Ez a helyzet lényegében változatlanul fennállt 1859-ig. 1854-ben ugyan némi enyhítéseket hoztak, de ennek ellenére továbbra sem engedélyezték a magasabb protestáns egyházszervezeti ülések megtartását kormánybiztosi részvétel nélkül. A nem sokkal később kidolgozott „Entwurf", a protestáns egyházak helyzetét szabályozandó törvénytervezet, teljes mértékig az államegyház gondolatának a megvalósítását szolgálta. Javaslatba hozza az Oberkirchenrat, vagyis az állami főegyháztanács felállítását, mint a protestáns egyházak irányításának legfőbb állami szervét. Később ugyan — látva a magyarországi hangulatot, az Entwurf merev visszautasítását — az osztrák kormányzat elejti az Oberkirchenrat tervét és ennek fedőszervekónt a vallás- és közoktatási minisztérium keretében kíván megfelelő osztályt alakítani. Az 1859-ben kiadott protestáns pátens már ezt a formát tette magáévá. A kérdés lényege az, hogy az osztrák kormányzat már 1849-től kézbe vette a protestáns egyházak irányítását, de csak ideiglenes jelleggel, azt hangoztatva, hogy a kedélyek lecsillapodása után a problémákat véglegesen rendezni fogják. Ami a felháborodást okozta és növelte a protestánsok elkeseredését, az volt, hogy az osztrák hatalom nem enyhített eredeti elgondolásain és intézkedésein, hanem azokat 1859-re csak rendszerbe foglalta, sőt még alaposabban és részletesebben fejtette ki a pátensbén. Egyébként nem tudni, hogy a pátens milyen fogadtatásra talált volna, ha az osztrák kormány kétbalkezes politikájával nem a vesztett olaszországi háború után, hanem annak előtte bocsátotta volna ki a pátenst. Annyi bizonyos, hogy amikor végül is a rendelkezések napvilágot láttak, a magyar nemzeti mozgalom fellendülőben volt, a magyar társadalom valamennyi osztálya kinyilvánította elégedetlenségét ós nemcsak a középnemessóg liberális csoportjai, de a centralizációval elégedetlen ókonzervatívok is a porondra léptek, hogy a végső lökést megadják az általuk megvetett, lenézett és gyűlölt polgári származású Bach miniszter és rendszere bukásához. Ilyen történelmi körűimének között a protestáns pátens körüli ellenállás szervesen egybefonódott a kor politikai mozgalmaival és a Bach-rendszer ellen fellépő valamennyi protestáns és katolikus politikus, őszintén, vagy őszintótlenül, de kinyilvánította nomtetszését a protestáns pátens felett. A könyv legsikerültebb fejezetei talán éppen azok, melyek a pátenssel szemben kialakuló ellenállással foglalkoznak. Bár a rendszeres áttekintést itt is nélkülözzük, ennek ellenére örömmel olvastuk az ellenállási mozgalmaknak vallási elfogultságtól mentes jellemzését. Kétségtelen, hogy ebben a vonatkozásban példának állítható Révész akadémikus munkája az eddigi egyháztörténeti munkák mellé, melyek legtöbbje vagy katolikus vagy protestáns vonatkozásban messzemenő elfogultságot mutat ós leszűkíti a problémákat belső egyháztörténeti kérdésekre. A szóban forgó tanulmány azonban helyesen küzdi le a szűk vallási, szempontokat és lényegében elfogadhatóan illeszti be a protestánsok mozgalmait a kor általános politikai történetébe. Végső soron megállapítható, hogy Révész akadémikus munkájával alapvetően hasznos és jó szolgálatot tett a magyar történetírásnak. Régóta nélkülöztünk egy olyan történeti összefoglalást, mely az osztrák abszolutizmus nagyon is bonyolult egyházpolitikájának kifejtésére, megmagyarázására vállalkozik. Ezt a feladatot a szerző lényegében helyesen oldotta meg, ha helyenként talán kissé a kelleténél jobban ítéli is el a protestáns ellenállás „hőseit". Munkája a magyar egyháztörténeti irodalom módszereinek javítása, előbbrevitele terén feltétlenül kiemelkedő. Hasznos szolgálatot tesz a munka abban a vonatkozásban is, hogy a leglényegesebb problémák megmutatásával, előtérbe helyezésével jó kiinduló alapot szolgáltat a további történetkutatói munkához. A magyar történettudomány számára feltétlenül gyümölcsöző és hasznos lenne, ha ebben a vonatkozásban a szerző értékes munkáját tovább folytatná és a problémák monografikus kifejtésére is vállalkoznék. LUKÁCS LAJOS