Századok – 1962

Történeti irodalom - Tokody Gyula: Az össznémet szövetség (Alldeutscher Verband) és közép-európai tervei (1890–1918) (Ism. Gonda Imre) 267

TÖRTÉNETI IRODALOM 267 TOKODY GYULA: AZ ÖSSZNÉMET SZÖVETSÉG (ALLDEUTSCHER VERBAND) ÉS KÖZÉPEURÓPAI TERVEI (1890—1918) (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat, 14. sz.) Az „Alldeutscher Verband" történetének új, marxista feldolgozása felette időszerű volt. Nem mintha az újkori német külpolitika egyes tényei nem lennének eléggé közismertek hazánkban. A mögöttes erők működése azonban mindig a homályban maradt. Már pedig Tokody Gyula írásából kiderül, hogy az Össznómet Szövetség, illetőleg az ebben tömörült monopolkapitalista és junker érdekeltségek és csoportosulások voltak a német külpolitikának tulajdonképpeni mozgatóerői az imperializmus korszakában. Kétségtelen, hogy más államokban szintén hasonló körök sugalmazták a külpolitikát; az újkori német történelemben azonban éppen az az egyedülálló jelenség, hogy itt — bár nem túl szóleskörű, 20 — 30 ezer taglótszámú —, de annál hangosabb társadalmi szervezet keletkezett a legfőbb külpolitikai törekvések, pontosabban a hódító követelések képviseletére. E képviselet pedig kettősirányú tevékenységet jelentett. Jelentette a kormány felé lehetőleg maximalista nemzeti célok sugalmazását és ezek teljesítésének számonkérését. A tömegek felé pedig ugyanezeknek az elterjesztését, a várakozások felkorbácsolását. Tokody helyesen mutat rá arra, hogy az össznómet szövetség, bármennyire is „társadalmi" szervezet volt, irányítását szűkkörű csoport, nagykapitalista-junker elemekből álló klikk intézte, amely szoros kapcsolatban, „munkamegosztásban" állott a külügyminisztériummal. A „társadalmi" hátteret képező értelmiségi s egyéb elemekre az a „nemes" feladat hárult, hogy egyfelől gyűjtőmedencéjét alkossák a német kis- és nyárspolgárság legszédültebb nacionalista vágy- és lázálmainak, másfelől, hogy az ezekből lecsapódott külpolitikai célkitűzések harcos propagandistáivá, váljanak. Mielőtt Tokody munkájának komoly érdemeit kiemelnők, nem lehet elmulasztani azt az- észrevételt, hogy témáját — széleskörű historiográfiai és adatszerű kutatásai ellenére is — kissé szűken értelmezte. Bár egész fejezetben foglalkozik az „alldeutsch"mozgalom ideológiájával s ennek két főelemével, a faj elmélettel és a német „kisebbségek" védelmének, tehát a pángermanizmusnak a problematikájával, mégis túlságosan leszűkíti és leegyszerűsíti ezt a kérdéskomplexumot. Jóval mélyebbre is lehetett volna menni annak vizsgálatában, hogy miért ós miképpen ment végbe a modern polgári nacionalizmusnak ez a paroxizmusba torzulása Németországban, mennyire volt, vagy nem volt szerves következménye a német egyesítés viszonylag késői lezárulásának. Hogyan és miért jutott el a német nemzet-eszme Herdertől az alldeutsch tömeghisztériáig? E kérdések megválaszolása ma nem csupán elméleti, hanem szinte napipolitikai feladat, mert a nyugati történeti publicisztika ma is gyakran vet fel elmarasztaló nézeteket 1870-nel kapcsolatosan, ami azonban nem gátolja meg abban, hogy az adenaueri „egyesítést" ne támogassa. S vannak még egyéb problémák is. Ide tartozik az Alldeutsch-mozgalom és az egykorú német munkásmozgalom viszonyának kérdése, illetőleg az, hogy a munkásosztály pártjának a Szövetség ellen folytatott harcát legalábbis vázlatszerűen érinteni lehetett volna. Mindamellett Tokody értekezése hasznos és alapos gyűjtésen alapuló munka. Érdeme a dolgozatnak, hogy az „Össznómet Szövetség" szervezeti felépítése igen jól kirajzolódik benne, s az is helyes, hogy a német hivatalos külpolitika és a Szövetség „indirekt" kapcsolatát Kiderlen-Wächter államtitkár esetében konkréten is bizonyítani tudja. Feltételezhető, hogy ez a példa nem egyedülálló. Igen hasznos, hogy a szerző részletesen ismerteti a szövetség közép-európai terveit, elemzi azokat az összefüggéseket, amelyek az európai ós a tengeri célkitűzések között fennállottak, s amelyek a német külpolitika vezetői előtt sem maradtak titokban. Ezekből nyilvánvalóvá vált, hogy a német hódító tervek már az első világháborút megelőző időszakban is globálisak ós „totálisak" voltak. A német vezetők tudták, hogy a középeurópai hegemónia ós a tengerek fölötti uralom között szoros összefüggés van, hogy tehát a világuralom oszthatatlan. Erre is törekedtek, legfeljebb taktikai érzékből nem hangoztatták e céljaikat meg nem felelő időpontokban, bár a Szövetség ezen érzéknek sokszor eléggé híján volt. Helyes, hogy Tokody megjelent dolgozatában foglalkozik a Szövetségnek a Monarchiával, illetőleg azon belül Magyarországhoz való viszonyával. A pángermánok — mint ismeretes — szembenállottak mind a kettővel. Kár, hogy Tokody ezzel kapcsolatban nem fejti ki azt, hogy a Szövetség politikája ezen a területen szembekerült Bismarck szavaival és követett politikai irányzatával. Bismarck — többek között — Rudolf