Századok – 1962

Történeti irodalom - Révész Imre: Fejezetek a Bach-korszak egyházpolitikájából (Ism. Lukács Lajos) 264

TÖRTÉNETI IRODALOM 265 meghatározta bevezető soraiban. Nem kívánta a Bach-korszak egyházpolitikájának részletes, monografikus feldolgozását nyújtani, és „a tanulmánynak nem célja az, hogy a ferenc józsefi korszak első évtizedének egyházpolitikáját a maga egész terjedelmében (bemutassa". Mellőzi a pravoszláv kérdést, és vizsgálódását a Bach-rendszer katolikus és protestáns egyházpolitikájára korlátozza, és „ezt is csak magyarországi vonatkozásban és csak előtanulmányképpen". A munka célkitűzéseiből ós feldolgozási módszeréből következett, hogy az olvasó a kérdésnek nem részletes kifejtését kapja, hanem sokkal inkább a leglényegesebb problémák elvi értékelését, a társadalmi háttérrel való összefüggés bemutatását. A 200 oldalt meghaladó tanulmány gerincét annak a vallási és politikai mozgalomnak értékelése alkotja, mely 1859 —60-ban bontakozott ki az abszolutizmus kormányzata által kibocsátott protestáns pátenssel kapcsolatban. Az osztrák kormány egyházpolitikájának helyes megértése végett az író áttekinthető összefoglalását nyújtja az 1855-ben kibocsátott konkordátumnak is. Mint ismeretes, az a 36 cikkelyből álló, Conventionak nevezett államirat, mely az egész osztrák birodalomra nézve, tehát Magyarországra ós Erdélyre nézve is kötelező eréllyel hirdettetett ki 1855. november 5-ón, volt hivatva rendezni az osztrák uralkodó és IX. Pius pápa viszonyát és a katolikus egyház kivételes államjogi helyzetét. A jozefinizmus egyre inkább halódó gyakorlatára ez alkalommal mért utolsó csapások azzal a következménnyel jártak, hogy véglegesen eltörölték a placetumot, teljesen szabad kezet adtak a püspököknek az egyház kormányzására, az alsópapság rendbentartására, a hívők feletti gyámkodásra. Továbbá az abszolutizmus egész közoktatása, tehát nemcsak a hitoktatás, az elemitől az egyetemig a katolikus egyház ellenőrzése alá került. Mindezt kiegészítették az egyházi vagyon védelmére, a jövedelmekre vonatkozó rendelkezések. Az osztrák kormányzat a katolikus államegyház biztosításával a maga célkitűzéseit, elgondolásait kívánta szolgálni, hasonló indítékok vezették akkor is, mikor a protestáns vallások helyzetét, egyházaik szervezetének problémáit kívánta rendezni. A feladatot abban látták, hogy a protestáns egyházakat különleges autonómiájuktól megfosszák, kiirtsák annak lehetőségét, hogy a magyar nemzeti ellenállás a protestáns egyházszervezetet a maga védőállásainak leplezésére használhassa fel, továbbá, amennyire csak lehetséges, állítsák a protestáns egyházakat is a központosított Ausztria kormányzatának szolgálatába. A tanulmány ezeknek az alapvető kérdéseknek történeti előzményeire igen részletesen kitér. Kétségtelen, hogy a századokra történő" visszakanyarodás sok esetben igen találó és gondos gondolatkifejtésre ad lehetősedet, de nem minden esetben válik a munka előnyévé. Elsősorban azért nem, mert bár a protestáns pátens kibocsátásának megvannak a maguk logikus történelmi előzményei, összefüggései, de ennek igen hosszadalmas és nehezen követhető előadása eltereli a figyelmet a kor konkrét történeti összefüggéseiről. A protestáns pátens kibocsátása körüli tárgyalások, a pátens tartalmi ismertetése és kritikája távolról sem talál olyan alapos és részletes kifejtésre, mint amennyit végeredményben megérdemelne, sőt sokkal összefoglalóbb magyarázatát találjuk, mint az egyébként is sok esetben bizonytalan történelmi visszapillantásoknak. Tömörebb, összefoglalóbb jellegű történeti visszatekintéssel is érthetővé vált volna, hogy Bach és Thun közoktatási miniszter nem sokat értettek a magyarországi protestáns egyházak belső ügyeihez és messzemenően igyekeztek leegyszerűsíteni a nagyon is bonyolult kérdéseket. A kérdés lényege tulajdonképpen abban foglalható össze, hogy az osztrák protestánsok helyzete jóval egyszerűbb volt, nagyjából már régóta tudomásul vették az állam gyámkodó, irányító szerepót. Ezzel szemben Magyarországon több rendelkezés, közöttük a Diploma Leopoldinum 1690-ben Erdélyre nézve és az 1790/91. évi országgyűlés XXVI. tc.-e Magyarországra nézve biztosította a protestánsok szabad vallásgyakorlatát ós egyházi autonómiáját. Legalábbis elvileg mindez biztosítva volt ! Más kérdés az, hogy az autonómia milyen anarchiával járt együtt az egyházszervezetekben és a szegény alsópapság és tanítók javadalmazás tekintetében mennyire szerényen voltak ellátva. Annyi bizonyos, hogy a protestáns egyházak rá voltak szorulva az állam anyagi támogatására, sőt egy alapos rendezés is ráfért egyházszervezeteikre — a tragédia csak abból származott, hogy a protestáns egyházak középkorból ittmaradt feudális eredetű, maradi, sok fonákságra okot adó, nem ritkán anarchiára vezető maradi egyházszervezetét egy olyan hatalom akarta újjászervezni, a kor követelményei szerint megreformálni, mely hatalom a magyar nemzeti államot örökre meg akarta semmisíteni, a magyarságot beolvasztani, elnómetesíteni kívánta. Kétségtelen, hogy a kormányzat messzemenően több előnyt nyújtott a katolikus egyháznak, mirit a protestáns egyházaknak, ennek ellenére az osztrák kormányzat hangsúlyozta, hogy biztosítani kívánják a protestánsok vallásszabadságát, polgári jogegyenlőségüket, nem kívánják ezen a téren visszavonni az 1848-ban elért vívmányokat, miként a jobbágyfelszabadítás végrehajtását is magukra