Századok – 1962

Történeti irodalom - Révész Imre: Fejezetek a Bach-korszak egyházpolitikájából (Ism. Lukács Lajos) 264

264 TÖRTÉNETI IRODALOM 264 hogy az 1849. évi vésztörvény az 1843-as javaslat alapján és Deák Ferencnek 1848 nyarán az országgyűléshez benyújtott vésztörvényjavaslatára figyelemmel készült el. Helyesen utal arra is, hogy a törvény végrehajtására a Honvédelmi Bizottmány forradalmi módon, a felsőház jóváhagyó határozata előtt megtette a szükséges lépéseket. Érdeklődésre tarthatnak számot a szerzőnek a vósztörvényszékek működéséről írt fejtegetései. Idevágó eredményei közül kiemeljük, hogy a vósztörvényszékek a parasztmozgalmak ellen egyetlen ítéletet sem hoztak, közülük a fősereggel mozgó tábori vészbíróság ítélkezett a legradikálisabban, a legreakciósabban viszont a nagykállói, amely nyíltan fellépett a vészbíráskodás intézménye ellen. A III. rész, amely a Szemere-kormány időszakának büntetőjogát tárgyalja, nem sikerült olyan jól, mint az előző rósz fejezetei. A vészbíróságok felszámolásának menetét vázoló fejtegetéseiben a szerző még helyes úton jár, deVukovics Sebő igazságügyminiszter demokratikus jellegű intézkedéseinek bemutatásakor már kellően alá nem támasztott eredményekre is jut. A történelmi valóságot tárja fel akkor, midőn kimutatja a Szemerekormány felelősségót a tábori és a vidéki forradalmi bíróságok megszüntetéséért, de téved, midőn kijelenti, hogy Vukovics volt az egyetlen a Szemere-kormány tagjai közül, aki a szerző szerint éppen a modern magyar büntetőjog alapjainak lerakásával radikálisan újat alkotott (262 — 263. 1.). Az igaz, hogy Vukovics az országos törvényszéknél nyilvános tárgyalások elrendelésével és a fellebbezési jog gyakorlásában fennállott rendi különbségek eltörlésével jelentősen vitte előre büntető eljárásjogunkat, de az is tény, hogy az anyagi büntetőjog vonatkozásában csak a testi büntetések megszüntetése tárgyában intézkedett. Pusztán a testi büntetések kifejezett eltörlése nem indokolja kellően a szerző értékelésének jogosultságát. Nem azért, mert — kizárólag a munkában szereplő példákat hozunk fel — már Deák Ferenc is lehetőséget adott a törvényhatóságoknak arra, hogy eltekintsenek a testi büntetések kiszabásától (94. 1.), a korábbi gyakorlattól eltérően már 1848-ban sem szabnak ki a mezőberényi per 117 elítéltjére testi büntetést (118., 122. 1.), sőt 1849 első hónapjaiban az Alfred Windiscbgraetz császári főparancsnok kívánságára ítélkező királyi tábla is, ,,ha nem is törvényszerűen, de feltűnően nagy számban mellőzte az elsőfokú bíróságok által kiszabott testi büntetéseket" (251.1.). Vukovics Sebő nem tett mást egyetlen anyagi büntetőjogi intézkedésével, mint hogy mindenütt kötelezővé tette a testi büntetések kiszabását mellőző, kialakult vagy kialakulóban levő gyakorlatot. Sarlós Béla műve címlapján nemcsak a forradalom, de a szabadságharc büntetőjogának ismertetését is ígéri. Ezért érdeklődéssel kezd hozzá az olvasó a monográfia ,,1848/49 katonai büntetőjoga" с. IV. részének tanulmányozásához, az érdeklődés azonban jórészt kielégítetlen marad. Véleményünk szerint helyesebb lett volna, ha a szerző a szabadságharc katonai büntetőjogának történetét részletesebben (nem csupán 14 oldalon) és a hadbíróságok ítéleteinek felhasználásával dolgozta volna fel. Recenziónk összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy Sarlós Béla műve hiányosságai és egyenetlenségei ellenére jelentős alkotás, amelyet minden érdeklődő haszonnal forgathat. A szakember számára külön becset ad a kötetnek az, hogy több részletkérdésben előrevitte a magyar büntetőjogtörténet tudományát és kijelölte a további alapos kutatásokat igénylő területeket. A recenzens végül csak örömének adhat hangot azért, hogy akadt kiadóvállalat, amely áldozatkészen vállalkozott egy anyagi haszonnal nem kecsegtető jogtörténeti monográfia megjelentetésére. BOTH ÖDÖN RÉVÉSZ IMRE: FEJEZETEK A BACH-KORSZAK EGYHÁZPOLITIKÁJÁBÓL (Értekezések a történeti tudományok köréből. Űj sorozat 2—3. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1957. 212 1.) Történeti irodalmunk gazdagodásaként tarthatjuk számon Révész Imre akadémikus munkáját. Az új gondolatokban gazdag és problémák hosszú sorát felvető tanulmány valóban •alkalmas arra, hogy kiindulópontjául szolgáljon az egyházpolitikai kérdések rendszeres feldolgozásának, az eddig még kevésbé ismert, de annál gazdagabb egyháztörténeti levéltári anyagok felhasználásával. A könyv előnye és értéke elsqporban abban található meg, hogy az író az egyházpolitikai kérdéseknek nemcsak jó ismerője, de biztos kézzel mozog a kor általános történetében is. Az író programját, célkitűzését világosan