Századok – 1962

Történeti irodalom - Budapest régiségei (Ism. Györffy György) 248

TÖRTÉNETI IRODALOM 253 Mályusz Elemér „Az izmaelita pénzverőjegyek történetéhez" c. tanulmányában (XVIII. 301 — 311) egy régi numizmatikai tévedést oszlat el. I. Lajos és Zsigmond budai veretű pénzein Schulek Alfréd „mongólikus" jeleket vélt felismerni, melyeket izmaelita kamaraispánoknak tulajdonított. Mályusz Elemér azonban az egyik mongólikus jelt Eranciscus Bernhardi firenzei származású magyar kamaraispán pecsétjén, mint a kamaraispán monogrammját fedezte fel, s megállapította, hogy a pénzeken ez a jel szerepel. Szűcs Jenő „A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez" c. tanulmányában (XVIII. 313 — 363) egy kiadatlan építési számadást elemez, mely datálatlan és a nagyarányú építés helyét nem mondja meg. Szűcs Jenő érdekfeszítő módon, szinte detektívmunkával állapítja meg a forrás korát (1434) ós a szóban forgó építkezés helyét, mely Zsigmond király pozsonyi várépítkezése. A nagyarányú építkezés számadásai alapján sikerült a pozsonyi királyi építőműhely szervezetét megállapítani a legfelső irányítástól kezdve az alkalmazott sokféle mesteremberig és napszámosig. A szomszédos országok hasonló forrásanyagával való összevetésből az is kiderül, hogy a pozsonyi építőmühely a bécsi páholynál háromszor nagyobb volt, s valamivel nagyobb méretű volt a híres prágai műhelynél is; míg szervezete nagyjából egyezett azokkal. Rámutat, hogy a pozsonyi várópítkezés akkor kezdődött el, amikor a budai Friss palota építkezései abbamaradtak, s a budai szervezet vette fel a pozsonyi munkát, amit egyébként feltűnő formai egyezések is alátámasztanak. A tanulmány végén a forrás szövegét olvashatjuk. A XV. századot többnyire művészettörténeti érdekű tanulmányok képviselik. E helyen nyertek publikálást azok a gazdag, Buda fénykorából származó leletek, melyek az épülethelyreállítások és ásatások során kerültek elő. Történész számára is rendkívül tanulságosak azok a budai házkutatások, amelyekről Seitl Kornél, Oerő Győző, Nagy Emese, Bertalan Vilmosné, Horler Ferenc, Lócsy Erzsébet, F. Tóth Rózsa és H. Gyürky Katalin jelentései adnak számot „A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai" c. együttes beszámolóban (XIX. 301 — 372). A feltárt házak a XIV—XV. század építészeti formavilágát tükrözik. A főutcák tengelyvonala és a háztömbök máig megmaradtak. A XIII. századi lakónegyed utcahálózatát azonban a XVI. századra többhelyütt megváltoztatták. Sok mai ház pontosan a középkori helyén áll, ill. annak falain épült, át, de számos esetben találkozunk középkori házak összevonásával, vagy több újkori házra való bontásával. A középkori kereskedelmi élet jelei kerülnek elő mind nagyobb számmal a boltokhoz, ill. műhelyekhez tartozó ablaknyílások és műhelybejárók feltárásával. A legpompásabb kiképzést viszont a sorozatosan előkerült kapubejáró melletti ülőfülkék nyerték el. E jelentések sorában ad hírt Lócsy Erzsébet az Uri u. 37. sz. ház udvarában talált toronyról, mely 2 emelet magasságig még ma is áll. Külön jelentésben ad számot Czagány István egy kétemeletes középkori házról „A budavári Uri utca 31. sz. gótikus palota tudományos vizsgálata és rekonstrukciós helyreállítása" címen (XIX. 373 — 402). Az épületet Pataki Vidor szerint (Bud. Rég. XV. 269, 294) 1440-ben adta I. Ulászló Kompolthi Pál főpincemesternek. E főúri ház külön érdekessége a három csúcsíves és két kis négyszögletes ablakot összekapcsoló nagy ablakkeret, melynek ilyen formában való átépítését a szerző a XVI. század elejére datálja. A kevés összehasonlító anyag alapján kimondott véleményt nem fogadhatjuk el. Egyebekben a szerző szemléletes képet nyújt a ház építészettörténeti problémáiról. Átfogó jellegű tanulmányban számol be a budai palotaépítészet legkiemelkedőbb működési periódusáról F. Tóth Rózsa „Gótikus kőfaragóműhely Mátyás korában" c. tanulmányában (XVIII. 365 — 382). A tanulmány azokon az ezreket számláló későgótikus faragott köveken épül fel, melyek a palota dunai frontján kerültek elő. Szerző az előkerült töredékeket a középkori Magyarország és a szomszédos országok fennálló gótikus faragványaival hasonlítja össze, s több helyütt (így pl. a kolozsvári Farkas utcai templom és a ferences kolostor építészetében) felfedezi a budavári műhely kisugárzását. Czagány István „A középkori grafikus stílus emlékei a budai várnegyed területén" c. dolgozatában (XIX. 35 — 53) az érett gótikának egy Közép-Európában elterjedt stílusvonását kutatja a kőemlékek (ablak- és ajtókeretek, íilőfükék stb.) profiljaim Horler Ferenc „Középkori kőfaragó és elhelyező jelek a budavári lakónegyed épületein. II." c. rövid anyagközlósében (XIX. 213 — 214) újabban előkerült kőfaragó jeleket közöl. A magyar kerámiatörténet egyik legkiválóbb tanulmányát üdvözölhetjük Voit Pál és Holl Imre „Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye" c. terjedelmes dolgozatában (XVII. 73—175). Á budai várpalota ásatásai során egy XV. századi építmény került elő, melyről a külföldi analógiák alapján Holl Imre megállapította, hogy középkori fazekas ill. mázégető kemence maradványa. A rontott ónmázas darabok arra mutatnak, hogy ez volt Mátyás király majolikaműhelye. Voit Pál az európai majolikaemlékek kitűnő ismeretében kimutatja, hogy Olaszországon kívül ez a legkorábbi majolika-