Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 19 nyeri méltó büntetését. A királynak ijedtében még azt is el kell vállalnia, hogy a berlini császári rezidens résztvehessen Klement további kihallgatásán és indítványokat tehessen ott. A kígyóként tekergőzve védekező vádlott végre megtörik s bevallja, hogy az egész mesét ő találta ki, az állítólag Savoyai Eugéntől származó leveleket is — amelyeket perdöntő bizonyítékokként mutogatott — egytől-egyik maga hamisította. A király gyanúja azonban a koholt osztrák—szász merénylettervet illetően oly nehezen oszlott el, hogy Klementet valósággal sajnálta kivégeztetni, és csak Bécs és Drezda igen kemény fellépésére tekintett el a megkegyelmezésétől, amiben a kalandor az utolsó pillanatig reménykedett. Jablonski ellen az őt addig nagyon kegyelő király annyira fel volt háborodva a Klement támogatása miatt, hogy egy félévre felfüggesztette prédikátori hivatalától (bár nem záratta el, ahogy egyes történetírók — még A. Harnack is a berlini Akadémia történetében — tudni vélik), és szigorú vizsgálat alá vetette. Erre nemcsak abból a célból volt szükség, hogy Jablonski jóhiszeműsége általában tisztázódjék, hanem azért is, mert Klement a vizsgálat során igen rútul megrágalmazta, azt állítván, hogy Jablonski őtőle 1500 dukátot fogadott el „szolgálatai" fejében. Hosszadalmas vizsgálat során végül is I sikerült Jablonskinak magát a pénzkérdésben maradéktalanul tisztáznia: ő a pénzt Klement kérésére azért vette magához, hogy kifizesse belőle azt a 2000 • tallérnyi adósságot, amellyel Klement Bél Mátyásnak, egykori preceptorának tartozott, akivel Jablonski szintén jó kapcsolatban volt. À kifizetésre Klement közbejött letartóztatása miatt már nem kerülhetett sor; Jablonski, aki csak ettől fogva kezdett kételkedni a kalandorban, hiánytalanul visszaadta a pénzt : Klement bankárja könyvelőjének. Miután mindezek apróra tisztázódtak, a király megszüntette udvari prédikátora felfüggesztését, kegyeibe is visszafogadta, de azt kijelentette, hogy mégis csak Jablonski volt az, aki Klementet „lelkiismeretes és hitelreméltó emberként mutatta be az udvarnál, és így ő adta meg az első indítást minden további bonyodalomra, nyugtalanságra és konfúzióra". Ezért Jablonskinak töredelmesen bocsánatot kellett kérnie nemcsak magától a királytól, hanem a vitéz Anhalt-Dessaui Lipót hercegtábornagytól, a király legkitűnőbb katonájától akit szintén Jablonski meggondolatlan jóhiszeműsége révén kevert Klement a Savoyaival cimborálás alaptalan gyanújába. Az udvari papnak el kellett nyelnie a kormánytól (talán éppen Ilgentől) egy nem egészen igazságos dezavuálást: „Befehl vom Hoffe hatt Er nie gehabt, Cabalen allda anzurichten ..." — magától a királytól pedig el kellett viselnie egy „nachdrücklicher Verweis und ernstliche Verwarnung" alakjában kiadott figyelmeztetést: „sich in keine politische Hendel, von was Arth und Natur sie sein mögen, forthin sich [!] zu meliren." Az ekkor már 60 éves Jablonski természetesen jól megtanulta a későn kapott leckét, s politikai kérdésekben azontúl tartózkodóbban viselkedett, noha teljesen nem vonhatta ki belőlük magát éppen az uralkodó visszaállott bizalma folytán, aki különösen lengyel ügyekben ezentúl is igénybevette alkalmilag a tanácsait. Ezzel a szomorú akkorddal végződött Jablonskinak a magyar ügyekkel való — alapjában véve teljesen önzetlen, mert végsőleg a saját állama és uralkodója, meg magyar protestáns hitfelei érdekében vállalt — évtizedes foglalkozása. Semmiféle nyoma nincs annak, hogy a 16 gyermekes családapa magyar részről bármi komoly jutalmazásban részesült volna, azon a néhány átalag tokaji boron kívül, amelyet időnként, Rákóczi megbízásából, Ráday juttatott el neki (persze még többet a királynak és Ilgennek !). Legnagyobb nyeresége 1*