Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 17 ben híre járt — alaptalanul — annak, hogy a hű katolikus fejedelem az ősei református va-llására való áttérés gondolatával foglalkozik. Valami ilyesféle téves reménységet Jablonski maga is ápolhatott, félreértve Rákóczi imént említett levelét. Legújabban előkerült adatok szerint pedig 1709-ben a porosz udvar tudtával és Jablonski közvetítésével kísérlet történt Rákócziné Charlotte-Amélie fejedelemasszonynak, aki mint bujdosó Gdanskban, majd egyéb lengyel területeken tartózkodott, reformátussá áttérítésére (a hesseni uralkodóházbeli ősei ezt a vallást követték). Titkos megbízottat küldtek mellé „De Saint-Julien" álnéven az ifj. Ancillon Dávid (1670—1723) hugenotta eredetű berlini udvari másodprédikátor személyében, akinek volt a Jablonskiét megközelítő diplomáciai rutinja és gyakorlata is — és ennek egyik feladatául tűzték ki, hogy a fejedelemasszonnyal ismertesse meg oktatás útján a református hitelveket. Tették ezt azzal a csöndes reménységgel, hogy az asszony a konvertálása után férjét is maga után fogja vonni a református egyházba — úgy, ahogy megelőzőleg már jó néhány katolikussá konvertált fejedelmi nő a protestantizmust tudta elhagyatni férjével. A terv nem sikerülhetett: Rákócziné nemcsak lelkileg és erkölcsileg nem volt alkalmas egy ilyen kísérletezésre — Jablonskival való ismeretségét is leginkább csak arra használta, hogy kölcsönpénzeket hajhásztatott föl vele, öiökös pénzzavaraiban! —, hanem a férjével ekkor már évek óta fennálló kölcsönös elhidegülésük is eleve kizárta az egyébként is délibábos elgondolás jó végre jutását. Az egész eset leginkább csak abból a szempontból érdekes ós jellemző, hogy mennyi mindenféle rugót próbált megmozgatni akkoriban főként Jablonski útján a porosz külpolitika abból a célból, hogy a császárral való kapcsolat látszólagos épségben tartása mellett a magyar ügyet is, különösen annak protestáns vonatkozásait, melegen tartsa a porosz nagyhatalmi célok hátvédjéül. Később, II. Frigyes ismételt beavatkozásai Mária Terézia belpolitikájába — a protestáns hitrokonok védelme címén —, majd utódjának, II. Frigyes Vilmosnak kísérletezése 1790 táján a forradalmi hangulatú és nagyrészt protestáns magyar köznemességgel, amely porosz biztatásra a Habsburg-detronizáció tervével kezd foglalkozni, tulajdonképpen még mind a Jablonski-vonal folytatásai. A porosz udvarnak ezek az egész évszázadot felölelő (1690 tájától 1790 tájáig elnyúló) magyarbarát akciói — protestáns vallási érdekek előtérbe helyezésével, de tulajdonképpen a Habsburg-ellenes porosz nagyhatalmi gondolat támogatására — kétségtelenül segítettek a magyarságban a „felvilágosult" abszolutizmus legsúlyosabb éveiben is ébrentartani némi szabadságharcos hagyományt s a nemzeti függetlenség reményét. Ebben Jablonskinak a kezdeti megalapozás terén jóformán döntő része volt, amit a magyar történet évkönyveiben érdemes nyilvántartani. Érdemes annak ellenére is, hogy a porosz udvari prédikátor az eddig előadottak szerint nem tartozott korának leghaladóbb szellemei közé — politikában és társadalmi kérdésekben éppenséggel nem. VI Jablonskiban a sokszor meglepően biztos és éles politikai megfigyelő képesség mellett is megvolt a politizáló papok rendes gyarlósága. Egyszerre két úrnak akarván szolgálni, az államérdeket időnként összekeverik egyházuk és vallásuk érdekeivel és szempontjaival, ez megzavarja tisztánlátásukat, és ferdeségeket, naivságokat visz bele még egyébként jóindulatú s helyes kiindu-2 Századok