Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 15 benjárására a választófejedelem még ugyanazon 1696. évben két ösztöndíjat alapított az odera-frankfurti egyetemen, ott továbbtanuló nagyenyedi diákok számára. Ezt a választónak még ez esztendő végén maga a nagyemlékű és szerencsétlen végsorsú gróf Bethlen Miklós kancellár, mint református eklézsiai és kollégiumi főkurátor köszönte meg hálálkodó levélben. Szó volt ez alkalommal arról is, hogy az electoralis stipendiumok számát fölemelik és Erdély többi református kollégiumából kiküldendő magyar diákokra is kiterjesztik, de ez már nem valósult meg. Jablonski ettől fogva — nyilván uralkodója tudtával és csöndes helyeslésével — nem szűnt meg érdeklődni a magyar ügyek iránt, beleértve a pár év múlva megkezdődött szabadságmozgalmakat is. Azt máig sem tudjuk, volt-e neki valami része II. Rákóczi Ferencnek a bécsújhelyi börtönből való kiszabadításában. Kétségtelen, hogy ez a némely pontjában még ma is homályos akció összefüggésben volt a porosz udvarral, de benne a főszerepet eddigi tudomásunk szerint a Bécsben és Berlinben egyaránt kedvelt,. P. Wolff néven ismert jezsuita (kurlandi báró, Friedrich von Lüdinghausen) játszotta, aki hallatlan raffináltsággal támogatta a császár előtt Frigyes választónak királyságra törekvését — avval a hátsó gondolattal, hogy így majd elő lehet talán készíteni a Hohenzollernek katolizálását is. Valószínűleg ez a végső cél vezette Wolff pátert Rákóczi megszöktetésének gondolata felé (amelyhez a jelek szerint ő vívta ki a császár titkos helyeslését). A híres „eretnek" erdélyi fejedelmi ház katolikvs sarjának a vérpadon való elemésztése, a katolikus császár akaratából, nem tett volna jó szolgálatot a messzenyúló jezsuita terveknek egy újabb európai háború küszöbén. Közelebbről pedig felbőszítette volna a porosz udvart a jezsuiták által titokban gondosan kitervelt konvertálási kísérletek ellen, amelyekbe egyideig a siker némi kilátá ával be tudták már vonni a Hohenzollern-ház egyes nőtagjait is. — Mindenesetre bizonyos azonban az, hogy Jablonski a Rákóczi-szabadságharc legkezdetétől fogva rokonszenves érdeklődéssel kísérte a küzdő magyarság ügyét, s igyekezett azt, főként diplomáciai téren tett jószolgálataival, elősegíteni. Legfőbb magyar összeköttetése ez években Báday Pál volt, a nagy fejedelemnek a szabadságharc végéig leghívebb és legtehetségesebb munkatársa. A még csak kisebb részében kiadott Jablonski —Báday-levelezés nélkülözhetetlen megvilágítást ad Rákóczi diplomáciájának főként északkelet és északnyugat felé irányult szövevényes szálaihoz. Az udvari prédikátor, aki a király mellett a külügyek legfőbb intézőinek, Paul v. Fuchs, majd 1704 óta Heinrich Rüdiger v. Ilgen titkos tanácsosoknak is teljes bizalmát bírta, fáradhatatlanul informálta Ráday útján a fejedelmet mindama külpolitikai konstellációkról, amelyeknek Bákócziék a magyar és külföldi hadszintereken folyton változó katonai helyzetekben s az ezek miatt szüntelen forgandó politikai változásokban a magyar ügy javára hasznát vehették. Ugyanakkor azonban ebből a levelezésből az is kitűnik, mennyire két vasat melegít már ekkor a tűzben a porosz külpolitika. Ilgen, a, fölényes tehetségű, nagyvonalú diplomata, finom kézzel, csöndesen már ekkor készítgeti elő a porosz királyságnak a Habsburg-szövetségtől való lassú elfordulását, s ezért nézi jó szemmel, hogy a Habsburg-erőket megosztó magyar fölkelés a Jablonski — Báday-vonalon bizonyos rokonszenvi támogatásban részesül. De ugyanakkor Jablonski tanácsadó leveleinek végső ki hangzása (nyilván szintén Ilgen sugallatára) mindig ez: nem szabad pattanásig feszíteni a húrt, meg kell ragadni az ismételten mutatkozó kedvező alkalmakat a császárral való kibékülésre. Mert (amint Jablonski többször is nagyon élesen exponálja az euró-