Századok – 1962
Tanulmányok - Mérei Gyula: A „nemzetekfölötti állm” eszméje a nyugat-német és az osztrák burzsoá történetírásban (II. rész) 150
A ,, NEMZETEKFÖLÖTTI ÁLLAM" ESZMÉJE A BURZSOÁ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 161 történetírás immár teljes csődje tovább mélyítette ugyanezt az életérzést különösen az imperializmust szolgáló értelmiségiekben, köztük a papokban. Nem véletlen tehát, hogy Hantsch éppen Jaspers filozófiájára hivatkozva védi a hagyományokat. Az egyház, de a világi idealista történettudomány is, főleg a szellemtörténet, már régóta tagadta a törvényszerűségek hatását az emberi társadalom történetében. Ranke óta olvashatók a konzervatív történeti művekben azokról az örök etikai értékekről szóló tanítások, amelyek a változatlan emberi tulajdonságokban, a fokozatosan, szervesen kialakuló hagyományos intézményekben rejlenek. Ugyancsak a szellemtörténet kelléktárából való és rankei eredetű a nemzetek öntörvényű, immanens fejlődéséről szóló elmélet, amely egyrészt nacionalista elzárkózáshoz vezet, másrészt a törvényszerűségek érvényesülésének tagadását tükrözi. Ez Hantschnál a Habsburg-monarchia öntörvényű fejlődésének kiemelésében és az amerikai, svájci analógiák elutasításában jelentkezik. Abban ugyan tagadhatatlanul igaza van, hogy más történelmi körülmények szülték az amerikai és svájci szövetségi államot, de a tekintetben már téved, hogy csal; ez volna a különbség a demokratikus alapon létrejött államszövetségek és a feudális abszolutizmus erőszakos rendszabályainak segítségével, sok vér kiontásával megteremtett ún. „nemzetekfölötti" — mert soknemzetiségű — Habsburg-birodalom között. A konzervatív hagyományok tisztelete, a haladás merev elutasítása eredményezi Hantsch történetszemléletének egy másik jellemvonását, amely egyébként már nyugat-német elvbarátainál is észlelhető volt: az államoknak és alkotmányoknak az ún. nemzetekfölötti államra vonatkozó elképzeléseknek, az Európa „konstruktív újjárendezésére" célzó és különböző időkben keletkezett terveknek osztálytartalomtól való megfosztását, térből, időből, történelmi összefüggésekből kiszakított kezelését és tárgyalását. így azután metafizikusán és — mint látni fogjuk — pusztán aszerint értékeli az egyes elképzeléseket, hogy mennyire közelítették meg az ő vágyait, hogy megvalósulásuk esetén mennyire lettek volna alkalmasak a Monarchia fennmaradásának szolgálatára. Ugyancsak az idealista történetszemlélet, különösen a szellemtörténet módszerei közé tartozik az irracionális, misztikus, pszichológiai mozzanatnak, mint az intuitív történelmi rekonstrukció egyedül alkalmas eszközének kiemelése, valamint a történelem individuális meghatározottságának, véletlenszerű jellegének hangsúlyozása. Ez az álláspont ennek a nézetnek, amely a törvényszerűségeket tagadja és a történelmi folyamat végső okait megismerhetetleneknek tartja, egyik következménye. Hantsch is ezt a módszert alkalmazza, amikor Otto Bauer ausztromarxista koncepciójának minden elismerése mellett sem mulasztja el annak megemlítését, hogy Bauernek az 1848. évi magyar szabadságharccal kapcsolatban a nemességről alkotott nézetei túlságosan sommás, primitív történetfelfogást tükröznek, mert „az anyagi érdeken kívül a kedély, a lélek és a hagyomány semmi értékét sem akarja elismerni".80 A Habsburg-monarchiát Hantsch a boldogabb, magasabbrendű életnek, a népek békés együttélésének paradicsomaként idealizálja. Ez volt az a szervezet, amely a benne élő, önmagukban gyenge — szerinte önálló nemzetállam alkotására nem képes — kis nemzeteknek védelmet nyújtott, és megóvta őket attól az örvénytől, amelybe akkor kerültek volna, ha a Monarchiából kiszakadva mégis független létre vállalkoztak volna. E népek mindannyian a Mo. 80 Hantsch: i. m. 117—118. 1. 49. jegyzet. 11 Századok
