Századok – 1962
Tanulmányok - Mérei Gyula: A „nemzetekfölötti állm” eszméje a nyugat-német és az osztrák burzsoá történetírásban (II. rész) 150
152 MERE! GYULA jának, tehát külső kifejezése amaz államjogi tényeknek, amelyek már három emberöltő óta a Pragmatiea Sanctioban adva voltak".4 8 Az osztrák közös hadseregben szolgáló nem-németekben „fiissen éltek még a török idők hősi emlékei, amikor a Nyugat közös harcában részt vettek, vagy a poroszok elleni háborúéi, amelyben ők a cseh koronabirtok és a Habsburg-ház régi előjogait védték az észak-német Poroszország ellen és egy nagyobb birodalmi gondolat hordozóinak érezhették magukat. Az ausztroszlávok a birodalom középkori eszméjének folytatóiként emeltek igényt a birodalom vezetésére."4 9 Ízelítőnek talán ennyi is elég lesz annak érzékeltetésére, milyen eszközökkel és milyen görcsös erőfeszítéssel próbálnak a nyugat-német burzsoá történészek tudományos indokolást, történelmi hagyományokat gyártani az integrációs imperialista elméletek igazolására. Csakis úgy sikerül keserves munkával összekeresgélniök a vélt történeti előzményeket, hogy történelmi összefüggéseiből kiragadva, osztálytartalmától megfosztva, osztályok fölöttinek bemutatva azon a merőben külsőséges alapon azonosítják a római rabszolgatartó birodalmat, a középkori, feudális alapokon nyugvó német birodalmat és az osztrák nagyburzsoázia uralmát védő kettős Monarchiát, hogy valamennyi több népet magába foglaló birodalom volt. Eljárásuk tudománytalanságával, politikai célzatosságával nemcsak a marxista történettudomány, hanem a tudományosságra, a kutatás tisztaságára kényes pozitivista és szubjektive becsületes, tárgyilagosságra törekvő nyugati burzsoá történetírás is tisztában van. Geoffrey Barraclough, az egyik vezető angol polgári történész a nyugat-német történészeknek kereszténynyugati, Európa közös történeti kulturális hagyományait emlegető koncepciójáról ekképp vélekedik: „A nyugati Európának közös »örökölt kulturális hagyományairól« szóló elmélet közönséges laposság, amely történészek körében már nemzedékek óta forgalomban van." Ranke, Giesebrecht, Bryce és Acton hagyományaira támaszkodik, de különösen a második világháború eredményeképpen terjedt el jobban és „történeti környezetéből kiszakítva dogmaként és hitvallásként vagy hittételként került napvilágra".50 Barraclough meg is indokolja, miért lett a kereszténynyugati közös kulturális hagyomány a nyugat-német történetírás dogmájává. Elgondolkoztatónak tartja azt a feltevést , hogy „a civilizáció maradandó értékei és hagyományai valamiféle sajátságos módon Nyugat-Európához volnának láncolva. Ez a nézet nemcsak lebecsüli a Kelet független civilizációinak a jelentőségét, hanem káros feszültséget idéz elő Európa keleti és nyugati országai között s Németországot valamiféle »senkiföldjévé« teszi a két fél között. Nem lehet kétséges: ez a szándék arra irányul, hogy a »nyugati« értékeket Kelet-Európa világnézetével és hagyományaival, különösen pedig Szovjetoroszország ideológiájával kontrasztba állítsa. A háttérben tudatosan vagy öntudatlanul az a gondolat húzódik meg, hogy a demokrácia »nyugati« koncepcióját minden más demokratikus felfogással való összecsapás esetére olyan területeken, amelyeken a szovjet befolyás erős, általános ideológiai alappal lássák el."51 48 Uo. 48. 1. 49 Uo. 61—52. 1. 50 Die Einheit Europas im Mittelalter с. cikkében. Megjelent a Die Welt als Geschichte c. sorozatban, 195 l-ben. Heft 2. 99. 1. Idézi Ernst Ho ff mann: id. h. ZfG. 1960. H. 8. 1823. 1. 61 History in a changing world. Oxford. 1956. (Németül Göttingen 1967.) Ebből idéz Hoffmann: id. h. 1826. 1.
