Századok – 1962
Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1
10 RÉVÉSZ IMIÎE összefüggéseikbe illesztése. Ezzel rendszerint agyonnyomja tulajdonképpeni prédikátori és lelkipásztori mondanivalóit is, pedig különben fel-felcsillan hosszú és tekervényes fejtegetéseiben a legértékesebb „bratrská" örökség: az atyafiak gyakorlati kereszténysége és eticizmusa. Ezzel együttjár prédikációinak ama korban talán legnagyobb, és különösen egyházi főembereknél legritkább negatív érdeme: a felekezeti polémikától való óvatos tartózkodás, leszámítva az itt-ott mégis eléggé élesen kihallatszó Róma-ellenes hangokat.4 A biblikus-prédikátori érdeklődési körön túlmenőleg a sémi filológia terén legértékesebb vállalkozása volt Jablonskinak a babyloni Talmud új kiadása, amiért súlyos anyagi kockázatot vállalt (hosszabb ideig saját héber nyomdája is volt), s öregségére majdnem belébukott a hatalmas vállalatba. Az azonban mindenesetre megállapítható, hogy ezen, a maga nemében páratlan művelődéstörténeti dokumentum felé nem tisztán öncélú tudományos érdeklődéssel fordult. A Comenius halálától unokája haláláig terjedő háromnegyed században a felvilágosodás egyre jobban előretörő hatásai még léptennyomon keverednek nemcsak alchimista kísérletekkel — amelyek a fejlődő természettudományos gondolkodást sokszorosan megzavarják —/hanem apokaliptikus és chiliastikus világvégvárásokkal is, amikkel nemcsak jámbor, egyszerű hívők, hanem komoly, nagyműveltségű, tudós emberek is ( lásd elsősorban magát Comeniust !) keresik a kiutat a borzalmas háborús jelenből a dicső jövő, Krisztus „visszajövetele" és „ezeréves uralma" felé. Ezeknek a „végső időkre" vonatkozó fantasztikus képzeteknek pedig századok óta egyik törzselemük volt (bibliai motívumok továbbfejtésével) az összes zsidók és „pogányok" „megtérésének" várása. Ennek a váradalomnak szolgálatába állították a missziói gondolatot — főképpen a protestánsok, mert a katolikus egyházban az apokaliptika ós a ehiliasmus dogmatikai és egyházpolitikai okokból ekkor már csak szórványosan jelentkezhetett, inkább rejtekben élt. A missziói gondolat szerint a „visszatérő" Krisztus útját elő kell készíteni, hogy a „megtért pogányok" ós zsidók beláthatatlan sokasága hozsannázzék, kezében pálmaágakkal, diadalútja elé. Jablonskit, sőt általános humanitáriuskulturális szempontból Leibnizet is érdekelte a pogánymisszió, a fiatal Akadémiát is foglalkoztatták vele, magának Jablonskinak pedig nagy része volt a cseh-morva testvérközösség legifjabb ágának, a mai napig erőteljes pogány-4 Itt kell följegyeznünk, hogy Jablonskinak, a teológusnak és prédikátornak magyar hitrokonai között eddigi tudomásunk szerint egyetlen irodalmi hatása maradt. „Die Letzten Worte Salomons im XII. Capitol seines Predigers, verzeichnet, Und in verschiedenen Betrachtungen der Christlichen-Dohm-Gemeine allhier vorgetragen" c. prédikáció-gyűjteményét (Berlin, 1733 — a beszédeket J. 1730 körül tarthatta) — magyarra fordította és „Bölcs Salamonnak utolsó szavai ..." c. a. Kassán, 1792-ben kinyomatta Sebők József bocsi (Borsod m.) református lelkipásztor. A fordítóról, aki a beszédeket magakészítette imádságokkal is megtoldotta, nem sokat tudunk azon kívül, hogy 1739-től 1806-ig élt, több hasonló természetű eredeti és fordított munkát is közrebocsátott; ezek közül egyet, egy franciából fordított református kiskátét, mely két kiadást megért magyarul, 1813-ban szlov.ák fordításban is kiadtak Sárospatakon. Az elég elevenen gördülő s a Jablonski gyakorlatias kereszténységét jól tükröző fordítást Sebők Szent-Péteri Sámuelnek., több vármegye táblabírájának (akit ,,pátrónus"-ának tisztel) ajánlotta, vigasztalásul mindkettejük öregségének „erőtlenségi" között. A félszázaddal azelőtt meghalt Jablonskiról sem az ajánlásban, sem az olvasóhoz intézett élőbeszédben nom esik semmi lényeges szó, arról éppen nem, mi réven irányult a fordító figyelme Jablonskira és annak sok prédikáció-kiadványa között éppen erre. Az mindenesetre érdekes, hogy a porosz királyi udvari prédikátor beszédeinek magyar kiadására éppen 1792-ben került sor, amikor a porosz támogatásban is reménykedő magyar köznemesi ellenállás, ha már nagyon lelohadt is, de még nem húnyt ki egészen.
