Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

COMENIUS UNOKÁJA 11 missziót folytató herrnhuti (Zinzendorf-féle) „Brüdergemeinde"-nek felsőlausitzi talajon való felsarjasztásában és megerősítésében (1737). De Jablonskit főképpen mégis a zsidók „megtérítésének" ügye foglalkoztatta, és ennek nem szerencsés szolgálatába állította a maga kétségtelenül nagy sémi filológiai készültségét is. Az volt ugyanis az elgondolása — amiben már protestáns és katolikus teológusok között egyképpen voltak elődei —, liogy a zsidók „megtérését" elő lehet mozdítani, ha a saját vallásirodalmi dokumentumaikból fejükre lehet olvasni, hogyan gondolkoztak és gondolkoznak ők Krisztusról, milyen „szentségtörő káromlásokkal" emlegetik életét és tanait. Ettől majd megrettennek, elszégyellik magukat, és — kivált ha keresztény egyházi és politikai részről meggyőző „felvilágosításokat" hallanak, sőt némi kegyes presszióban is részesülnek — sietnek „megtérni". Tulajdonképpen a babyloni Talmud új kiadása ügyébe is belejátszott a kétségtelen tudományos érdek mellett ez a nem nagyon jámbor „missziói" gondolat: hadd lássa meg a világ, hogyan beszél a Talmud Jézusról — hiszen addig ezt a zsidóság, a meg-megújuló barbár üldözésektől rettegve, amennyire csak* tudta, titkolta (a lengyelországi zsidók pl. a saját hitközösségükbe tartozóknak 1631-ben még a nagy átok terhe alatt tiltották el ezeknek a részeknek csonkítatlan kinyomatását !). Ámde a zsidósággal kapcsolatban volt Jablonskinak olyan sajnálatos cselekedete is, amelyet a tudományos érték szempontjából sem lehet pozitív módon minősíteni, mint a Talmud-kiadást. Kortársa, az 1704-ben meghalt, a tudományban semmi komoly értéket nem jelentett Joh. Andr. Eisenmenger heidelbergi egyetemi tanár (akit a régebbi irodalomban tévesen emlegetnek zsidóeredetűnek) 1700-ban kiadott egy könyvet, amelynek már a címe elárulja tartalmát: „Entdecktes Judenthum, oder gründlicher und wahrhafter Bericht, welcher Gestalt die verstockten Juden die hochheilige Dreifältigkeit erschrecklicher Weise lästern und verunehren . . ." Л szerzőt állítólag szintén „missziói" célok vezették, a keresztények és a zsidók „összebékélését" akarta munkálni — de valójában elvakult vallásgyűlölet szólt fércmunkájából: néhány való történeti tényt ferdítésekkel, hamis adatokkal és ősrégi gonosz rágalmakkal oly vakmerően kevert össze, hogy egyébre nem volt alkalmas, mint a Német Birodalomban már akkor periodikusan vissza-visszatérő zsidóhajsza egy újabb veszedelmes hullámának előhívására. Az állami pénzgazdálkodás szempontjából már ekkor is igen jelentékeny tőkeerőt képviselő németországi, főleg majna-frankfurti zsidóság vezető körei érthetőleg felháborodtak; felhasználták a néha nagyon is rájuk szoruló császári udvarban bírt befolyásukat, és magával a Habsburg-császárral tiltatták el a könyv terjesztését az egész birodalomra szólóan. Néhány év múlva azonban a pompakedvelő és pazarlásra hajló első porosz király, I. Frigyes feszült viszonyba került az ottani zsidóság fő pénzembereivel, akiknek tőkeerejét egyébként pénzzavaraiban ő is elég gyakran vette igénybe. A berlini gazdag zsidók közt akkor éppen belső viszály dúlt, s a király ezt is fel akarta használni megfélemlítésükre. A háttérben pedig valószínűleg már a menekült és az udvarnál nagybefolyású hugenották jelentős tőkeérdekeltsége állott, sőt talán a kapitalisztikus irányban szintén érdekelt cseh-morva menekült közösség sem nézte rossz szemmel a zsidók visszaszorítását és befeketítését. Jablonski ezen a ponton, elferdült „térítői" buzgalmában, teljesen megfeledkezett a keresztény papot — legalábbis* papíron és elméletben — elsődlegesen kötelező magatartásról. Nem elégedett meg azzal, hogy prédikációiban tett — persze szintén „missziói" "célzattal és hevülettel — efféle nyilatkozatokat a zsidókról: „nach ihrer letzten Zerstörung durch die