Századok – 1962

Tanulmányok - Révész Imre: Comenius unokája 1

8 RÉVÉSZ IMIÎE kevésbé —, hogy fel tudták volna ismerni: vallási és politikai ellentétek kiküszöböléséhez, háborús fenyegetések elhárításához nem elég elvont békeideák hirdetése, amíg az emberi társadalom életének alapjában, a gazdasági termelés világában kibékíthetetlen ellentétek dúlnak, s ezek következtében a politikai, társadalmi, vallási békeálmok délibábos fényét újra meg újra elhomályosítják az osztályharcok véres valóságai. Ezen alapvető szempont iránt sem Leibniznek, sem Jablonskinak nem volt érzéke — osztálykorlátaik és filozofikus-vallási idealista beállítottságuk miatt akkor nem is lehetett. Legtöbb érzéke még magának Comeniusnak volt, aki nagyszerű pedagógiai gondolatait átfogó társadalomreform követelésével is kiegészítette, de anélkül, hogy a valóság világában bármit is el tudott volna ebben az irányban érni. Ismételt nagy nekifutások után hamvukba holtak mind a Leibniz-, mind a Jablonski-féle uniókísérletek. Amaz csalódottan és elhagyatottan tért sírjába — emez, aki Leibnizet egy negyedszázaddal túlélte, még azt sem tudta elérni, hogy a saját uralkodói elfogadják az angol püspöki gondolatot apostoli successióval, angol rituáléval, leegyszerűsített anglikán hitvallással (pedig mindezt Leibniz is hathatósan támogatta volna !). Jablonski királyi pártfogói egyszerűen azt mondták: majd neveznek ki ők püspököt, amikor szükségesnek látják — amint tették már eddig is —, de a saját summepiscopatusukat, mint abszolút fejedelmi hatalomteljességük egy igen jelentős tartozékát, nem engedik megcsorbíttatni egy, sem a német lutheri, sem a református talajban nem gyökerező, idegen egyházrendszer átültetésével. Jablonski mindössze azzal a reménységgel húnyhatta le szemét, hogy az ő fáradozásai által porhanyóvá lett talajból egyszer csak mégis ki fog nőni a porosz egyházi unió. És ez csakugyan be is következett uralkodói nyomásra 1817-ben, amikortól fogva azonban az uniált protestáns egyházi élet már teljesen a szentszövetségi reakciónak vált eszközévé, királytól kinevezett püspökökkel, sőt egyszer érsekkel — amit aztán egy század múlva a hitleri egyházpolitikának egyszerűen csak le kellett másolnia.3 III A vallásegyesítési törekvések mind Leibniznél, mind Jablonskinál végsőleg a korai felvilágosodás hatására vezethetők vissza — aminthogy ezek a hatások megtalálhatók már a Comenius nagyon összetett egyéniségében, világ- és emberjavító eszméiben és terveiben is. A természettudományos gondolkodáshoz mindhárman különbözőképpen viszonyultak. Leibniznek azt az alaptételét, amelyet éppen egy Jablonskihoz írt levelében (1698 március?) így fogalmazott meg: „meine Regel ist dass in der Natur nichts unerclärlich, obschon uns die Erclärung unbekand" — nemhogy a misztikus Comenius, hanem még a jóval alacsonyabb hőfokban vallásos unokája sem lett volna hajlandó fenntartás nélkül aláírni. Viszont mindhárman hatása alatt állottak a renaissance és a humanizmus óta egyre erősebben jelentkező ama szemléletnek, 3 Itt jegyezzük meg, hogy Jablonski a maga vallásegyesítő terveivel és apostoli successiós gondolataival Magyarországon — ahová pedig diplomáciai tevékenységének sok szála fűzte hosszú ideig, s ahol Dury is, Spinola is próbálkozott ily irányban előtte — eddigi tudomásunk szerint egyáltalán nem kísérletezett. De még ha ezt megpróbálta volna is a Rákóczi-szabadságharc viharai közben, akkor sem ért volna célt, minthogy legközelebbi hitrokonai, a magyar reformátusok, noha az ő élükön is olykor ,,püspök" -nek nevezett superintendensek állottak, kezdettől fogva igen határozottan elutasították, mert — helyesen — római hatásnak tartották az apostoli-püspöki successio gondolatát. Ezzel csak Sinai Miklós mert kísérletezni háromnegyed század múlva — ő is hiába !