Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
A STABILIZÁCIÓ MEGVÉDÉSE ÉS A TÖKEKISAJÁTÍTÁS „SZÁKAZ" ÍJTJA 121 és az 1947 elejétől életbe léptetett, minden 20 ezer forint értéket meghaladó vagyonra kirótt vagyonadó, s általában a felsorolt adónemek szigorú behajtása az egyenesadók lehetséges növelését célozták. Az adóbevételek mindenképpen szükséges fokozása érdekében azonban a forgalmiadók erőteljes emeléséhez kellett folyamodni. Ezt a lépést viszont úgy valósították meg, hogy — mint láttuk — a szigorúan kötött árak rendszerével egyidöben adóztatták meg a forgalom minden szakaszát, s így a forgalmiadók terhe csak részben nehezedett a fogyasztó tömegekre, nagyrészt azonban — sajátos módon, s már nem a tőkés adórendszer hagyományának megfelelően — a tőkéseket sújtotta, mivel az árak alacsonyan tartásával a forgalmi adók az ár mind nagyobb hányadára rúgtak, vagyis ezeket részben végül is a profitok terhére vetették ki. A munkások életszínvonalának javítása érdekében ugyanakkor tetemesen megnövelték a tőkésekre nehezedő szociális terheket is. 1938-ban a vállalatok által fizetett szociális kiadások nem érték el a kifizetett bérek 10%-át sem. (A Gazdaságkutató Intézet korábbi számításai alapján 9,7 %-ot.) A felszabadulás után azonban másként alakult a helyzet. S e téren nemcsak az állam intézkedései játszottak döntő szerepet. Az állami intézkedések a fizetéses szabadság, a családi pótlék, a munkásbiztosítás, a munkavállalók adóinak munkáltatókra hárítása stb. önmagában is új teher-tényezőként jelentkeztek a tőkések szempontjából. Rendkívül fontos volt azonban a gyári üzemi bizottságok és szakszervezetek szerepe. E testületek a stabilizáció után közel sem rendelkeztek ugyanazzal a hatáskörrel, mint 1945-ben, amikor gyakorlatilag az üzemek, a termelés sorsát is kezükben tartották, szerepük azonban így is meghatározó erejű volt. A gyárak bérkérdéseit, a kapitalizmus egész korszakában elhanyagolt szociális intézményeik pótlását az üzemi bizottságok és szakszervezetek rendkívüli eiővel követelték és kényszerítették ki a tőkésektől. A munkásellenőrzés a stabilizáció után is élt, s — mint a későbbiekben még visszatérünk rá — alátámasztotta, kiegészítette, megvalósításra vitte a népi demokratikus államhatalom korlátozó intézkedéseit. Tömegesen állnak rendelkezésünkre az egyes vállalatok és üzemek vonatkozásában 1946 és 1948 között végrehajtott központi revíziós vizsgálatok adatai. Ezekből kitűnik, hogy pl. a Magyar Pamutipar r. t. óbudai telepén 1947 első negyedében csupán a munkabérek után fizetett bérjárulékok a bérek egyharmadát érték el, hasonló volt a helyzet ugyanezen időben az Oriongyárban, vagy a Győri Textilművek esetében 1947 nyarán. A szociális terhek a bérekhez viszonyítva a Láng-gyárban 45, a szénbányászatban 50%-ot tett ki.72 A Gazdaságkutató Intézet 1946—47-re vonatkozó számításai szerint a vállalatok által fizetett szociális kiadások általában is megközelítették a kifizetett bérek 50%-át.73 A vállalatok megterhelésének azonban további fontos tényezői is jelentkeztek. A vasúti tarifák 4,l-es szorzószáma, amely a háború előtti állapotokhoz viszonyítva a szállítást jelentősen megdrágította, a gyárak kiadásait növelte. 72 O. Á. Irattára. 12. cs. П-82. A Győri Textilművek forint ármegállapítása. 1947. júl. 29.; H-95. Jelentés a Magyar Pamutipar rt-nál a kikészítőüzemek vizsgálatáról. 1947. I. fele; 16. es. 1-97. Jelentés az Orion Rádió-, Villamossági és Üvegipari rt-nál megtartott vizsgálatról; 16. es. 1-15. Vizsgálati részjelentés a Láng Gépgyárnál megtartott érvizsgálatról-. 1948; 6. es. G-40. Revizori jelentós s Salgótarjáni, Dorogi ós Tatabányai szénbányáknál tartott érvizsgálatokról. 1946. 73 Adatok a magyar gyáripar konjunkturális helyzetének megítéléséhez. (1925 — 1943 ós 1946/47). A M. G. I. közleményei. 6. füzet. 1947. nov. 16. 1.
