Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
110 BEBEND T. IVÁN határozta. A Nemzeti Bank ugyanis, a stabilizációs hitelpolitikának megfelelően, hiteleit rendkívül rövid lejárattal folyósította. A Gazdasági Főtanács még 1946 augusztusában elvként leszögezte, hogy ipari váltóhitel — a jóvátételi szállításokra nyújtott kölcsönöktől eltekintve — 45 napnál hosszabb időre nem adható ki.3 1 А Ьацкок betétállományukból tehát ugyancsak egészen rövidlejáratú hitelek nyújtására vállalkozhattak, és saját tőkéikből nyújtott kihelyezéseiknél is messzemenően a Nemzeti Bank hitelpolitikájától függöttek. Mindezt igen fontosnak tartjuk a nagybankok megítélése szempontjából, olyan tényezőnek, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, s melynek ismeretében közel sem elegendő a saját tőkéből s a Nemzeti Bank kölcsönökből folyósított hitelek megkülönböztetése a bankok önálló hitelezési szerepének értékelésénél. Már az eddig elmondottak alapján is nyilvánvaló, hogy a stabilizáció után a nagybankok tevékenysége erősen függött az állami hitelektől. Éppen ez utóbbi tette lehetővé, illetve szükségessé a hitelirányítás és ellenőrzés fokozását. Ezt az összefüggést maguk a tőkés érdekeltségek is meglátták. A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE) 1947 márciusi közgyűlésének előadója is kénytelen volt elismerni: „...az a körülmény, hogy elsősorban, mint pénzforrásra a Magyar Nemzeti Bankra kell támaszkodni, az irányítás szükségességét fokozott mértékben állította előtérbe."3 2 A Kereskedelmi Bank 1947 nyarán tartott közgyűlésére készült előterjesztés ugyancsak erre vezeti vissza az állam legerőteljesebb beavatkozási törekvéseit: „...a gazdasági élet mint pénzforrásra eleinte szinte kizárólag a Magyar Nemzeti Bankra volt utalva. Ez az állapot egyébként azóta is nagymértékben fennáll és nem kevéssé vezetett a gazdasági élet gyökeres megváltoztatásához.. ,"3 3 Az „irányítás szükségessége" valóban a leghatározottabb intézkedéseket követelte meg. A hitelirányítás mindenekelőtt magának a Nemzeti Banknak a hitelpolitikájára vonatkozott. E téren két alapelv érvényesült. Az első: a szűkre szabott hiteleket nem a bonitás vagy rentabilitás, hanem a produktivitás alapján nyújtották, s a gazdasági élet legfőbb területeire irányították. A Nemzeti Bank hiteleinek legnagyobb hányadát az állami vállalatok vagy államilag ellenőrzött üzemek kapták. A Nemzeti Bank váltótárcája 1947. január 31-én pl. a következő képet mutatta: az állami és közvetett állami szektor hitelei az egész hitelkeret 43,4 %-át vették igénybe, a szövetkezetek hitelei további 28,5 %-ot, míg a magángazdaságnak csupán az egész keret 28,1 %-a jutott.34 Az állami érdekeltségek előnyben részesítése egyben azt is jelentette, hogy a rendelkezésre álló gyér anyagi eszközöket azokba a termelési ágakba koncentrálták, amelyek a gyors ipari helyreállítás szempontjából a legnagyobb jelentőséggel hittak. A produktív hitelek korlátozása csakis ennek következtében nem vezetett a termelés csökkenésére, sőt a hitelkorlátozások ellenére a hitelek legfontosabb területekre történő irányítása útján sikerült elérni a termelés állandó emelkedését. A stabilizációt követő 12 hónap folyamán az iparnak juttatott jegybankhitelek 66 %-át a bányászat, vas-, fém- és gépipar 31 A G. F. 1946. aug. 31-i ülésének jkv. P. I. Archívuma. 2/9-9 00018. 32 Pesti Tőzsde. 1947. ápr. 3. dr. György Ernő inárc. 28-án elhangzott előadói beszéde. 33 A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1947. jan. 1-i megnyitó forintmérlege és az igazgatóság jelentése a 103—105. üzleté'vekről. 34 P. I. Archívuma, 2/9- 2. Hitel.
