Századok – 1962

Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98

A STABILIZÁCIÓ MEGVÉDÉSE ÉS A TÖKEKISAJÁTÍTÁS „SZÁKAZ" ÍJTJA 111 nyerte el, vagyis azok az iparágak, melyek a helyreállításban központi szerepet játszottak, melyeknek gyors fejlesztéséhez a népi demokráciának különös érdekei fűződtek, s melyek éppen ezért a legerőteljesebben és legnagyobb mértékben részben már a stabilizáció idején állami kézben voltak, részben pedig — mint még visszatérünk rá — a stabilizációs évben állami kézre kerültek. A hitelekből még viszonylag jelentős rész — 14% — folyt az élelmezési iparba,35

melynek működése idényhitelek nélkül elképzelhetetlen lett volna, s a leginkább magánkézben levő egyéb iparágaknak már nagyon kevés jutott. A textil- és bőripar pl. a gyáriparnak nyújtott jegybankhitelek mindössze 8%-át használhatta.36 A magánhitelek folyósításánál az egész stabilizációs évben érvényesült a Gazdasági Főtanács bizalmasan kezelt célkitűzése: „A kért magánhitelek elbírálásánál a vállalatokat lehetőleg rá kell szorítani a külföldi vagyonok hazahozatalára és a pénzvagyonok mobilizálására."3

7 A Nemzeti Bank hitelpolitikájának másik fő vonása — mint már utaltunk is rá — a rövidlejáratú hitelek túlsúlyának biztosítása. 1946 augusztusa és 1947 júliusa között az iparnak folyósított hitelek több mint fele (54%) forgótőke-hitel volt, további 26%-ot a külkereskedelem ugyancsak rövidlejáratú hitelei vettek igénybe, míg az átállítási, beruházási és jóvátételi hitelek az összes hitelkeretnek egyötödét tették ki.3

8 A valóságban azonban a hiteleknek a folyósításnál nagyobb hányadát kötötték tartósabban le. Az állami kézben levő szénbányászatnak és nehézipari vállalatoknak nyújtott forgótőke-hiteleket részben hosszúlejáratú hitelekként használták fel, egyes esetekben a beruházásokat is formailag forgótőkehitelekből finanszírozták, s nem egyszer vállalati deficit kiegyenlítésére használták. Ez részben a hitelek viszonylag nagyobb hányadát immobilizálta. Ennek ellenére általában sikerült a hitelek mobilitását biztosítani, ami annál is fontosabb volt, mivel a rendelkezésre álló alacsony hitelösszegek mellett az égető hiteligényeket csak úgy lehetett valamelyest kielégíteni, ha ugyanazon összegeket visszafizetésük után többször is folyósítani tudták. A Nemzeti Bank hitelpolitikájának fenti fő jellemvonásai — a hiteleknek a termelés legfőbb területeire, s elsősorban az állami kézen levő ágazatokba irányítása, s a hitelek rövid lejárati ideje — mivel a gazdasági életnek nyújtott hitelek többségéről volt szó, alapjában befolyásolták a magánbankok és az ipar helyzetét. A Nemzeti Bank azonban hitelezéseit, mint láttuk, hovatovább egyre inkább a nagy tőkés magánbankok bevonásával bonyolította le. A nagybankok kihelyezéseinek túlnyomó részét az állami pénzek közvetítése képezte. E nagybankok bármennyire is gyengék voltak a tőkés bankok valódi értelmében, bármennyire is elveszítették valódi kulcspozíció jellegüket, s a bankvezérek bármennyire nem lehettek a gazdaság tábornokai, — mégis tőkés nagybankok voltak, tehát potenciálisan bennük rejlett mindez a lehetőség. 35

Az élelmezési ipar hitelellátása még így is nagyon kedvezőtlen volt. 'Az iparág kapacitáskihasználása 1946-ban a háború előtti 20—25%-án állt, 1947-ben már 40%-ra emelkedett, holott megfelelő hitelek esetén a teljesítményt 60 —70%-ra lehetett volna emelni. A konzervgyárak pl. forgótőkehiány következtetében több esetben a rendelkezésre álló nyersanyagokat sem tudták felvásárolni. Magyar Ipar 1947. szept. 10.; M. G. I. 54. sz. helyzetjelentése 142. 1. 36

M. G. I. 54. sz. helyzetjelentése. 106. 1. 3' A GF. 1946. szept, 10-i ülésének jkv. P. I. Archívuma. 2/9 — 9. 00015. 38

M. G. I. 54. sz. helyzetjelentése. 106. 1.