Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
A STABILIZÁCIÓ MEGVÉDÉSE ÉS A TÖKEKISAJÁTÍTÁS „SZÁKAZ" ÍJTJA 109 A táblázat adatait vizsgálva mindenekelőtt az tűnik szemünkbe, hogy a betétállomány még egy évvel a stabilizáció után is eltörpül a háborút megelőző évek betétállománya mögött, annak mindössze 10,9 %-át tette ki. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel a betétállomány felhalmozása hosszú folyamat, s az 1937 "decemberi állomány másfél évtized felhalmozásának eredménye. Ezzel egyetlen év betétképződése nem kelhet versenyre.30 A betétképződés tehát egészében csekély volt, s nem képezhette alapját a bankok hitelezéseinek. A háború előtt a betétek összege jóval nagyobb volt, több mint egyötöddel meghaladta a kihelyezések összegét, 1946—47 folyamán viszont a betétekből a hiteleknek kezdetben egy hatodát, de 1947 nyarán is csak közel egyharmadát elégítették ki. Nyilvánvaló tehát, hogy a bankok saját tőke- és betétállománya nem szolgáltathatott alapot ezen intézetek önálló funkcionálására. A hitelek túlnyomó részét — akár az inflációs időszakban — a Nemzeti Bank hiteleinek közvetítése tette ki. Ezt már önmagában az a tény is világosan dokumentálja, hogy a magánbankok a stabilizációt közvetlenül követően mintegy hatszor, de 1947 nyarán is háromszor több hitelt folyósítottak, mint amennyi pénz rendelkezésükre állt. A betétállomány és a hitelezések közötti különbözetet a Nemzeti Bank viszontleszámitolás útján nyújtott hitelei képezték. E pontnál azonban még egy mozzanatra kell felhívni a figyelmet. A Nemzeti Bank által rendelkezésre bocsátott tőkék szerepe még az előbbi statisztikák nyújtotta képnél is nagyobb volt. Ebből a szempontból érdemes utalnunk a betétállomány összetételének kérdésére. Mint előző táblázatunkból látható, a betétállományon belül a takarékbetétek aránya elenyészően kicsiny volt, 1947 tavaszán az összes betéteknek csak kereken 20 %-át képezte. A háború előtt viszont a takarékbetétek a betétállomány felére rúgtak. Feltűnő tehát a folyószámlabetétek viszonylag magas aránya. A bankok betétállományát a vállalatok bankoknál elhelyezett betétei töltötték elsősorban fel. Ez a stal ilizációt követően, a vállalatok nagymérvű pénzhiánya közepette meglepően hat. S természetesen nem is arról van szó, mintha a vállalatok olyan tőkemennyiségekkel rendelkeztek volna, hogy azok egy részét tartósan bankban tarthatták. A folyószámlabetétek magas összege abból adódott, hogy a vállalatok a kézhezkapott hiteleket természetszerűen nem költötték el azonnal a kézhezvétel napján vagy hetében, s ezeket az összegeket bankjukban helyezték el folyószámlájukon. Ezekután automatikusan merül fel a kérdés: a vállalatok hiteleinek túlnyomó része milyen forrásokból eredt? A válasz már az előzőekből is nyilvánvaló; a Nemzeti Bank hiteleiből. Ilyen formán tehát a vállalatok a legnagyobbrészt a Nemzeti Banktól nyert hitelek egy részét fizették be magánbankjaikba, folyószámlabetétjeikre ! A magánbankok betétállománya tehát végsősoron a Nemzeti Bank hiteleinek átmeneti kicsapódásából töltődött fel. Ez viszont a magánbankok hitelezési tevékenységét is alapjában meg-30 Az 1946 — 47. évi betétképződés önmagában nem is tekinthető jelentéktelennek. A stabilizációs év betétképződése alig maradt el az 1924-es szanálást követő év betétképződése mögött. 1924 augusztusa és 1925 májusa között 187,1, 1946 augusztusa és 1947 májusa között 173,2 millió 1924/25. évi vásárlóerejű aranykorona betét halmozódott fel. Ez annál is jelentősebb eredménynek tekinthető, mivel 1924-ben a stabilizáció időpontjában — amit hivatalosan június végétől, a Nemzeti Bank működésének kezdetétől számítanak — a pénzintézetek már számottevő, közel 78 millió aranykoronás betétállománnyal indulhattak, 1946. augusztus 1-én viszont a pénzintézeteknél semmi betét nem volt. (M. G. I. 54. sz. helyzetjelentése. 7, 8. 1.)
