Századok – 1961
Tanulmányok - Ember Győző: Magyarország XVI. századi külkereskedelmének történetéhez 1
4 EMBER GYÖZÖ Magyarország külkereskedelmének a mohácsi ütközet (1526) előtt hat fő iránya volt: az északnyugati, a nyugati, a délnyugati, a déli, a délkeleti és az északkeleti. Az északnyugati irányú áruforgalomnak a XV. század végén Árva és Trencsén, a nyugatinak Pozsony és Sopron, a délnyugatinak Muraszombat, Nedelic, Varasd és Zágráb, a délinek Nándorfehérvár és Temesvár, a délkeletinek Nagyszeben, Brassó és Beszterce, az északkeletinek pedig Kassa voltak a fő harmincadhelyei.6 A XVI. század közepére a török térfoglalása következtében a helyzet több tekintetben megváltozott. A török terjeszkedése elsősorban a déli irányú külkereskedelmi áruforgalomra hatott bénitólag. A déli irányú külkereskedelem minden valószínűség szerint teljesen megszűnt, illetve a Magyarország középső részét hódoltató török birodalom belkereskedelmi áruforgalmává alakult át, amit feltehetőleg elsősorban török kereskedők bonyolítottak le. A kereskedelmi kapcsolatok Magyarországnak a töröktől elfoglalt területei és a Habsburg uralom alá került részei — az úgynevezett királyi Magyarország — között nem szakadtak meg. Arról azonban nem tudunk, hogy 1542 körül magyar részről harmincadot szedtek volna azok után az áruk után, amelyeket a hódoltatott területekről a királyi Magyarországra hoztak, vagy innen oda vittek. Nincs ebből az időből megbízható értesülésünk harmincadhelyekről a török-magyar határon. A nándorfehérvári és a temesvári főharmincadhivatalok és a hozzájuk tartozott fiókok ekkor már régen megszűntek. De nincs kétségtelen bizonyítékunk arra vonatkozólag sem, hogy Székesfehérvárott vagy Győrött, avagy más, a magyar-török határhoz közeleső helyeken, lettek volna ebben az időben harmincadhivatalok. A török által megszállott vidékeket nyilván nem külföldnek tekintették, hanem Magyarország területének. Ezt a szemléletet érvényesítve, a török-magyar áruforgalmat, a Mohács előtti déli irányú kivitelt és behozatalt, mint külkereskedelmi tényezőt, 1542-ben — úgy vélem — nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk. A török uralom alatt levő, úgynevezett „alsó" magyar országrészekből érkező, vagy oda menő áruk után csak akkor szedtek külkereskedelmi vámot, ha ezek az áruk továbbmentek az ország határain túlra, vagy pedig azokon túlról érkeztek, üyenkor azonban nem mint a török-magyar, hanem mint a Magyarország és a kérdéses külföldi ország közötti (pl. magyar-osztrák vagy magyar-morva) áruforgalom tételei szerepeltek. A háromfelé — északnyugat, szűkebb értelemben vett nyugat, délnyugat — ágazó, tágabb értelemben vett nyugati irányú magyar külkereskedelemnek csak egyik — a szűkebb értelemben vett nyugati — irányú áruforgalma bonyolódott le azon a 19 harmincadhelyen át, amelynek vámnaplói korunkra maradtak. Próbáljunk feleletet keresni arra a kérdésre, hogy mekkora lehetett az északnyugati és délnyugati irányú külkereskedelemnek az áruforgalma, hogyan viszonyult a szűkebb értelemben vett nyugati irányú áruforgalomhoz. Viszonylag könnyebb felelnünk erre a kérdésre az északnyugati irányú áruforgalmat illetően, amely a trencséni főharmincadhelyen és annak fiókhivatalain keresztül bonyolódott le. 1542-ben a trencséni harmincadcsoport 6 Az 1498. évi 34. törvénycikk sorolja fel a harminc adok úgynevezett régi helyeit, amelyeken az országgyűlés a vámszedést megengedte. A felsorolás a fiókhivatalokat is feltünteti. Árvának nem volt fiókhivatala. Trencsénnek 8, Pozsonynak 9, Sopronnak 3, a négy szlavóniai főharmincadhelynek 11, Nándorfehérvárnak 9, Temesvárnak 1, Kassának 6 fiókját említi a törvény. Az erdélyi helyek nem szerepelnek a törvényben, róluk más forrásokból van tudomásunk. (Pl. 1534-ből. Orsz. Lvt. M. Kane. lvt. Lib. Reg. I. 230.)
