Századok – 1961
Tanulmányok - Ránki György: A római hármas egyezmény és a német külpolitika 645
A RÓMAI HÁRMAS EGYEZMÉNY ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 665 folytán nem esik szó az egyezményben expressis verbis Ausztria függetlenségéről. A német követ azonban továbbra is kételyeinek adott bangót. „A szerződés írott szövege — viszonozta — eltér a Gömbös által kifejtett nézetektől." A magyar miniszterelnök ekkor egészen egyedülálló lépésre szánta rá magát, „hogy elhárítson minden kételyt, egy lépéssel tovább megy, tekintettel a köztünk (Mackensen és Gömbös) levő igen jó kapcsolatokra és kölcsönös bizalomra — ugyanakkor a legszigorúbb diszkréciót kérve — fel fog olvasni néhány részt a megbeszélések jegyzőkönyvéből. Ő elhozatta a jegyzőkönyvet hivatalából — hangzik Mackensen jelentése —, melynek eredetére vonatkozóan megjegyezte, hogy ő mint korban legalacsonyabb rangú kormányfő felajánlotta a jegyzőkönyv vezetését. Eljárásában az a kívánság vezette, hogy írásban lerögzíthesse mindazokat a kérdéseket, melyeknek minden kételyt kizáró tisztázását a mindhármuk által aláírt jegyzőkönyvben különösen fontosnak vélte."72 „Ezekután részleteket olvasott fel a jegyzőkönyvből, mely állításait igazolni látszott" — állapítja meg a német követ jelentése. Gömbös egyébként avval zárta a beszélgetést, hogy szükségesnek tartana egy Mussolini—Hitler találkozót a két nagyhatalom vitás ügyeinek tisztázása céljából. Ezekután joggal merül fel a kérdés, vajon kinek volt igaza. Vajon Gömbösék tényleg németellenes egyezményhez járultak hozzá, melyet diplomáciai okokból később tagadni igyekeztek, vagy pedig az egyezménynek ténylegesen nem volt németellenes tendenciája. Önmagában egyik felfogás sem adja vissza a római egyezmény igazi értelmét. Gömbös ténylegesen, minden ferdítéstől mentesen adta vissza külpolitikai célkitűzéseit. Nem csak diplomáciai szépségflastromot rakott a történtekre, hanem — mint láttuk — tényleges állásfoglalásukról beszélt, midőn hangoztatta, hogy ők mindig és így a római tárgyalások során is aláhúzták a németekkel való együttműködés fontosságát és minden igyekezetükkel törekedtek arra, hogy az egyezménytől minden németellenes tendenciát távol tartsanak s annak politikai élét kizárólag a franciák, illetve a befolyásuk alatt álló Kisantant ellen irányítsák. Ennek ellenére a német diplomácia nem alap nélkül helyezkedett szembe az egyezménnyel. Bár az egyezmény francia- és kisantantellenes éle mind az olasz, mind az osztrák külpolitika célkitűzéseivel egybeesett, sem az olasz, sem az osztrák külpolitika nem annyira a németekkel való együttműködésben, hanem a német imperializmus elleni védekezésben, a német hegemónia ellensúlyozásában is látta az egyezmény egyik értelmét.7 3 Sőt az olasz politikusok a kisantantellenes célokat tompítva a nyugati országok felé nem egyszer azzal indokolták a római egyezmény megkötésének szükségességét, hogy csak ezen keretek között lesz lehetséges nemcsak Ausztriát, de Magyarországot is megóvni a német hegemó-72 Uo. 652. ,,. . . in order to preclude all doubt he would go a step further and, in view of our personal relationship of mutual trust but with the request for the strictest discretion, he would read to me the passages in question verbatim from the minutes of the meeting. He obtained the minutes from his office and remarked with regard to their origin that he had offered, as the loke the minutes. In so doing he had been guided by the desire to be able to set down in writing all questions which ho was especially anxious to have clarified beyond a doubt, in the minutes to be signed by all the three." 73 A magyarok diplomáciai úton érdeklődtek március utolsó napjaiban, hogy miért nem adnak ki egy — Németországot csatlakozásra felszólító — deklarációt. Az olasz külpolitika azonban azt sem volt hajlandó hivatalosan kijelenteni, hogy az egyezmény nem irányul Németország ellen. O. L. Küm. Res. Pol. 23. t. 125/1934 ós 930/1934. 13 Századok
