Századok – 1961

Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (I. rész) 562

574 KEMÉNY G. GÁBOR Nem ismerjük Jókai és Horn válaszait a Pauliny-Tóth Vilmos említett cikkében foglalt felhívásra. Tudjuk azonban, hogy Mocsáry válaszolt, s voltaképp ettől a cikkétől38

számíthatjuk közvetlen nemzetiségi kapcsolatait. Az ország közvéleménye viszont csak négy évvel később, a Szapáry-féle választási törvényjavaslat 1874 nyarán lezajlott emlékezetes képviselőházi vitájában figyelt fel Mocsáryra, a nemzetiségpolitikusra. A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy az ellenzék, akárcsak 1872-ben, most is heves ellentállást fejtett ki az 1848. évi választási törvény tervezett erőszakos és jogszűkítő módosításával szemben. Az erőviszonyok azonban lényegesen mások voltak 1874-ben, mint két évvel ezelőtt. Akkor, 1872 februárjában, a széthúzó Lónyayféle kormánypárttal szemben a nemzetiségi képviselők többsége által is támogatott ellenzéknek sikerült „megobstruálnia" a törvényjavaslatot. Harminc hónappal később a felbomló balközép s a kétötödére olvadt nemzetiségi képviselői csoport39

a szélsőbal elégtelen szövetségesének bizonyult. A baloldal széthúzása tehát jelentékenyen megkönnyítette a kormányzat törvényjavaslatának győzelmét. Annál is inkább, mert éppen a Szapáry-javaslat tárgyalásakor mutatkozik be Tisza Kálmán új, a fúziós áramlatot meggyorsító s a választójogi kérdésben tanúsított korábbi álláspontját megcáfoló, nyíltan kormánytámogató szerepben.40 A vita forrpontján csap össze a valójában már kormánypolitikusnak számító Tisza (ténylegesen 1875 tavaszán lép a kormányba) a röviddel előbb alakult függetlenségi párt vezérével. S ebben az elvi összecsapásban Mocsáry marad felül. Fényes erkölcsi győzelmet arat „feledékeny" ellenfelén. Mocsáry 1874. július 7-i beszédében 41

kimutatja, hogy Tisza ez idő szerint pontosan az ellenkezőjét vallja annak, amit az 1872. évi Lónyay-javaslat vitájában mondott, s amit az ekkori választási törvényjavaslat ellen benyújtott indítványában a balközép vezéreként írásban is kifejtett.42

A régi függetlenségi párt vezérére jellemző, hogy sem ekkor sem később nem követi Tiszát a személyeskedések terére, Tisza kirívó következetlenségének bátor feltárásakor is emelkedett hangon, választékos modorban bírál. Tisza és Mocsáry vitájában azonban csak az erkölcsi győzelem lehetett a függetlenségi politikusé. Az országgyűlés kormánypárti szavazógépe, melyet ingadozásával megerősített, megosztottságával egybekovácsolt a balközép túlnyomó részének szakadársága, jelentéktelen módosítással emeli törvényerőre a század utolsó harmadának legreakciósabb törvényjavaslatát. Tisza erre a sajátos módon kialakult többségre támaszkodva igyekszik a Ház hangulatát Mocsáry ellen fordítani, amikor korábbi felszólalásait és a-z általános, titkos és községenkinti választási rendnettel lekötelezettjei vagyunk." К otázke národnej — A nemzeti kérdéshez, Nár. Nov. 1870. okt. 23.; 95. sz. 38

Ellenőr 1870. okt. 27.; 42. sz. 39

Az ellenzéki nemzetiségi képviselők száma 1872-ben hatra csökkent az 1869. évi 15 mandátummal szemben. 40

Tiszának a választójogi kérdésben gyökeresen megváltozott álláspontját szemléltetően kifejezi a választási törvényjavaslat általános tárgyalásakor, 1874. júl. 3-án mondott képviselőházi beszéde, melyben többek között az általános választójog indokoltságát kétségbe vonja. (Képv. Napló 1872-75. XI. 206 — 210. 1.) 41

Képv. Napló 1872-75. XI. 314-15. 1. 42

Ld. Tisza Kálmán és képviselőtársai 1872. febr. 22-én benyújtott indítványát a választási törvény módosításáról szóló törvényjavaslat elvetése és egy új választási törvényjavaslat kidolgozása tárgyában. 1869 — 72. évi Képv. Ir. XIV. 367. 1.