Századok – 1961
Tanulmányok - Borus József: Dembinski fővezérsége 1849 februárjában 536
DEIIBIXSKI FŐVEZÉRSÉGE 1849 FEBRUÁRJÁBAN 551 mozdulatai következtében Klapka hadtesténél kellett maradnia. „Tervemet írásban egyáltalán nem közölhetem — folytatódik a levél —, csak annyit mondhatok, hogy olyan állást igyekszem elfoglalni, ha sikerül, mely részünkre előnyös lesz, mert a hadmozdulatokat nem mint eddig az ellenség, hanem mi fogjuk kezdeményezni."6 7 E levélre Mészáros hadügyminiszter, Kossuthtal egyetértésben báró Stein Miksa alezredest, Vetter helyettesét elküldte a főhadiszállását időközben Miskolcra áttett Dembinskihez. Stein Kossuth megbízólevelével jelentkezett az altábornagynál, hogy személyesen érdeklődjék hadműveleti terve iránt.68 Stein látogatása előtt Dembinski már Miskolcon megkapta a Hadügyminisztérium eredetileg Szathmáryra bízott haditervének éppen Stein által aláírt másolatát,69 amire nyomban elutasítólag válaszolt: „A Miniszter Űr nekem véleményezésre küldött tervét megkaptam, és tisztelettel közlöm, hogy azt, miután megvizsgáltam, visszautasítom, mert azt hiszem, hogy azzal csak egy teljesen tapasztalatlan ellenséges tábornokot lehetne megtéveszteni, és engedje meg kijelentem, aki ezt szerkesztette, maga is tapasztalatlan tábornok, én megalkottam tervemet, folyamatban van a végrehajtása, és ismertetni fogom, amint a józan ész megengedi."7 0 A „tapasztalatlan" alezredes tehát rosszkor jött, és Dembinski nem is közölt vele tervéből semmi további részletet, csak éppen Tiszafüred fontosságát indokolta meg. Ez a hely — fejtette ki az altábornagy — azért alkalmas hadműveleti bázisnak, mert innen a Tisza mindkét partján tud manőverezni, fedezni tudja Debrecent akár Tokaj, akár Szolnok felől kiinduló ellenséges támadás esetén, és Pest felé is előrenyomulhat. Komoly, tízezer katonával felérő segítség lenne, ha e szempontok alapján a kormány ide helyezné székhelyét, és idehozná a bankjegynyomdát is.7 1 Dembinskinek e soraiból, továbbá az emlékirat számos más helyéből, de több, ebben az időszakban Debrecenbe írt leveléből is világosan kitűnik, hogy ő az egész időszakban komolyan aggódott egy Szolnokról Debrecen ellen irányuló császári támadás veszélyének lehetősége miatt. Február 10-én, válaszolva Kossuthnak egy ismeretlen tartalmú, február 8-i levelére, ezeket írta: „vala-67 Egykorú másolata O. L. OHB 1849: 4346. sz. 68 Stein rövid életrajzát ld. Gelich : i. m. II. 215. s köv. 1. 1848 —49-es tevékenységére ld. még Tövisházy Ferjentsik id. cikkét, MKSZ 1937. 5. sz. 204. 1. A megbízólevél Kossuth : XIV. 342. 1. 69 E tervet sajnos nem ismerjük, de tartalmára a Görgeynek küldött változatból következtethetünk: Le ministère n'abandonne point du tout le projet de réunir toutes forces militaires sur le T.fisza] pour y résister., combattre vigouresement et vaincre les ennemis. — Le m.[inistre] d. [e] g.[uerre] vous ordonne de vous porter immédiatement après avoir pourvu les besoins de vos troupes, à Kassovie et d'attaquer Mr. S.fchlik] qui sera retenu par Mr. Kl.[арка] de la part de Tokaj dans sa position, et coupé de la grande armée ennemie à son aile droit par la division du lieut. général Dembinski, qui avancera de Poroszló vers Erlau. — Dans l'arrondissement des mines vous ne laisserez que 3000 h.[ommes] compris le peu de cavallerie et les pièces à feu, qui vous semblent ne pas pouvoir être transportées. Tachez d'y laisser un homme de confiance comme chef qui ne soit ni téméraire, ni peureux. — Aussitôt que possible, et tous les 5 jours du moins, expédier de vos nouvelles. Il dépend de vous, si nous pourrions regagner les capitales. — Le vingt*quatre du janvier. Écrit par l'aide de camp général. — V[u] p.[ar] M. [észáros] L.fázár]" О. L. Görgey-csal. levéltára, 1848 — 49. 10. fasc. Közli, magyarfordításban is Id. Görgey I. : 1848 és 1849-ből. I. 190-191. 1. 70 Dembinski : Mémoires 1/49 a. 1. 71 Uo. 1/49 b-d. 1.