Századok – 1961
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507
A „METO DIZMUS" ÉS A ZRÍNYI—MONTECUCCOLI VITA 525 távolodhat el, mondhatni azok pórázán jár, és szó sem lehet arról, hogy a szűken vett stratégia szerinti legjobb eljárást válassza; csak azt teheti, amit az ellátási körülmények megengednek. Ezért meggondolatlan és elhamarkodott a hadtörténeti kutatók nagy részének elmarasztaló ítélete a kor hadvezérei felett, akik — úgymond — „kisszerű", „jelentéktelen" célokat tűztek ki maguk elé, és nem folytatták a háborút az ellenség teljes megsemmisítéséig. A kor stratégiájának jellegét, mint következő tényező, meghatározza a várharc. Már az 1675. évi hadjárat tárgyalásánál láthattuk, hogy milyen fölényben van a védelem a támadás fölött, de szinte kiegyenlíthetetlenné válik ez a fölény, ha a védő a fegyverek, elsősorban a harcmezőn oly nehezen mozgatható tüzérség maximális tűzhatását biztosító és az ellenség tüzével szemben fedezéket nyújtó várfalak mögé húzódik. A korban az erődítéstan a par excellence „hadtudomány", mert mindaz, ami a mezei harcban esetleges, ki van téve a véletlennek, itt geometriai és matematikai pontossággal kiszámítható, és mindaz, ami ott törekvés — a hézagmentes és folyamatos tűzhatás, az oldalozó és arctűz egymást kiegészítő hatása — itt megvalósítást nyert. Ezért van, hogy a kor mezei taktikájában oly sok az erődítésre emlékeztető elem. A matematikának és geometriának túlnyomósága szinte már technikai problémává változtatja a várharcot, és úgy tűnik fel, hogy a Zrínyi által is annyit vizsgált szerencsének, az előre nem látható, kiszámíthatatlan elemeknek nincs oly hatásuk, mint a mezei háborúban;29 egy-egy ostrom alá vett vár eleste napnyi pontossággal határozható meg. Vauban és Coehorn munkássága nyomán hatalmas erődrendszerek épülnek ki Franciaország és Hollandia határain, melyek minden támadó vállalkozást meghiúsítanak, vagy legalábbis erősen meglassítanak. A várháború előkelő helyet foglal el a kor háborúiban; ami energia, ember és anyag van a kor hadseregeiben, az mind egy-egy várostrom köré sűrűsödik össze. A nagyszámú katonaságot és hatalmas mennyiségű anyagot mérnöki pontossággal mozgatják, nyoma sincs kapkodásnak, zűrzavarnak, a mezei csatákat annyira jellemző bizonytalanságnak. A várostrom a király hatalmát legközvetlenebbül, leghatásosabban érzékeltető udvari látványossággá válik. XIV Lajos egész udvartartását kiviszi egyik-másik nagyszabású várostromhoz, és a kényes udvarhölgyeképp oly lelkesen tapsolnak a rendezés munkájának, mint Racine, Corneille vagy Molière darabjainál, és épp úgy gyönyörködnek az impozáns tüzérségi tűz látványában, mint a versaillesi tűzijátékokban. Egy-egy várostrom társalgási téma, röpiratok tárgya, egész újságokat kitöltő anyag. Nem csodálható tehát, hogy a hadtörténészek nagy részének figyelme elsősorban a várostromokra irányult, sőt a kor hadviselésének lényegét a várharcban látták. Azonban ez optikai csalódás. A várharc e korban nem öncél és távolról sem fejedelmi szórakozás és nem helytelen hadtudományi elmélet következménye.30 Még XIV. Lajosnál és Louvoisnál sem az, akikről pedig kifejezetten az a vélemény, hogy jobban szerették a várostromot, mint a mezei háborút. A várharc a hadviselésnek szerves része, pusztán csak eszköz; módot ad az erőkkel való gazdálkodásra, az időnyerésre és különösen ott, ahol kiterjedt várrendszerek épültek, a határok biztos védelmére. Ugyanakkor jelentős a várak szerepe az ellátás szempontjából is. A raktárakat várakban 29 A „szerencse" kérdéséről Zrínyi hadtudományi felfogásában Zrínyi Miklós a hadtudományi író c. tanulmányomban vetettem fel néhány gondolatat. Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Bpest, 1957. ül. és k. 1. 30 Uo. 54. 1.
