Századok – 1961
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507
522 PERJÉS GÉZA mást a két ellenfél. Montecuccoli egyetlen reménye, hogy Turenne valamilyen hibát követ el, amit kihasználva elfoglalhatja állásait. Azonban ilyen hibát nem követ el ellenfele és úgy látszik, hogy a hadjárat holtpontra jutott; Türen -net állásaiból kimozdítani nem lehet, és ez azt jelenti, hogy a franciáké a győzelem, mivel megtartották Elzászt. Ebben a kilátástalan helyzetben az ég jön a császáriak segítségére. Július elején hatalmas esőzés indul meg és Turenne laposan fekvő tábora víz alá kerül. Helyzete két hét alatt tarthatatlanná válik, el kell hagynia kitűnő állását és ebből a mozdulatból keletkezik a sassbachi ütközet, melyben ez a nagy francia hadvezér életét veszti. Rajongásig szeretett vezérük halála miatt a francia katonák lelkesedése lelohad, a sereg visszavonul és visszamegy a Rajna túlsó partjára. Montecuccoli bevonul Strassburgba, majd megveti lábát Elzászban. Egy darabig folynak még a hadműveletek, a Turenne helyébe lépő Condé nem mer nyílt csatát kockáztatni, bár az igazat megvallva Montecuccoli se nagyon keresi azt. Az idő vonulgatásokkal telik el, a vezető szempont az, hogy olyan területet találjanak a hadak, amelyet nem éltek még fel. Végül téli szállásra vonulnak a csapatok, és ezzel végetér az 1675. évi hadjárat, mely nevezetes marad a hadtörténetben azért is, mert a három nagy kortárs hadvezérnek ez az utolsó hadjárata: Turenne meghal, Condé és Montecuccoli nem kötnek többé kardot. Montecuccolit az 1675. évi hadjáratban tanúsított magatartásáért súlyosan elítélik, különösen a német hadtörténeti irodalomban. Már a hadjáratot követő években hallatszanak elítélő hangok, a döntőnek látszó szót azonban Clausewitz mondta ki, és az ő véleménye általában még ma is uralkodik a német irodalomban. Montecuccoli magatartását ebben a hadjáratban „kimondottan bátortalannak" tartja és kárhoztatja „tétlenségét".2 2 Sőt azt sem látja indokoltnak, hogy a hadjáratot olyan nagyra értékelik, és még Turenne hadvezetését sem tartja méltónak, hogy példaképül állítsák az utókor elé. Szerinte az egész hadjárat csak ama kor „ízlésének" felelt meg, és úgy venné ki magát a modern háborúkban, mint „az udvaronc gyíklesője a nehéz lovassági kardok között".2 3 Clausewitz véleményének alapvető módszertani hiányosságairól a tanulmány folyamán részletesen fogunk még beszélni. Ami a tényeket illeti, kifogásai sem taktikai, sem stratégiai tekintetben nem állják meg helyüket. Taktikai szempontból teljesen hibás az az állítása, hogy Montecuccolinak támadnia kellett volna. Amint láttuk, ez tisztára lehetetlen volt. Stratégiai szempontból mind Montecuccolit, mind Turennet hibáztatja, hogy olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak Strassburgnak és Elzásznak. Szerinte e terület jelentőségét eltúlozták, mert vele vagy nélküle Franciaország, illetve Dél-Németország egyforma biztonságban volt. Azonban ezen a módon Clausewitz ellenkezésbe kerül nemcsak Montecuccolival és Turenne-nel, hanem a kor összes többi szakértőjével, így Vaubannal, Condéval, Frigyes Vilmos brandenburgi választóval, de mondhatni az egész XVII—XVIII. századi hadtörténettel, amely kor háborúinak oly sok esetben volt a tétje Elzász. Nyilvánvaló, hogy Clausewitzcel szemben e szakértőknek kell igazat adnunk; végül is ők éltek a korban és ők ismerték az összes körülményeket. Ez csak abban az esetben lenne helytelen álláspont, ha feltételeznők, hogy a kor hadvezéreinek agyát valamilyen helytelen hadtudományi elmélet zavarta meg, mely 22 Clausewitz : Strategische Beleuchtungen. 188. 1. 23 Uo. 197. 1.
