Századok – 1961

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507

518 PERJÉS GÉZA mellett foglal állást. Végül olyan nézet is van, mely szerint vissza kell vonulni* A többség Hohenlohe véleményét fogadja el és kimondja a döntést: ellentámadás! Az ellentámadást megindítják az egész sereggel. A keresztény had lépésben, összezárt sorokkal, fergeteges tüzet leadva támad a hífőállás ellen. A legelői levő török részek hátrálni kezdenek, de egyenlőre még nyoma sincs a zavarnak. Ekkor a török hadvezetőség elrendeli, hogy az első vonalak mögött tartózkodó janicsárok vonuljanak vissza a folyó partján kiásott sáncokba. Azonban ez a mozdulat, mely a nyugati reguláris taktikában — melyben a csatarend egyes részeinek önálló mozgatása és együttműködése, a manőver mindennapos dolog — a tagolatlan tömegekben harcoló töröknél csak katasztrófára vezethet. Midőn az elől lévő részek hátratekintve azt látják, hogy mögöttük a janicsárok visszahúzódtak, úgy érzik, hogy cserben hagyták őket, gyorsabban kezdenek hátrálni, majd a visszavonulás veszett futássá fajul, pánik tör ki, a katonák egymást letaposva rohannak a folyó felé, ahol ember, ló, ágyú összekeveredve, egymást akadályozva zuhan a vízbe. Ezzel a csata sorsa el is dőlt, a túlparti török fősereg nem tud támogatást nyújtani és a nagyvezír szemei előtt pusztulnak el a hídfőben levő csapatok. Bár a török sereg véres vesztesége az összállománynak legfeljebb egy heted részét tette ki, s így létszám tekintetében még mindig jóval erősebb maradt a keresztény seregnél, de erkölcsileg teljes vereséget szenvedett. Amint láttuk, a csata egyik fő indoka éppen az volt, hogy egy győzelemmel megállítsák a seregben lábrakapott demoralizációt, és most, hogy vereséget szenvedett, minden lelki tartását elvesztette a had. Mindenesetre a nagyvezír felismeri a lélektani helyzetet, egy ideig nem mozdul seregével, ezzel elkerüli a vereség látszatát és elejét veszi annak, hogy a visszavonulás pánikszerű futássá fajuljon. Ha így állt a helyzet a törököknél, felmerül a kérdés, hogy vajon nem követett-e el végzetes hibát Montrcuccoli, amikor nem üldözte a megvert sereget. Éppen az üldözés elmaradása miatt sokan kritizálták. Azonban a körülmények pontosabb vizsgálata azt mutatja, hogy sem taktikai, sem a stratégiai üldözésre nem volt mód. Taktikailag nézve ahhoz, hogy a folyó túloldalán csatarendben álló ellenséget megtámadhassa, annak szemeláttára át kellett volna kelni a folyón. Ez hosszabb előkészítést igényelt volna, amit a csata napján már végrehajtani nem lehetett, mivel a harc elültével mindössze két-három óra maradt a sötétedésig. De még a következő napon sem kerülhetett sor az üldözésre. Ugyanis, eltekintve attól, hogy a Rába a csatát követő éjszaka megáradt, a számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben az átkelést kierőszakolni olyan harcászati feladatot jelentett, melyre még akkor sem vállalkozhatott volna Montecuccoli, lia a seregnél minden rendben lett volna. Azonban távolról sem volt rendben minden, amiről a csata estéjén írt sorai tanúskodnak : „Mivel, .. mi is ... sok tisztet és legénységet veszítettünk, a szükség parancsolja, hogy a Württembergi herceg. . . összes katonájával, valamint a tüzérség és a lőszer csatlakozzék a hadsereghez. Ugyanis semmi lőszerem nincs, úgyannyira, hogy amennyiben még egy ilyen csatát kellene vívnom, igazán nem tudom, mit kellene tennem."19 A stratégiai üldözés szerepelt Montecuccoli számításaiban. Amikor a 19

Angeli : Der Friede von Vasvár. 9. 1.