Századok – 1961

Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli-vita (I. rész) 507

A „METO DIZMUS" ÉS A ZRÍNYI—MONTECUCCOLI VITA 513 Franciaország ellen. Ugyanis a Spanyolországnak nyújtott segély azzal a veszéllyel járt, hogy háborúba sodorja a Német Birodalmat, méghozzá olyan háborúba, melynek hasznát egyedül a Habsburgok láthatják, de minden kárát a birodalom szenvedi. Tehát a rajnai szövetség révén Franciaország irányító befolyásra tett szert a német birodalmi politikában. így amikor a császár a ,,Türkenhilfe"-ért folyamodott, nemcsak az egyes birodalmi fejedelmek ellenállását kellett legyőznie, hanem meg kellett küzdenie a francia diplomáciának szinte már virtuozitásba menő ügyességével és a Versaillesból bőven ömlő arany csáberejével is, ami mindig alkalmas volt az egyes fejedelmek politikai meggyőződésének kialakítására. Bonyolította a kérdést az is, hogy a német protestánsok nem szívesen nyújtottak segélyt annak az Ausztriának, mely tartományaiban a legbrutálisabb eszközökkel üldözte a protestánsokat. Nem voltak egyáltalán biztosak abban, hogy a küldött segélyt a török háború helyett nem fordítják-e a protestánsok üldözésére. De ha erről biztosítékot nyertek is, még mindig nem lehettek nyugodtak afelől, hogy a segélypénzek nem tűnnek-e el nyomtalanul a közismerten korrupt bécsi hivatalnokok zsebeiben. Közrejátszott továbbá az a szempont is, hogy a német fejedelmek szívesebben nyújtották a segélyt katonában, mint pénzben, mivel így befolyást gyakorolhattak a hadvezetésre, azonkívül a török veszély címén beszedett adó országukban maradt, azzal maguk gazdálkodhattak és így nem jelentéktelen mellékhaszonra tehettek szert. Végül csak ily módon tudták biztosítani az állandó pénzzavarral küzdő fejedelmek abszolutista törekvéseik legfőbb eszközének, az állandó hadseregnek fenntartását, amit Bécsből egyáltalán nem néztek jó szemmel. Nem csodálható tehát, hogy Bécsben húzódoztak a birodalmi segély igénybevételétől. Végül is azonban 1662 elején elhatározták a birodalmi gyűlés összehívását, mely hivatva volt a török segély ügyét tár! gyalni. Az egész 1662. év alkudozásokkal telik el, és időközben folynak a tárgyalások a törökkel is. Azonban a bécsi udvar légkörének megfelelően ebben sem voltak következetesek, és a Porta megunván a sok huza-vonát, végül is 1 elhatározta magát a nagy háborúra. 1663. április 12-én, amikor Reniger konstantinápolyi rezidens újra felkeresi a nagyvezírt, hogy közölje Bécs békeliajlandóságait és az akkor már igen súlyos feltételek elfogadását, már mindennel elkéstek; a szultán átadta á próféta zászlaját a nagyvezírnek, ami a háborút jelenti. Mikor Bécsben hírül veszik a török hadüzenetet, a legnagyobb pánik tör ki. A hadsereg teljesen készületlen, mindössze 28 000 katonát tudnak a töröknek irdatlan nagy, a hírek szerint 120 000 embert kitevő hadseregével szembeállítani, és ebből is csak 4—5000 ember alkalmazható mozgó hadműveletekre, a többi gyülekezőben van még, vagy a várakban lát el szolgálatot. Montecuccoli kapja a hálátlan feladatot, hogy ezzel a maroknyi haddal tartóztassa fel a törököt és védje meg Bécset. Természetesen szó sem lehet arról, hogy nyílt csatát kockáztasson, ezért állást foglal Magyaróvár környékén, ahonnan, mint központi és igen jól védhető helyről, a török előnyomulásának megfelelően alkalmazhatja hadseregét. Ausztria szerencséjére a török előnyoinulását igen meglassítja az esőzés, csak június közepén érkezik Buda alá és innen se indul egyenesen Bécsnek, hanem belefog Érsekújvár ostromába. Montecuccoli csekély erőivel még azt sem akadályozhatja meg, hogy a tatárok beüssenek Morvába, nemhogy az ostromlott vár segítségére siethetne. Az Ausztriából lassan érkező erősítésekkel és a magyar felkeléssel együtt csak október közepére gyülekezik