Századok – 1961
Tanulmányok - Székely György: A Dózsa-parasztháború ideológiájához 473
496 SZÉKELY GYÖRGY terjedő antifeudális, paraszti nézetekből magyarázni a ceglédi beszéd fenti elemeit, mintsem az idézett részleteket a szerzetesi demagógiából való, noha radikalizált átvételként felfogni. Az 1514. évi parasztháború ideológiájának a mozgósításon kívül más előképei is felbukkantak már a XV. században, a huszitáknál. Az 1431-i cseh huszita manifesztum az egyházat (huszita felfogásban : a társadalom) három elemből építi fel: az apostoli szegénységet vállaló ^зщюк, a huszita világi urak és a köznép. Az 1437/38. évi erdélyi felkelésben is találkozunk a társadalmi különbségek, illetőleg ezek rendi megnyilvánulásának megszüntetésére irányuló törekvések olyan ideológiai megformulázásával, amely majd 1514-ben bontakozik ki világosabban. Az erdélyi felkelők akkor a nemesi renddel, majd a három feudális „nemzet" szövetségével szembeszegezték az erdélyi rész magyar és román országlakosainak rendjét (universitas regnicolarum).83 Ennek a fogalomnak rendi értelmét és egyúttal nagy politikai célkitűzéseit mutatja, hogy benne olyan rendi kifejezések kapcsolódtak egybe, amelyeket a királyi tanács (országos tanács) írt pecsétjére s használt Mária királynő 1386-i fogsága (sigillum regnicolarum Hungáriáé),84 és a későbbi, Ulászló lengyel-magyar király várnai halálával beállt trónüresedés idején (1445 sigillum universitatis regni Hungáriáé)8 5 . Fontos körülmény, hogy a felkelés második szakaszában e fogalmat felváltotta a parasztrend (universitas populorum. . . communitas rusticorum)8 6 kifejezés. A „parasztrend" vezetőinek személye azonban azt mutatja, hogy e rendet korántsem pusztán a parasztok alkották, de a jobbágyok ügyéhez állt kisnemesek és városlakók is. A különféle társadalmi rétegek 1437-i együttes felkelésére utal az egyik forrás, amely a „világiak" zendülő tömegéről (tumultus laicorum)8 7 emlékezik meg. Ez a tömeg — nem felfogását. Kardos T. : A magyarországi humanizmus . . . 376. 1. Munkája e részében megnyilvánul a humanista és a népi vonások valósággal egymásba olvasztása, amire egy másik munkájával kapcsolatban a kritika már rámutatott. Csabai Tibor — Klaniczay Tibor : A magyar irodalomtörténetírás mai helyzete (Társadalmi Szemle, 1955. szept.) 98-99. 1. 83 Nase národní minulost v dokumentech. I. (szerk. Václav Husa. Praha, 1954), 160. 1. — A nemesi rend (universitas nobilium) szerepel pl. Lépes Loránd erdélyi alvajda oklevelében, 1437. szept. 30., Gr. Joseph Kemény : Archivarische Nebenarbeiten (Anton Kurz : Magazin für Geschichte, Literatur und alle Denk- und Merkwürdigkeiten Siebenbürgens. II. B. Kronstadt, 1846 — 47), 364 — 365. 1. A kolozsmonostori egyezségben: Jakab Elek id. oklevéltár; az eredetiben: „huius partis Transyluane", 1. Kumorovitz : i. m. 81 Knauz Nándor : Az országos tanács és országgyűlések története 1445—1452 (Pest, 1859), 15—16, 121. 1. Az 1385-i „Sigillum Regnicolarum hungarie" köriratú pecsétet közli Nyáry Albert : A heraldika vezérfonala (Bpest, 1886), 36. 1. — S zalai/ József—Baráti Lajos : A magyar nemzet története II. (Bpest, é. n.) 408. 1. 85 1445-ben az országos tanács három pecsétet is használt, különbség a köriratban volt. (Az egyik variánst idézzük fenn.) Az országos tanács pecsétjére utalnak Hunyadi János 1446-i adománylevelének e szavai: „quibus sigillum nostrum, quo nunc ceu Gubernátor huius Regni utirnur, sed et sigillum universitatis . . . Regni Hung, penes Sigillum nostrum . . . sunt appensa." Knauz : i. m. 13, 15. 1. Az országos tanács idézett 1445-i pecsétjét (körirata „sigillum universitatis rengni [!] hvngarie") közli Magyar Művelődéstörténet II. (= Magyar renaissance, Bpest, é. n.) 28. I. vö. 648. 1. 86 Az Apáti faluban kötött egyezség kolozsmonostori leiratában „universitatem populorum, totamque Communitatem Rusticorum", „tota Communitate Rusticorum", „universitates populorum", Kemény : i. m. (Magazin II.) 366. s kk. 1. 87 Az erdélyi szász „nemzet" egykorú jegyzőkönyvében; Josephi Caroli Eder Observationes criticae et pragmaticae ad Martini Felmer Primas lineas Hist. Transsilv. (Cibinii et Claudiopoli é. n.) 73. 1.
