Századok – 1961
Tanulmányok - Székely György: A Dózsa-parasztháború ideológiájához 473
492 SZÉKELY GYÖRGY parasztokat. Münzer és Geyer egyaránt le akarták rombolni a nemesi erődöket.69 Ennek jeleivel találkoznuk a magyarországi parasztháborúban is. A rászorítás eszköze nem pusztán a megöléssel fenyegetés, hanem a feudális vagyon pusztítása, feldúlása. Amit 1525. május 9-én Münzer Tamás fejtegetett: „Napnál világosabb, hogy isten megengedi övéinek, hogy erőszakot tegyenek ellenségein birtokukkal kapcsolatban, hiszen ezek kezdettől fogva akadályokat állítottak isten országának és igazságosságának útjába", az kevésbé szépen, de éppoly erőteljesen — szinte táborita frazeológiával — merül fel 1514-ben a tokaji várnagyot fenyegető parasztlevélben: ha a fogoly kereszteseket ki nem adja, rajta bosszút állnak, javait, birtokait pusztítják, teljesen feldúlják.7 0 Ugyanígy kell értenünk a május 31-i cseh levél kitételét, hogy a felkelők — amellett hogy ölnek, karóba húznak — gyújtogatnak, rabolnak s Ulászló király július 3-i levelében azt, hogy a nemesek házát, falvait tűzzelvassal pusztítják.71 A ceglédi kiáltványból és az analóg esetekből világosan kitűnik, hogy nem a nemesek megölése volt a jele a keresztes felkelőhad radikalizmusának, ez csak az ellenállás büntetése volt. Fábián zádorlaki várnagy ura kastélyát bántatlanság ellenében feladta. A parasztok rajtakapták urai okleveleinekrejtegetésén. Mégsem lett baja semmi — védte az adott szó. A felkelők nem ellenfeleik lemészárlására, hanem megadására törekedtek. Ezt az értelmezést megerősíti egy pap feljegyzése, aki átmenetileg a parasztok fogságába esett. Ellentétben a későbbi krónikások gyalázkodásával, a jelen volt pap szerint sem neki, sem a várparancsnoknak, még kevésbé a katonáknak semmi bajuk nem esett, mert Solymosnál megadták magukat. Ugy látszik, hogy az egyszerű harcosokat a felkelők soraikba fogadták, miután megadták magukat. Legalábbis forrásunk mit sem szól ezek fogságbaeséséről: hihetőleg a katonák kényszerítették ki a vár feladását. Csak a feladást ellenző néhány személyt ejtették fogságba, de ez is csak időleges volt, mivel megjött Dózsa György üzenete, s azután a parancsnokot, papot és szolgáikat is szabadon engedték. Joggal következtette ebből Márki Sándor, hogy Dózsa üzenete azt tartalmaz-69 M. M. Szmirin : i. m. 266-267, 319 — 320, 505, 521, 549. 1. - Alfred Meusel : Thomas Müntzer und seine Zeit (Berlin, 1952), 33. 1. 70 Münzer: „Ists doch am hellen tag, das gott die seinen also freuntlich lest dye Widersacher peynigen allein am guthc, durch welchs sie das reich und gerechtigkeit gottes haben vom anfang vorhindert . . ." M. M. Szmirin : i. m. 253. 1. (A német kiadásban, Berlin, 1952. 299. 1. az idézet utolsó szava: verhindert formában) — Belliger cruciferorum: „Quia si eos perdideris, deus altissimus ac sancta crux cuius signum triumphale gerimus in pectore adiuuauerit, de qua nullatenus diffidimus nos fratres seu cruciferos quousque unus ex nobis manserit, minime eos relinquemus, sed de opprobriis eorum ulciscemur et omnia bona tua seu possessiones deuastabimus et funditus delebimus." Franki: Adalékok ... 5. sz. oklevél. Vő. a kelyhes magisterek által elítélt táborita tétellel: „et ut inimici in bonis suis devastari" (1420) Brezovai Lôrincnél, Fontes Rerum Bohemicarum (a továbbiakban FRB) V. (V Praze, 1893), 456. 1. (Kiemelések tőlem — Sz. Gy.) — A fentiek alapján ki kell egészítenünk Steinmetz német marxista történész megállapítását, aki a magyarországi 1514-et is a lutheri reformáció előtti, felfelé ívelő osztályharcok sorába helyezte el. Max Steinmetz : Die frühbürgerliche Revolution in Deutschland (1476 — 1535). (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft, 1960), 114. 1. A Dózsa parasztháború több tekintetben túlmutat a német 1514-en, s 1525 (nem polgári, hanem paraszti és plebejus) vonásaival is összevethető. 71 Márki : Dósa, 179. 1. — „nobiles nichil taie opinantes incautos improuidosque crudelissime impugnarunt domos villas et quicquid eorum erat ferro flammaque sunt vllo delectu longe ас late deuastantes . . ." Marczali Henrik (szerk.): Nagv Képes Világtörténét VI. к. Bpest, é. п. [1904] 642. és 643. oldal közti fakszimile.
