Századok – 1961
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (II. rész) 281
286 TRÓCSÁNYI ZSOLT írt levelében örökítette meg klasszikusan. A Deákkal folytatott beszélgetést egyelőre a titok homálya fedi — így is illik a volt zalai követhez. (Hacsak a fecsegő természetű Metternich levelezéséből fény nem derül majd rá — mert hozzá így illenék.) (Deák az államkancelláriáról jövet még Burkhart államtanácsost is felkeresi.)54 Február 13-án reggel órakor indul vele a fiakker („No. 168" — veszi bele gonddal jelentésébe a rendőrkém) az audienciára. Negyed tizenegy tájban érkezik haza; egy óra tájt azonban másodszor is a Burgba indul, Kollowrathoz. (Az mindenesetre nem szentel neki annyi időt, mint vetélytársa.)55 S ezzel első, célját már el is érte. Még a főhercegekhez is be kell ugyan jutnia (Lajoshoz és Ferenc Károlyhoz; bizonytalan, hogy mikor került erre sor, de mindenesetre a királyi audienciát követő egy héten belül), de főfeladata most már a döntés várása s az esetleg tudomására jutó akadályok hárítgatása. Programja továbbra is meglehetősen zsúfolt, de most már egyre több hely jut benne magánügyei intézésének s a Wesselényi ügyével össze nem függő tárgyalásoknak (elsősorban báró Sinával, a birodalom egyik gazdasági nagyhatalmával, akinek fontos szerep van szánva egyes reformer-csoportok gazdasági terveiben). Mert hiszen nehezen is volna elképzelhető, hogy az 1832/36-i ellenzék egyik jólismert alakja egyszerűen csak barátja ügyében instanciázni utazott fel a császárvárosba, s ott pusztán humanitárius vagy jogászi érvekkel próbálná meglágyítani a szíveket s más belátásra téríteni az agyakat. Érveiről, amelyeket tárgyalásain használt, egy s más mégis kiszivárgott. A zalai úr, úgy hírlett — s nem is képzelhető el más, minthogy maga sietett ezt, jól meggondolt taktikából, közhírré tenni —, sokkal törvénytisztelőbbeknek és szabadszelleműbbeknek találta tárgyalási partnereit (Lajos főhercegtől Bartalig s még lejjebb), mint a magyar közvélemény vélné róluk. (S persze ennek az országgyűlés előtti konciliáns hang, a „Majláth-éra" beköszöntése is nyújtott némi tápot — a hirek hallgatói számára. Deák nem volt illuzionista.) Épp ezért ő is a lehető legnyiltabban fejtette ki nekik politikai nézeteit. A magyar rendek három elv alapján állnak — mondotta —: a dinasztiához való hűség, a törvénytisztelet és a haladás elvén. Az utolsót senki sem tartóztathatja fel, hisz egész Európa szükségesnek itélte; az ellene tett intézkedések teremtik Magyarországon csakúgy, mint Európa valamennyi modern országában, az ellenzékiséget. Forradalmi párt nincs Magyarországon; lehetnek ugyan forrófejű emberek itt is, amint mindenütt másutt Európában, de ezek figyelemre sem méltóak; előbb-utóbb önönmagukat teszik lehetetlenné. A főellenség Magyarországon az oligarchia; ez konzervatívnak mutatkozik (minden erejével gátolni igyekezvén a haladást), de valójában egyenesen a sötét középkorba kívánkozik vissza. Ám támogassa a kormány a nemzet főkívánságát, s a magyar ellenzék ugyanarra a sorsra jut, amire a württembergi s más német államoké: magától szótesik.66 (Azzal persze tisztában volt az eljövendő 1839/40-i országgyűlés ellenzékének vezére, hogy a reformkövetelések olyanarányú teljesítésére, amilyet az ellenzék várna, s amely azt lehetetlenné tenné, úgysem kerülhet sor; az oppozició ilyen lehetetlenítése a kormány számára belső lehetetlenség.) S most, Deák után, ismét az udvari hatóságoké a szó az ügyben. A Wesselényivel való bánásmód ügye még el sem jutott a döntésig, amikor V. Ferdinánd 1839. február 17-én leküldte Majláthhoz véleményezésre 54 Deák 1839. febr. 12-i tárgyalásairól 2 besúgójelentés is beszámol (mindkettő másnapi — Bécs — kelettel; ld.: О. L.—TM 60. es. 8455—6). 65 1839. febr. 14-i (Bécs) besúgójelentés (O.L.—TM 60. es. 8459). 56 1839. febr. 21-i (Bécs) besúgójelentés (O.L.—TM 60. es. 8469/d). Jóval részletesebben foglalkozik ezzel Orosz József egy 1839. febr. 22-i (Bécs), majdnem emlékiratszámba menő jelentése; az abban foglalt részletekre azonban ehelyt nincs értelme kitérni. (E jelentést ld.: O. L.—TM 60. cs. 8470/c.)
