Századok – 1961
Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236
254 WITT MAN TIBOR nemcsak a paraszti háziipar, a munkaerő nagyobb bőségének előnyeit élvezték (a vagabondok, a kisvárosi polgárjog könnyű megszerzése és más körülmények szerepe), hanem rendelkeztek igen kiváló szakemberekkel is, akik messze külföldön keresettek voltak." Ezeket a nagyvárosok is szívesen foglalkoztatták. Általában tehát úgy látszott a XV. században, hogy a vidéki „nouvelle draperie"-ben több feltétel megvan a posztóipar tőkés szerkezetének kifejlődéséhez. Ezek között a hangsúlyt a falusi mellékiparra kell helyezni. A kérdéses folyamat lényegét Marx így rögzíti: „A manufaktúra először nem az úgynevezett városi ipart ragadja meg, hanem a falusi mellékipart, a ' fonást és szövést, azt a munkát, amely legkevésbé kíván céhes ügyességet, művészi képzettséget. ... A falusi mellékipar széles alapot nyújt a manufaktúrának, a városi ipar viszont a termelés nagyfokú haladását követeli meg ahhoz, hogy gyárszerűen lehessen folytatni."10 0 Flandriában a falusi mellékipar széleskörűen adva volt és ezenkívül a megfelelő „ügyesség, művészi képzettség" sem hiányzott a „nouvelle draperie" vidéki centrumaiban. Ennek megfelelően nem meglepő az, hogy a „nouvelle draperie" vidéki helységeiben még élénk volt a posztóipar, amikor a nagyvárosokban már csak pangásról lehetett beszélni. E körülmény vezette a régebbi kutatókat arra, hogy túlbecsüljék a vidéki ipar fejlődési lehetőségeit. II. Pirenne egyik nagy érdeme, hogy úgy ábrázolta a flamand nagyvárosi posztóipar hanyatlásának folyamatát, mint a céhes megkövesedés eredményét, ugyanakkor elsőnek hívta fel a figyelmet a vidéki posztógyártásnak, mint a jövő útjának és ígéretének jelentőségére. Ebben ő a kapitalista viszonyok kifejlődésének lehetőségét pillantja meg, annál is inkább, mert koncepciója szerint a középkor utolsó századaiban a tőke hatalma kisebb volt, mint az első szakaszában.10 1 Ezért húzta alá fokozottan mindazt, ami a tőkés fejlődés irányát jelzi a XIV—XVI. századokban, és elsősorban a draperie rurale-t emelte ki, melyet az új angol manufaktúra-központ okkal (Sheffield, Birmingham, Liverpool stb.) vetett össze. Már alapvető tanulmányában kiemelte, hogy vidéken teljes ipari szabadság volt, a vidéki posztós városok külsejében nem lehetett megfigyelni semmi középkoriasat, a vállalkozók felvevőkészsége határtalan volt, nem kötötte őket semm;.102 Később a vidéki ipart egyenesen tőkésként jellemezte, melyben a tőkés és munkás osztozott a régi kézművesek szerepén. Különösen Hondschoote és Armentières manufakturális jelentőségét hangsúlyozta ki.103 A XVI. századi flamand posztóipar nagy szakértője, E. Coornaert sokkal differenciáltabban tárgyalja a kérdést. Egyrészt tudatában van annak, hogy két kiváló monográfiájának tárgyai, Hondschoote és Bergues-Saint-Winoc posztóipara nem tipikusak, mert az első egy a „nouvelle draperie" fokát túlhaladó fejlődési szint képviselője, melynek igen sajátos adottságai vannak, a második pedig szabályosan a „régi" posztóipar képletéhez tartozik, annak ellenére, hogy vidéki ipari központról van szó. Ezért érthető az egyik gyors 99 E. Lipson : A short history of wool and its manufacture, öl. 1. 100 A tőkés termelés előtti tulaj donformák. Bpest. Szikra. 1953. 48. 1. 101 Les périodes de l'histoire sociale du capitalisme. Ez 1914-es tanulmánya a többi gazdaságtörténeti munkájával együtt összegyűjtve: Histoire économique de l'Occident médiéval. 1951. Az idézett gondolat a 19. lapon. 102 Une crise industrielle . . . 507., 509., 512. 1. 103 Histoire économique de l'Occident médiéval. 355., 415., 429. 1.
