Századok – 1961
Tanulmányok - Orosz István lásd Szabó István - Pach Zsigmond Pál: A XV–XVIII. századi agrárfejlődés egyes kérdései a stockholmi történészkongresszuson 225
230 РАСЫ ZSIGMOND PÁL Köztársaságban közreadott agrártörténeti munkákat pedig kétségtelenül olvasta. A konferencia vitájára bocsátott tan.ilmányában pl. Heitztől idézte azt a megállapítást, hogy az önkezelésű gazdaság kiterjesztésében az Elbától keletre eső területek földesúri osztályát elsősorban a piaci lehetőségek kiszélesedése, az a növekvő „Absatzchance" tette érd-keltté, amely а XVI. században számára kínálkozott; hangsúlyozta, hogy e tekintetben teljesen egyetért NDK-beli kollegáival, Nichtweiss-szel és Heitz-cel. Mindamellett nála is szembeötlő volt az az alapvető szemléleti egyoldalúság, amelyet már Lütge előadásával kapcsolatban szóvá tettünk: az tudniillik, hogy mind Németország, mind más közép- és kelet-európai országok viszonylatában ő is csak a földesúri gazdaságban mutatta meg a piacratermelés fejlődésének, a mezőgazdasági nagyüzem kialakulásának alapját; a paraszti árutermelés kibontakozása, a mezőgazdasági nagyüzem létrejöttének a paraszti gazdaságban rejlő lehetőségei említetlenül maradtak fejtegetéseiben. Ez az egyoldalú szemlélet — éppen a mezőgazdasági piacviszonyok alakulásának egyébként érdemleges vizsgálata során — meglehetősen súlyos tárgyi tévedéshez is vezette. Amikorugyanis rámutatott arra, hogy Nyugat-Európa egyes vidékein a közép- és kelet-európai mezőgazdaság számára nemcsak a gabonának, hanem az állattenyésztés termékeinek is nevezetes piaca nyílott, " s viszonylag részletesen szólt a német birodalmi városokba irányuló ökörkivitelről — egy 1551. évi német forrásból még idézte is, hogy milyen riadalmat okoztak a németbirodalmi átvevőlftlyeken a távoli pusztákról felhajtott, olykor 10—20 000-re menő ökörcsordák —, úgy állította be a dolgot, mintha ez a nyugat felé irányuló áZíafkivitel is a keleti földesúri nagyüzem, a Guts Wirtschaft fejlődésének fontos ösztönzője lett volna; mintha a nyugati exportra szolgáló állattenyésztés is lényegében a földesúri nagygazdaságokhoz kapcsolódott volna a közép-keleteurópai országokban. — Nem lehettünk persze restek abban, hogy ezt, az egész koncepcióra jellemző tévedést felfedjük. Utaltunk arra, hogy a német birodalmi városokba irányított és ott feltűnést keltett állatseregletek nem kis részben éppen a mi alföldi pusztáinkról származtak; utaltunk arra, hogy bár egyes földesúri gazdaságok is folytattak piaci célú m&Tb&tenyésztést, és bár a XVI. század folyamán a földesúri osztály egyes csoportjai is fokozódó mértékben kapcsolódtak bele a nyugatra irányuló ökör kivitelbe, mégis ennek a nyugati állatexportnak a termelési bázisát túlnyomóan éppen nem a földesúri nagygazdaság, a Gutswirtschaft, hanem az árutermelő-polgárosodó parasztgazdaság szolgáltatta. Ezzel és egyéb konkrétumokkal iparkodtunk megvilágítani, mennyire lehetetlen a téma tárgyalását a földesúri nagyüzemre korlátozni. Ez az érvelés szemlátomást meglepte Abel professzort, de felszólalásában, amely nem sokkal később következett, elfogadta azt. Elismerőleg szólt a marxista oldalról elhangzott megjegyzésekről, kiemelte a felfogásoknak egyes egybeeső mozzanatait, és az együttműködés szükségességét hangsúlyozta. Ezt a tónust követte — valamelyest ellentétben Lütgével, aki zárszavában korrekciókra, „kiegészítésekre" kényszerülve, kissé sértődöttnek mutatkozott — az üléstermen kívüli beszélgetésekben is, amelyeket főként a Heitz elvtárssal folytatott „össz-német barátkozás" jellemzett, a Lütge előadása feletti kritika elmélyítésének jegyében. Hogy Ábel részéről mennyi volt ebben az elvi-politikai tartalom, és mennyi eredt csak abból, hogy jól esett neki müncheni kollegáját egy kissé — persze indokoltan — szidni: azt kívülállónak nyilván nem lehetett megállapítania. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy különösebb illú-
